1.
a nők szíve, akár egy pörgő kerék
egy recsegő íj, egy halódó láng
és a visszahúzódó hullám,
mely rázza a ficánkoló hajót, alá
csusszan, majd kirántja a talajt,
aztán visszahull rá.
új jég, egy összetekeredett kígyó
és egy boszorkány hízelgése,
hogy szeretni csak így jó,
de nincs olyan ostoba férfi, aki
bízik ezekbe’
nincs olyan férfi — csupán a vágy —,
aki hihet egy nő szavában.
mintha szikláról vetné le magát,
égne, ellobbanva,
mint egy lepke szárnya.
mert szeretni egy nőt olyan,
mint jégre menni kétéves csikóval,
amikor a szerelem lerohan,
s a harci hangban egybeolvad
a halálhörgés és a kéjes sóhaj.
szeretni egy nőt:
kormány nélkül hajózni,
sodródni, mint születés előtt,
hagyni, hogy hordozzanak habok,
testünk csak ázott-izzadt holmi.
2.
foglyot belőlem nem csinál
mindegy, hogy szelíd eső hull-e vén sziklára,
vagy vad istenek jege vereti azt,
akkor is ugyanúgy hull hegyre, fákra,
férfire, kinek agyveleje fülén kicsorog,
férfire, kit ereje a magasba hágatott,
férfire, aki bátor bajnok,
ellenségére, aki holtan összerogy.
semmi dolgom a halállal,
ütést ha ad, kivédem, ha tudom,
de foglyot belőlem nem csinál.
semmi dolgom a halállal,
jönnek istenek-szeretők.
csontodon, húsodon nyitnak
utat pumpáló szíved előtt,
mert szeretni csak forró vérben,
mely tiszta, mint a hab.
a szerelemtől is porba hull a nagy.
félni meg végképp nincs miért,
érteni kell a bordák alól spriccelő vért,
s mint nő, hozzám simul könnyedén,
forog a szerencsekerék,
olyan, mint a szerelem, új vágy kergeti
a régit, s a hamun kihűl az új parázs,
ez nem csak hasonlat, egyik
másiknak marja vad húsát
s ha istennő, pajzsot hord, fegyvert markol
hátamba vágja galád
körmét, izzaszt, ficánkol, rúgat,
markolja, s boldog testébe
döfi a dárdarudat.
Megjelent a Műút 2016056-os számában