Amerre a nap lejár


Dühöm évszaka: kivagyi nyár van
e bajúszpödrő kukoricásban.

Már tudtam én, hogy eljön a perc, el:
megállok, hazám, előtted háttal,
s kivárom, míg a naplementtel
hontalanná nyurgul nagy árnyam.

Állok itt: Magyarországnak háttal.

Háttal! anélkül, hogy hűtlen volnék,
s lennék idegen utakon vendég:

ki-fia-borja-megcsodáltan.

Ifjú bakancs és őzikelábnyom
remeg át előttem a határon.

Johnny-vá itt lényegül át János!

Vagy egy vak lépés, s virradatra
beszakad végleg a Föld alatta.

Hazám a halállal is határos!

Kérdéske görbül sírásra számon,
mert a felelet próféta haragú:
nincs határ, ami engem határol!

Koponyám geoid alakú,
koponyánk geoid alakú.

Utassy József: Amerre a nap lejár
U. J.: Csillagok árvája, Szépirodalmi, 1977, 65.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.