Rurális El Clásico

A foci háború. Kevésbé véres, de ugyanolyan bestiális. Hány olyan történetet hallottunk már, ami kábé így kezdődik: békében, jó szomszédokként éltünk évtizedek óta, aztán jött a háború, és a szomszédnak feltűnt, hogy más nyelven beszélünk, másképp dicsérjük a Teremtőt, más ünnepeink vannak; először a kutyánkat mérgezték meg, aztán a kutunkat, reggel belőttek az ablakon, este már menekülnünk kellett otthonunk lángoló falai közül.

A kultúra
ugy hull le rólam, mint ruha
másról a boldog szerelemben —
(József Attila:
Nagyon fáj)

A foci háború. Kevésbé véres, de ugyanolyan bestiális.  Hány olyan történetet hallottunk már, ami kábé így kezdődik: békében, jó szomszédokként éltünk évtizedek óta, aztán jött a háború, és a szomszédnak feltűnt, hogy más nyelven beszélünk, másképp dicsérjük a Teremtőt, más ünnepeink vannak; először a kutyánkat mérgezték meg, aztán a kutunkat, reggel belőttek az ablakon, este már menekülnünk kellett otthonunk lángoló falai közül.
Amennyivel kevésbé véres a foci, annyival enyhébbek bestialitásának következményei. Freud számára a háború szolgáltatta azt a keserű felismerést, hogy a kultúra csak vékony máz  az ember pusztító ösztönein. Ha ölni és erőszakolni lehet, akkor a férfiak többsége kéjjel öl és erőszakol. Hiába minden — évezredek óta tökéletesített — fék, a háború féktelenné tesz. A háború boldoggá teszi a gyilkost és az áldozatot. Győztesekké és vértanúkká válunk. Békében képesek vagyunk azt gondolni, csak Isten tud értelmet adni sivár életünknek, holott a háború is képes rá. A foci a háború utáni sóvárgás szublimátuma. A szürke és unalmas, kultúraépítő békeidőszakokban őrzi a teljesebb — mert tiltások és tabuk által kevésbé szabályozott — élet és halál lángját.

Gyerekkoruk óta ismerik egymást. Kedvező időjárás esetén együtt töltik a hétvégéket a tóparton. Sör hűl a sekélyesben. Peccantanak. Vasárnap délelőtt sátrat bontanak. Ugyanabba a faluba autóznak haza, befalják az ebédet, veszik a sporttáskájukat, és indulnak ugyanarra a pályára. Talán útközben találkoznak is. Az egyikük a földszinten öltözik kék-fehérbe. A másik a tetőtérben piros-feketébe. Bemelegítés előtt egymás mögött állnak az egyszemélyes budi ajtajában. Az egyikük csatár a kékeknél, a másik védő a szomszéd falu pirosai közt. Ezen a meccsen Kék csak arra megy, hogy bohócot csináljon Pirosból. Piros lábra megy. Lábra menne. Kék bebőrözi, kapura húz, a tizenhatoson belülre érve ügyel rá, hogy a bíró takarásban legyen, mikor feldobja magát. Hellóóóóóó!, kiáltja, és néhány másodperc múlva már rúghatja is a büntetőt. A középkezdés után Piros elsétál Kék mellett, a földet nézi, senki nem hallja, mikor a fülébe sziszeg, többet nem mész el mellettem, bazmeg, különben letépem a töködet, köcsög! Legközelebb az oldalvonal mellett találkoznak. Kék külsővel elpörgeti a labdát Piros mellett, és megpróbálja megkerülni. Piros durván a földre rántja, aztán, mintha egyensúlyát vesztette volna, s nem tudna máshová, a mellkasára lép, s mielőtt a bíró odaérne, le is köpi a földön fekvőt. Mindezt olyan profin megjátszott ártatlansággal adja elő, hogy még a leggyanakvóbb vendégszurkolók sem hiszik, hogy az egész mozdulatsor nem a véletlen műve.

Húsvét vasárnap volt a meccs, átkerekeztem a szomszéd faluba. Vesztésre álltunk, az utolsó húsz percben kockáztatnunk kellett. A kapuson kívül Szálka maradt csak a térfelünkön. Háromszor vitte rá a labdát egy az egyben ugyanaz a villámléptű csatár. Az első két alkalommal bebőrözte Szálkát, de kihagyta a ziccert. Harmadszor Szálka már számított a bőrre, amikor a csatár közel ért, féltérdre ereszkedett, a labda így is átcsúszott a lábai közt, villámléptű pedig Szálka önironikus röhögésének hátterében eldöntötte a meccset. Két perc lehetett hátra. A mieinknek már a középkezdéshez sem volt kedvük. Ekkor bukkant fel a dombtetőn imbolyogva egy elkésett vendégszurkoló. Mindenki az ő — biciklijével és a gravitációval folytatott — heroikus küzdelmét figyelte az addigra már érdektelenné váló meccs helyett. Fogadások köttettek, hogy talpon marad-e, míg elér a korlátig. Elért. A bíró éppen lefújta a meccset, mikor a legközelebb állótól megkérdezte, mennyi lett. Ahogy megtudta, hogy kettővel kikaptunk, beordított a lehajtott fejjel leballagó játékosainknak. Kikaptatok ezektől a buziktól? Egyszerűen senkik vagytok! Egy falunkbeli ütötte meg. Estében beverte a fejét a felboruló bicikli kormányába. A hirtelen beálló csendben tisztán hallatszott a véres küllők lassuló surrogása.

Régebben szokás volt a rangadót búcsú napjára kérni. Sajnálom, hogy már nem így van. A meccs után a minimum örömittas szurkolók élettel töltötték meg a haldokló bulit. A céllövölde előtti dagonyában imbolyogva mindig szíven találta valaki Micimackót, komoly családapák lógtak a körbesétáló póni oldaláról, a dodzsemet térdelve vezető csutkarészeg szurkoló egy ütközés után nagy nyekkenéssel landolt ámuló óvodások lábai előtt, egy öntudatlan állapotban a breakbe ültetett ultra pedig arra eszmélt, hogy gyomortartalma lehetetlen irányokba száll. És ugyan nekik tán sosem számított, de végre egy kultúrált, tiszta budit hogyozhattak össze, a közeli közház vécéjét.