Kemény Istvánnak
ez is:
Diána mocsara.
Az asztalon felfordult
lapok, a visszavonuló
idő csapta le.
A hűtőben az üres
üvegekre
Vadász árnya hull:
íját feszítve, söröskupakkal
lő át az űrödön.
Véletlen ez.
A szemedbe csapódó szavak
szárazra törlik utánad
a hűlt helyet.
Megjelent a Műút 2016056-os számában