friss műút

Szöveggyár 2016

Legfrissebb

A rovatból ajánljuk még

Esszé

Szemelvénygyűjtemény
A Szöveggyár Litera-netnaplójából
2016. szeptember 09.

Itt vannak, itt, a Gömbnél, itt ahol legbensőbb kívánság teljesül, ahol nincs hazugság, csak az egyetlen, világos és tiszta vágy.
Még nincsenek benne a Húsdarálóban, vagy már el is kerülték azt.
A Zóna maga a Húsdaráló látványa, tájköltés.
(Zemlényi Attila: Gömbhalak a hálóban, 2016. július 4.)

hajnali három, nekiülök a naplónak. a távolból valahol a fizetésnap című szám szól a bëlgától. meg kell állapítanom, hogy ez egy roppant jó társaság, roppant jó aranyköpésekkel, és sok rossz szóviccel, amikért alkalmanként 100 forintot kell fizetni a kijelölt rendőrségi alakulatnak.
csak remélni tudom, hogy a srácoknak is akkora élmény marad ez a tábor, mint amekkora nekem volt gimis koromban. legyen sok első szerelem, sok rosszalkodás, jelentős irodalmi sikerek. (tényleg öreg vagyok én már, elfogadható az elérzékenyülés.)
jövőre ugyanitt, „mert rossz volt a gyerekkorom, és mert írok”.
(Borda Réka: a szöveggyárban kidőlnek a fiatal költők, 2016. július 5.)

Az ebéd elfogy, lassan indulunk tovább a zárófelolvasára. Pedig vagány srácok vagány szövegeiről van szó, de kicsit jó lenne kitolni ezt a formális búcsút. Végül megtörténik, és megint eszembe jut, hogy milyen jók ezek a szövegek. Nincsen mindenkiben visszaköszönő, unalmas zsáner, csak csomó érdekes hang, csomó eltérő felfogás. Jó érzés hallgatni őket, jó érzés velük lenni.
Esteledik, Miskolcon az egy főre jutó vagányság kicsit lecsökken, ahogyan fokozatosan dobbantanak vissza Szegedre, Balatonalmádira, Budapestre és mindenfelé a srácok.
Kevesen maradunk, együtt sörözgetünk a veteránokkal. Békés együttlét, újratalálkozások: akár karácsony is lehetne.
(Polák Péter: Vagány srácok, 2016. július 6.)

Szeretem a kommenteket. Szeretem a hosszú, sehová nem tartó fröcsögést. A muszályt és a Magyart. Azt is, ha zsidóznak. Szeretem, hogy hazudsz. Amikor rosszul mesélnek viccet, azt is eléggé. Persze legjobban a jó kommenteket szeretem — a humorosakat, a jól megfogalmazottakat, az elgondolkodtatóakat. A Szöveggyár egy olyan hely, ahol jó kommentek vannak.
A Szöveggyár legnagyobb húzása ugyanis a kéziratfal. A palánták (sicc!) szövegei a gyár egyik belső terében kerülnek kiállításra nagy, összekommentelhető fehér lapokra nyomtatva. A lapokra mindenki írhat (és illik is írnia) – a vers egészéről éppúgy, mint az egyes részletekről. Aztán egymás meglátásairól. Egyszerű, de baromira működik: hogy értetted azt, hogy pongyola a mondatgrammatikám? — a kocsmában is műről és befogadásáról folyik diskurzus.
(Purosz Leonidasz: A +1 én vagyok, 2016. július 7.)

Harmadik éve a nyár első felét a Szöveggyár teszi kellően szálkássá, az utolsó nap mínusz-tartományában Vida Kamilla felveti a tábor utáni depresszió fogalmát, erre és a déli verőfényben tobzódó világvége-variánsokra fogom, hogy a buszpályaudvaron később egy hirtelen támadt, viharos széláram is még mindig olyan kérdéseket próbál megfogalmaztatni velem, mint hogy egy atomvillanás alkalmával ki pislog, és hány ezren bírhatják egy ilyen tekintet nyomát. Mintha már sok is lenne az ellátmány: anekdoták, abszurdan vicces és egymás tudásanyagából állványozott viták, élmények, a szökevény alkotói készség, jó dumák, kéziratfalon egymást faragó művek vonulása, a társalgások gráfja, amit akár csak passzívan hallgatni is érdemes, információjunkie-k lépéselőnyben.
(Vas Máté: Évszakos, belélegzett zaj, 2016. július 8.)

Valakinek bélyeg-, másnak matrica-, nekem mondatgyűjteményem van (ha egyáltalán szabad így hívni a telefonom „feljegyzések”mappáját, amibe rendszeresen írom azt, amit olvasok vagy hallok és nem akarom elfelejteni, újra akarom dolgozni, akár sajátomévá tenni). Ilyen esetekben a mondat talál meg engem és nem én őt, ez is egyfajta öröm. Nincs értelme a csereberélésnek, nincs árfolyam. Mindenki csak a saját mondatgyűjteményét gyarapíthatja, úgy, hogy megtanulja, hogyan álljon a szélben, melyik irányba nézzen, hol keressen, hogyan helyezze magát ahhoz, hogy ezek a mondatok megtalálják őt. A tehetséggondozás számomra mindig is ezt jelentette, hogy finoman jelzik nekem, hogy valószínűleg merről fúj a szél majd, merre keressek; illetve maga a felszólítás, hogy keressek egyáltalán. Kontextusteremtés. Ilyenek.
(Vida Kamilla: Posztmodern felelet, 2016. július 9.)

+1Oszd meg!Oszd meg!Oszd meg te is!

Szólj hozzá!