Lukácsi Margit: KH — olasz (2016. július 18.)


Edoardo Albinati a Strega-díj átvételekor

Edoardo Albinati a Strega-díj átvételekor

Július 8-án immár hetvenedik alkalommal adták át a kortárs olasz irodalom legnagyobb presztizsű díját, a Stregát: az idei nyertes a Rizzoli Kiadó jelöltje, Edoardo Albinati lett a La scuola cattolica (A katolikus iskola) című monumentális — közel 1300 oldalas — esszé- vagy dokumentumregényével. Albinati (Róma, 1956) költő, író, forgatókönyvíró, az angol-amerikai irodalom fordítója, 1994 óta a római Rebibbia büntetésvégrehajtási intézetben dolgozik olasztanárként. A La scuola cattolicát mind az olvasóközönség, mind a kritika egyöntetű lelkesedéssel fogadta, még a díj előtt többen korszakos jelentőségű műnek nevezték. Vallomásregényként is emlegették, mégpedig Szent Ágoston-i és rousseau-i értelemben, hiszen Albinati művében maga is tesz önironikus utalást erre a lehetséges műfaji előzményre. A művet ugyanezzel az erővel lehetne önéletrajzi ihletésű fejlődésregénynek, naplónak, de leginkább talán generációs tudatfolyam-regénynek is nevezni. A címben szereplő „katolikus iskola” ugyanis a római San Leone Magno — a könyvben SLM — fiúgimnázium, a mariánus rend iskolája Róma egyik polgári negyedében, egy mikrokozmosz, mely az 1970-es évek kereszténydemokrata kormányzású Olaszországát testesíti meg. Albinati — aki a regényben is Edoardo néven szerepel — ebben a gimnáziumban érettségizett, csakúgy, mint Angelo Izzo és két társa, akik a „circeói bűntény”-ként elhíresült, egész Olaszországot megrázó bűntett elkövetői voltak. 1975 szeptemberében a jobboldali polgári elitcsaládból származó Izzo két barátjával elcsalt, majd tengerparti villájukban két napon át fogva tartott, megerőszakolt és megkínzott két kispolgári családból származó lányt, egyiküket megölték, másikuk csak azért élte túl a horrort, mert halottnak tettette magát. Ez a bűntény volt az első az „ólomévek”-nek nevezett korszak gyilkosságai, terrortámadásai közül, és máig a legmélyebben beivódott az olasz közemlékezetbe. Albinati nem bűnügyi regényt írt, nem is bűnügyi krónikát, már csak azért sem, mert erről a konkrét esetről csak valahol a regény négyszázadik oldalán esik szó, hanem a kötet tengelyébe állítván az esetet, általa egy korszakra jellemző életérzést akart kifejezni, mely Olaszország legújabb kori történelmének kardinális korszaka volt. Albinati esszét írt egy heterogén társadalmi osztály, a polgárság gondolkodásmódjáról, baloldaliságról és jobboldaliságról, a kamaszkorról, a nemiség felfedezéséről, a férfivá válásról, az erőszakról, a fiúközösségekben látensen jelen lévő homoszexualitásról, az iskoláról, a családról, apákról és fiúkról, a vallásról. „Azt akartam megérteni és megmutatni, hogy a polgári jólét és előkelőség felszíne alatt bűnök és nyomorúság rejtőzik. Ennek a közegnek a figuráit akartam megragadni abban a bizonyos pillanatban: a római Trieste negyed világát a ’70-es évek elején, a katolikus kis- és nagypolgárságét. Meg akartam mutatni, hogy a polgári elit, vagyis a raciononális vezetőnek tekintett osztályban meglévő gyűlölködés milyen szélsőséges megnyilvánulásokra képes. Meg akartam mutatni, milyen tehetetlen döbbenetet vált ki ez a gyűlölet. De leginkább arra volt szükségem, hogy megszabaduljak mindettől, nem pedig arra, hogy emlékezzek rá” — nyilatkozta Albinati könyvéről. A La scuola cattolica mértéktartó, elegáns, modern, szabad folyású próza, mely a legkülönfélébb kommunikációs elemeket építi be nyelvébe az e-maileken, naplótöredékeken, költészeten, szellemes tréfákon át az olvasóval folytatott nyílt párbeszédig. Olykor elnézést kér a hatalmas terjedelemért, miközben elmondja, miféle nehézségekkel kell szembenéznie ennek a regénynek nem is igazán nevezhető szófolyamnak, antropológiai értekezésnek, egy modell értékű közeg életéhez fűzött kommentárnak a megalkotása közben. Éppen ez a minden ellenében, merészen vállalt szabadság teszi a regényt érvényessé és hatásossá.

Nadia Terranova Gli anni al contrario (Fordított évek, Einaudi Kiadó) című regénye szintén az ólomévek korszakát dolgozza fel, ugyancsak autobiografikus elemekből építkezik, a vallomás és az esszé határmezsgyéjén mozog, ám ő az Albinati-művet jellemző monumentalitással ellentétben az esszencialitást választotta. Terranova (1978, Messina) több gyermekkönyv szerzője, a Gli anni al contrario az első felnőtteknek szánt műve.

A regény címe a férfi főszereplő leveléből vett idézet: „Ugyanazokat a szavakat használtuk — más jelentésben. Azt mondtuk, család: én építkeztem, te körülhatároltad; azt mondtuk, politika: én lelkes voltam, te közömbös. Én harcoltam, te elbújtál. Ha nem jött volna Mara, rögtön szétmentünk volna, de legalább nem hibáztattuk volna egymást a magányunkért. Amikor az együtt töltött évekre gondolok, úgy érzem, azok fordított évek voltak. Előbb volt egy lakásunk, egy lányunk, egy diplománk, amivel nem tudtunk mit kezdeni, és most, hogy tudunk, már a morzsákon osztozunk.” Messina, 1977: két család, kétféle ideológia, egy lány és egy fiú. Siliniéknél a családfő szinte élet-halál ura, nem véletlen, hogy a városban Fascistissimo, azaz Főfasiszta a gúnyneve. Hat gyermekét kérlelhetetlen szigorral, a konzervatív hagyományok jegyében nevelte. Aurora hamar rájön, hogy az egyetlen lehetséges kitörési pont számára, ha kitűnő tanulmányi eredményt produkál, akkor talán apja megengedi neki, hogy beiratkozzon az egyetemre. A Santatorre család a messinai polgári elithez tartozik, az ügyvéd apa a helyi kommunista párt oszlopos tagja, későn született, harmadik fiuk, Giovanni számára az egyetem eleve elrendelés. A két fiatalt olyan hévvel ragadja el a szerelem, hogy alig két hónap múlva gyermeket várnak, és az amúgy ellentétes ideológiai álláspontot képviselő szülők ebben az egyben megegyeznek: ilyenkor össze kell házasodni. Aurora és Giovanni közös élete ezután főként azzal telik, hogy megpróbálják megérteni, van-e egyáltalán valami, ami összeköti őket. A ’70-es, ’80-as évek Olaszországában, az első illegális baloldali terrorsejtek színre lépésekor, a kereszténydemokrata Moro elrablása és meggyilkolása idején, vagyis a „nagybetűs” Történelem viharában elsodródnak egymás mellől. Aurora minden erejét igénybe veszi közös gyermekük, Mara felnevelése, Giovanni pedig kislánya iránti igazi szeretete ellenére egyre mélyebbre süllyed a heroinfüggőség poklában. Az óloméveket feldolgozó nagyszámú irodalmi művek között viszonylag kevés mutatja fel a periféria és a centrum között feszülő ellentét problémáját, azt a frusztrációt, amelyet egy többre hivatott ember érez egy pezsgő-forrongó történelmi pillanatban, amikor helyhez kötöttsége miatt az eseményeket csak mintegy kívülállóként, távolról szemlélheti egy olyan lassú, sokszor maradi közegben, ahová minden legfeljebb csak tompítva, sokszor szándékosan eljelentéktelenített formában jut el. A regény intenzitásához a személyes emberi sorsábrázoláson túl az is hozzájárul, hogy ezt az életérzést finom érzékenységgel mutatja meg.

Nadia Terranova az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendége volt, és ezzel a művével 2016-ban elnyerte az elsőkönyvesek kategóriájában a Bagutta-díjat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük