friss műút

-ról, -ről

Csiger Ádám

Csiger Ádám

1988-ban született. Az ELTE filmtudomány mesterképzésén diplomázott, filmes tárgyú cikkei a többek közt a Revizoron, a Filmvilágban és a Filmhun jelentek meg.

CineFest 2016

Legfrissebb

A rovatból ajánljuk még

Film

Csiger Ádám: Akiket senki nem ismer
A 13. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál harmadik és negyedik napja
2016. szeptember 14.

Amikor Juliette Binoche-t, a CineFest idei díszvendégét megkérdezték a filmfesztiválok szerepéről, arról beszélt, hogy a független- és művészmozik a kommersszel szembeni ellenállást képviselik. Nem tévedett: míg a tipikus hollywoodi dráma olyan metropoliszokban játszódik, mint New York vagy Los Angeles, a vasárnap és hétfőn vetített versenyfilmek közül kettő a vidéken élők alulreprezentált életét mutatja be, kettő pedig a globalizált világ útvesztőjében elvesző magányos különcökről szól.

Azonosak

Azonosak

Kristen Stewart az Alkonyat-franchise után — hogy ellene menjen a beskatulyázásnak — független filmekben vállalt szerepet, és azóta sem vett vissza a tempóból, a CineFesten rögtön két indie-jét is vetítik. Hogyan fér bele ez az idejébe? Míg az Azonosakban főszerepet játszik, a vasárnap vetített Egyes nőkhöz szinte csak a nevét adta: a Kelly Reichardt, a neves amerikai függetlenfilmes rendezte mozi három lazán, szinte pusztán alibiből kapcsolódó szegmenséből csak az utolsóban tűnik fel, és még a saját epizódjának is csak mellékszereplője. Mindhárom szegmensben szerepel egy-egy híres színésznő, akik különböző generációt képviselnek: Stewart mellett Laura Dernről és Michelle Williamsről van szó. A három történetben neves színészeik mellett a Montana állambeli helyszín és egy-egy erős, bátor és független nőkarakter a közös.

Kelly Reichardt: Egyes nők

Kelly Reichardt: Egyes nők

Az elsőben Dern ügyvédet játszik, akinek egyik kliense nehezíti meg az életét: a Jared Harris alakításában egyszerre szánalmas és veszélyes férfi furcsán viselkedik, mióta egy munkahelyi balesetben fejre esett — erőszakkal próbálja kiharcolni a kártérítést. Az aranyszívű nő gyorsan túlteszi magát a férfi szexizmusán, és nem rest túsztárgyalóként fellépni az érdekében. A kevésbé eseménydús második szegmensben Williams hideg és rámenős családanyája hordja a nadrágot a famíliában, dominálja a férjét. A családi drámát románc követi a harmadik fejezetben, ahol Stewart az Alkonyat után ismét maszkulin vágy tárgyát testesíti meg: a szegmens főhőse egy rancson dolgozó, fiús, talán leszbikus lovászlány, aki belóg egy fiatal tanár által tartott továbbképzésre, ahol viszonzatlan és reménytelen vonzalmat kezd táplálni tökéletes ellentéte, a feminin értelmiségi iránt.
Reichardt filmje nemcsak tartalmilag, de formailag is a hollywoodi műfajfilmek tökéletes ellentéte: lassú, epizodikus, realista, de okkal. Hőseinek világából hiányzik a nagy dráma, a tanulság és a katarzis, de alighanem ilyen az élet Montanában. Egy kevés drámai konfliktust találni ügyvéd és kliens, papucsférj és self made woman, cowgirl és kiszemeltje között: érdekellentét feszül közöttük, egyikük olyasmire akarja rávenni a másikat, amit az a legkevésbé sem szeretne. Viszont Reichardt mindezzel csak annyit jelez, hogy ha akarna, tudna hollywoodi drámát is készíteni, csakhogy az élet nem ilyen.

Maren Ade: Toni Erdmann

Maren Ade: Toni Erdmann

Az Egyes nők szombati vetítését a Toni Erdmann követte, az idei cannes-i fesztivál nagy felfedezettje. Ennek a közel háromórás vígjátéknak a főhőse egy német üzletasszony, aki Bukarestben dolgozik egy multinál. Törtető, rámenős munkaholista, de nem eléggé: épp a hajrájában tart egy előléptetésért folyó, régóta tartó versengésnek, amin a legkevésbé sem segít, hogy idős apja ugyanezt az időszakot választja arra, hogy váratlanul meglátogassa. Atyja a tökéletes ellentéte: nincs célja az életben, már azon kívül, hogy szereti a trollkodást, a durva tréfákat. Amennyire kozmopolita a nő, ő annyira provinciális, kisvárosi, és amikor rájön, hogy kiszorult lánya életéből, irrelevánssá vált egyetlen hozzátartozója szemében, akcióba lép, hogy kikúrálja a nőt a karrierizmusából, aki pedig erre vágyik a legkevésbé. A férfi kitalált alteregója, Toni Erdmann képében követni kezdi lányát és igyekszik minél többször zavarba vagy kellemetlen helyzetbe hozni, ami pedig anélkül is könnyedén sikerül neki, hogy külön próbálkoznia kellene.
A film az Egyes nőkkel ellentétben erős drámai konfliktusra épül: apa és lánya markánsan különbözőek, határozott céljuk van és egymás útjában állnak, de a családi kötelék mégis összetartja őket. Maren Ade rendező újítása, hogy megsérti a vígjáték műfaj egyik alapszabályát: hogy tilos azzal nevettetni, hogy a karakterek vicceket sütnek el. A komikus figurák nem tudhatják magukról, hogy viccesek. Ezzel szemben a Toni Erdmann címszereplője egy bohóc, aki azzal generál komikus szituációkat, hogy humora annyira rossz, hogy már jó. A film szatirikusan ábrázolja a kortárs fiatal felnőttek karrierizmusát: elsősorban a hősnőről szól, akinek egymásba omlik szakmai és családi élete. A ciki apa a törtető lánya belső, önmagával való konfliktusának külső megtestesülése. A nő megy át jellemfejlődésen is: további humoros szituációkat teremt, ahogy taktikát vált apja ellen. Fordul a kocka, amikor rájön, hogy céljai érdekében fel is használhatja Toni Erdmann szürreális alakját.

Gabriel Mascaro: Neon bika

Gabriel Mascaro: Neon bika

A két vasárnapi mozit nők, a hétfői versenyfilmeket férfiak rendezték, de több köztük a hasonlóság, mint a különbség. Az Egyes nők hétfői párdarabja a Neon bika. A brazil film főhőse egy rodeón dolgozik, és bár Reichardt lovászával ellentétben férfi, korántsem szokványos jellem. A cowboy ugyanis érdeklődik a textilipar iránt, szabóambíciókat dédelget. A film talán legötletesebb jelenetében alvó munkatársától elcsen egy ondótól összeragadt pornómagazint, és tollal fehérneműt rajzol a meztelen nőkre. Feminin hobbija generál némi konfliktust közte és macsó kollégái között, azonban ez is csak arra jó, hogy Gabriel Mascaro rendező bizonyítsa, kiforrott drámát is tudna készíteni, csakhogy nem így döntött.
Mint idővel kiderül, főhőse valójában nem is különbözik olyan sokban az átlagos brazil cowboytól. Egyik férfi kollégája fogszabályzót hord pusztán kozmetikai célból és vasalja a haját, a női teherautósofőr pedig a vezetőülésen gyantáztat. Nem csak arról van szó, hogy igényességükkel mindenáron kompenzálni akarják, hogy térdig állnak a trágyában: boldog emberek, nem hiányzik nekik semmi, pedig fák tövébe vizelnek és a szabad ég alatt zuhanyoznak. Míg Reichardt élhetetlenül sivárnak ábrázolja az amerikai vidéket, addig a Neon bika — szexi címéhez illően — látványos és egzotikus darab, pedig ugyanolyan lassú égésű, rögrealista művészmozi, hosszú szexjelenetekkel és explicit meztelenséggel.

Joshua Marston: Akit senki nem ismer

Joshua Marston: Akit senki nem ismer

Az Akit senki nem ismer a Toni Erdmann párdarabja, mivel ennek a főhőse is egy kényszeres hazudozó, aki folyton szerepet játszik. A nyitójelenetben Rachel Weisz karakterét számos néven és különféle környezetben látjuk: egyszer ápoló Dél-Afrikában, másszor egy bűvész segédjeként fűrészelik ketté Kínában. Újabban épp biológus New Yorkban, aki felszed egy pasit, csak hogy rajta keresztül újra kapcsolatba lépjen az exével (Michael Shannon) valamelyik előző életéből. Alighanem először fordul elő a személyiségét kaméleonként cserélgető nővel, hogy valaki előtt felfedi titkát. Shannon figurája ugyanúgy a nézői azonosulásra kijelölt avatár, mint a Toni Erdmann nőkaraktere, akinek szemein keresztül a közönség megismer egy igencsak markáns főhőst. Weisz hősnőjének titkos tehetsége abban rejlik, hogy rövid idő alatt képes új szakmákat megtanulni, és ezt a képességét kihasználni sem rest, mivel hiperaktivitása miatt gyorsan beleun aktuális életébe. Joshua Marston filmje nem puszta karaktertanulmány, de sokat elmond korunkról is. A hősnő talán a történelmi múlt bármely korszakában is vándorolhatott volna és kiadhatta volna magát másnak minden faluban, de nem érte volna annyi inger, hogy egyáltalán tudomása legyen arról, hányféle szakma és életvitel létezik.
Nem csoda, hogy Marston kisbüdzsés indie filmje főszerepére megnyerte Weiszt: ezt a karaktert bármelyik színész szívesen eljátszaná, mivel a színművészet sem szól másról, mint egy-egy fikciós karakter kidolgozásáról és életre keltéséről. A film dramaturgiája is találó: az expozícióban ízelítőt kapunk a hősnő karakterének titokzatosságából, aki aztán beépül egy társaságba, a frászt hozza az exére, de hamar lebukik új barátai előtt. Shannon karaktere is most ismeri csak meg igazán a csodabogár nőt, így mellé szegődik, végignézi legújabb hazugságmaratonját, sőt ő is belekóstol. Eközben a néző megismeri közös múltjukat, megtudjuk, hogy a nő miért ezt az exét választotta arra, hogy felfedje titkát. Kiderül, hogy gyökeresen különböző jellemek: a férfi retteg bármiféle változástól. Shannon karaktere a megvetés után elkezd tiszteletet érezni a nő iránt, aminek hatására a jelleme is fejlődik. A film talán egyetlen hibája, hogy Marston nem viszi el a drámát a végletekig. Csak bemutat egy izgalmas karaktert, de nem tud vele mit kezdeni.

Találó párosításokat láthattunk a versenyprogramban vasárnap és hétfőn. Az Egyes nők kietlenként és frusztrálóként festi le a vidéki életet, a Neon bika szerint viszont térdig tehéntrágyában is lehet boldogan élni. Ideig-óráig úgy tűnik, Toni Erdmann és a rejtélyes múltú, ismeretlen nő saját maguknak ásnak vermet, előbbi viszont végül elér egy keveset céljaiból (felhívja magára a lánya figyelmét), utóbbi pedig izgalmasabban él, mint azok, akik kényszeres hazudozónak tartják.

A képek forrása a CineFest versenyfilmlistája,
ahol további képek mellett a filmelőzetesek is láthatóak.

Szólj hozzá!