Vörös István: Egy szimfónia tervezete


Félgömb alakú koncertteremben
vagyunk. A színpadon
ötszáz zenész. Velük szemben,
az enyhén emelkedő, félkör
alakú nézőtéren ötszáz néző.
A közönség elcsendesedik.
A karmestert lift hozza a pulpitushoz.
Intés nélkül megszólal az első
hang. Egy cselló. C-t játszik,
mert mi mást is játszhatna.
(Mondjuk A-t, de nem
annyira szomorú.)

12 másodperccel mélyebben egy
nagybőgő szólal meg. A két sötét,
mégis öntudatos hang között
vonal képződik. Aztán egyszerre
egy brácsa és egy hegedű kezd
szintén C-t, oktávnyival magasabban.

És így megy már egy perce
szakadatlanul. Egy néző
a műsorfüzetet lapozgatja:
MONOKRÓM SZIMFÓNIA.
Sötét borul a közönségre,
és sötét borul az előadókra.
Csak a négy hangszer négyszöge
világít, mint egy kis ablak.
Ebben a pillanatban tíz-tíz
azonos hang szólal meg,
mintha egyszerre kapcsolnák
föl a villanyt egy toronyház
400 ablakában.
Egy néző már együtt dúdolja
a dallamot a zenészekkel,
de a körülötte ülők lepisszegik.
A fúvósok egyszerre kapcsolódnak
be, majd 2 percre rá a kórus.

A gömb alakú épület együtt
rezeg és lélegzik a zenével.
A kupolára odakintről
rásüt a telihold.
A szólisták egymás hangjába
vágva vitatkoznak. Mint
egy opera. A tenor magas C.
A szoprán még magasabb?
Alt és bariton közönséges C-n,
A basszus a mélységből kiált:
C! Cé! Cé és CÉ!

Fél órája tart a versenymű,
mikor az első néző félni kezd.
Leizzad. Egy másik összevizeli
magát. A széke lesüllyed.
Az alagsorban ápolók sietnek
hozzá. A színpadon fokozódik
a hangulat. A nézők szeme
azonban jeges. A fülük sajog,
mint egy férfi ágyéka, aki
egész éjszaka közösült.

Az első sorban ülő zenekritikus
végleg elfelejti, miről akart írni.
A közönség talpon. A karmester
széttárt karral, mint egy denevér,
a frakkja kétfelé csapódik.
Egy klarinétos épp lapozza
a kottát. A többiek fejből játszanak.
Mi lesz ennek a vége, kérdi valaki
a férjétől. Ő rémülten visszakérdez:
És mi volt az eleje?

Az első halott után a karmester
kisebb hangerőt vezényel.
Megtántorodik. Átesik a karmesteri
pulton. A pálcája legurul
a nézők közé. Egyszerre hagyja abba
valamennyi zenész.
Fölállnak a tapshoz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük