Kántor Zsolt: A rutin genealógiája


A nyelv, mint a tudás pupillája,
éles képeket archivál. És hozzáad az ész.
A puhán ringó, mátrix-
szerű barlang: vízzel és kavicsokkal telt,
áttetsző terepasztal. Pixelhuszár fürdik benne.
Közben azt álmodja, hogy felébredt.
Mert minden pozicionálás
a visszájára fordulhat, ha a sztereotípiák
szétrágják a műgondot, a találékonyság lefagy.
Egy zsilettpenge az emberi szem felé közelít.

Minden nyugvópont időszakos.
Ami pillanatnyi kapaszkodót jelent,
a másodperc törtrésze alatt el is tűnik.
De a felkorbácsolt víztükör nem felesel.
A tócsa, mint az indigó: szél firkálja össze.
A történések rögtön továbbgombolyítják
Ariadné fonalát, ami végül a szigorúan celebrált
rítushoz vezet vissza. Út közben pedig
úgy tűnhet, volt más lehetőség. Ez benne a különös.
Pedig nincs.

Megjelent a Műút 2016056-os számában

One Reply to “A rutin genealógiája”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.