Ocsovszky Zsófia: imprinting


vársz
nyolcéves korod óta,
akkor születtél meg igazán.
belédvésődött
korán és örökre
a várakozás.

hullámvert magadba,
mint mélytengeri búvár,
újra és újra alámerülsz,
lásd magad, mint soha előtte.

vársz,
történjen az indulás
meg veled végre,
ázzon le rólad a múlt,
sodorjon túlpartra bocsánat.

vársz még,
hullámtörte hiányos part
lett a szív,
ahogy vártál árvaházban
egy érkezésre,
ahogy vártál Szabadkán
negyvennégyben maradásra.
most vársz még
legalább egy dédunokára,
húsvétra, karácsonyra.
addig, míg valaki szól:
Nyitott mondataid ideje zárni,
hát változókkal játszol,
mire a pont kikerül,
legyen azonosság,
ha te az alaphalmaz.

vársz még,
vársz,
várod,
valaki örökre lekapcsolja
a vállaid nyomó
oxigénpalackot.

Megjelent a Műút 2016056-os számában

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük