Hétköznapi dolgok

Daniel Z. Korman hasonló módon érvel a hétköznapi tárgyakat előnyben részesítő metafizikai elméletek mellett. Szerinte látjuk és felfogjuk, hogy mely dolgok léteznek, és e felfogásra alapozva elvethetjük a szokatlan filozófiai elméleteket arról, hogy mi létezik. B.o.B-vel ellentétben Korman szofisztikáltan érvel, és az általa kifogásolt metafizikai elméletek mellett nincs egyértelmű bizonyíték. A laposföld-hívőkkel ellentétben Korman véleményét tehát érdemes komolyan venni.

A tudományt nehéz megérteni alapos felkészültség nélkül, és a néha szokatlan tudományos eredményeket évszázadokkal felfedezésük után is nehéz elfogadni. Egy példa: a rapper B.o.B Twitterén amellett érvel, hogy a föld lapos, és elég alaposan körbe nézni, hogy ezt felismerjük; „a bizonyítékok szinte kiütik a szemünket” — állította B.o.B. (Az eredeti linket a médiavisszhang után törölték, de például itt lehet olvasni a lapos föld ügyéről és annak számos további abszurd fordulatáról: https://www.theguardian.com/music/2016/jan/25/bob-rapper-flat-earth-twitter.) Daniel Z. Korman hasonló módon érvel a hétköznapi tárgyakat előnyben részesítő metafizikai elméletek mellett. Szerinte látjuk és felfogjuk, hogy mely dolgok léteznek, és e felfogásra alapozva elvethetjük a szokatlan filozófiai elméleteket arról, hogy mi létezik. B.o.B-vel ellentétben Korman szofisztikáltan érvel, és az általa kifogásolt metafizikai elméletek mellett nincs egyértelmű bizonyíték. A laposföld-hívőkkel ellentétben Korman véleményét tehát érdemes komolyan venni.

Vegyük a hétköznapi konkrét fizikai dolgokat — a szó legszélesebb értelmében. Ide tartoznak az ember alkotta tárgyak (például könyvek, laptopok stb.), a természeti tárgyak (kövek, szigetek, felhők stb.), az előlények és egyéb releváns dolgok (személyek, állatok, növények, zöldségek, gyümölcsök stb.), és még sok minden más. A konzervatív ontológiai elméletek csak a hétköznapi tárgyak és élőlények létezését ismerik el, kiegészítve a tudományos magyarázatokhoz feltételezett egyéb dolgokkal (például részecskék, vegyületek, bacilusok, hullámok, vírusok stb.).

A konzervatív ontológiai elméleteket a filozófia-tanszékeken kívül — és nagyrészt a filozófia-tanszékeken is — mindenki elfogadja ilyen vagy olyan megszorításokkal. Viszont a konzervatív ontológiát nehéz reflektálatlanul elfogadni. Például ha figyelembe vesszük, hogy kellőképpen hasonló, de a konzervatív világkép által nem elismert dolgok is létezhetnének, önkényesnek tűnik a hétköznapi tárgyakat előnyben részesíteni. Van egy kutya és egy fa Korman kertjében. A kutya és a fa különböző részekből áll. Miért ne lehetne egy ún. trog is ugyanott — azaz egy térbelileg nem egységes, részekből álló, szétszórt tárgy, amely a különálló kutyából és a fából áll? (A „trog” kifejezés az angol „tree” és „dog” szavakból ered. Magyarul akár „fakutyá”-nak is hívhatnánk, de ez félrevezető lenne, ezért maradok a trognál.) Másrészt ha nincsenek trogok, akkor miért vannak különálló részekből álló létezők, más esetben ugyanis hajlamosak vagyunk elfogadni ilyenek létezését? Hasonló gondolatmenetek alapján egyesek szerint (nevezzük őket engedékeny metafizikusoknak) vannak trogok, és a trogok mellett bármely más dolgok összege is létezik, legyen az bármilyen szétszórt vagy bizarr. Például egyes engedékeny metafizikusok szerint a torontói CN Tower és az összes cirmos macska összege is létezik, és pont ott van, ahol a CN Tower és az összes cirmos macska együttvéve, azaz szétszórtan a világban és Torontóban. Mások szerint (nevezzük őket elutasító metafizikusoknak) abszurd olyan létezőkben hinni, mint a trogok vagy CN Tower és a cirmos macskák összege — de ugyanígy abszurd elfogadni, hogy léteznek kutyák vagy fák. Az elutasító metafizikusok szerint hétköznapi dolgok nem léteznek, csak azoknak bizonyos összetevői léteznek (azaz szerintük az egyszerűbb kémiai vegyületek, fizikai részecskék, vagy metafizikai atomok a valódi létezők, amelyeknek egyáltalán nincsenek részei). Nevezzük a szokatlan metafizikai elméleteket revizionistának, ha azok a hétköznapi felfogásunkhoz képest több vagy kevesebb dolog létezését ismerik el. Az engedékeny metafizikusok és az elutasító metafizikusok tehát egyaránt revizionista metafizikai elméletek mellett kardoskodnak.

Sokan hihetetlennek és elképesztőnek találják a revizionista ontológiát — feltételezem, a legtöbb olvasó is. Nehéz elhinni, hogy nincsenek fák és kutyák, hiszen ott van egy kutya és ott van egy fa Korman kertjében. Elképesztő gondolat, hogy lennének trogok, hiszen kutyák és fák csak úgy nem alkotnak tárgyakat, pláne hogy közben teljesen különállnak egymástól. De Korman — és a legtöbb filozófus — szerint mindez nem elégséges indok, hogy elvessük a revizionista metafizikát, ráadásul nem is szükséges indok. Korman tehát nem azért érvel a konzervatív metafizikai világkép mellett, mert a revizionista elméletek szokatlanok, hihetetlenek, vagy elképesztők. (Sok igaz elmélet tűnik első látásra hihetetlennek és elképesztőnek, de kellő magyarázat után már könnyebb őket megemészteni.) Az sem számít, hogy a konzervatív metafizika a legnépszerűbb elmélet a filozófia-tanszékeken kívül. Korman nem állítja, hogy az egyszerű, népi elképzelés a világról jobb lenne pusztán azért, mert az az egyszerű, népi elképzelés. Szerinte nemes egyszerűséggel a konzervatív világkép igaznak tűnik, míg a revizionista világkép nem tűnik igaznak. Mivel filozófiai elméletekről van szó, semmi sem jobb bizonyíték, mint egy erős érv. A konzervatív világkép pedig azért tűnik igaznak, mert jól alá van támasztva számos erős érvvel.

Az Objects fő érve nagyon egyszerűen összefoglalható:
(1) Ha az engedékeny metafizika igaz, akkor vannak trogok.
(2) Nincsenek trogok.
(3) Az engedékeny metafizika hamis.
(4) Ha az elutasító metafizika igaz, akkor nincsenek asztalok.
(5) Vannak asztalok.
(6) Az elutasító metafizika hamis.

Az érv független attól, mely revizionista ontológiáról van szó, és hogy azok szerint mely tárgy nincs vagy mely tárgy létezik. Van olyan engedékeny ontológia, mely szerint nincsenek trogok, de valamilyen más szokatlan létező van, amelyet ellenpéldának használhatunk az adott engedékeny ontológia ellen. Van olyan elutasító ontológia, mely szerint vannak asztalok, de valamely más hétköznapi tárgy nem létezik, és ezt szintúgy ellenpéldának használhatjuk az adott elutasító ontológia ellen. Korman tehát a legegyszerűbb módon érvel a revizionista elméletek ellen: ellenpéldákkal, melyeket az adott revizionista elméletek nem képesek magyarázni.

A fenti érv viszont gyanúsan egyszerű. Miért is pocsékolnák az időt a revizionista metafizikusok nyilvánvalóan hamis elméletek védelmezésére? Nem meglepő, hogy a revizionista metafizikusok úgy gondolják, hogy az ellenpéldák valójában nem is ellenpéldák, vagy önmagukban nem relevánsak a komoly metafizika szempontjából. Korman könyvének első fele az adott ellenpéldákat mutatja be és támasztja alá úgy, hogy azok tényleg releváns ellenpéldának számítsanak a revizionisták számára. Korman többek között két népszerű stratégia ellen érvel: A kompatibilista metafizikusok szerint az ellenpéldák összeegyeztethetők a revizionista elméletekkel, mivel máshogyan értjük őket. (Ezt az állítást alább megmagyarázom.) A Korman által forradalminak nevezett stratégiák szerint pedig a metafizikai elméleteket nemcsak máshogy értjük, de azokat egy teljesen más, a világ leírására tökéletesen megfelelő ontológiai nyelven fogalmazzuk meg. A hétköznapi nyelv túl lazának tűnik ahhoz, hogy igazi metafizikát lehessen művelni vele, az ellenpéldák pedig hétköznapi nyelven vannak megfogalmazva, tehát nem számítanak. De a forradalmi stratégiákkal épp az a probléma, hogy egy teljesen más nyelvet, az ontológia nyelvét használják. Korman szerint nincs rá bizonyítékunk, hogy az ontológia nyelvére átfordítva ne lennének erősek a fenti ellenpéldák, és arra sincs bizonyítékunk, hogy angolul vagy magyarul épp oly meggyőzőnek tűnnének a revizionista ontológiák, mint az ontológia technikai nyelvén.

A nem forradalmi értelemben vett kompatibilista stratégiák megértéséhez vegyük újra a releváns ellenpéldákat. Egyrészt az engedékeny metafizikák ellen az alábbit mondhatjuk:
(1) Ha az engedékeny metafizika igaz, akkor vannak trogok.
(2) Nincsenek trogok.

Másrészt az elutasító metafizikák ellen pedig az alábbit mondhatjuk:
(3) Ha az elutasító metafizika igaz, akkor nincsenek asztalok.
(4) Vannak asztalok.

A kompatibilisták szerint mindkét állításpár igaz, de ezekből nem következik, hogy el kell vetnünk a revizionista ontológiákat. A kompatibilista stratégiát a következőképp mutathatjuk be a legegyszerűbben:
(1*) Ha az engedékeny metafizika igaz, akkor ontológiai értelemben vannak trogok.
(2*) Hétköznapi értelemben nincsenek trogok.

(Az elutasító ontológiák esetében ugyanez a stratégia.)

Azaz a kompatibilisták szerint más-más releváns olvasat miatt tartjuk igaznak a két állítást. Szerintük (1)-et és (2)-t félreértjük, ha azokat nem (1*) és (2*) szerint olvassuk. Ha vannak trogok, akkor azok nem hétköznapi tárgyak, de ebből még nem következik, hogy szigorúan ontológiai értelemben se léteznének. Így azok a példák, amelyek eredetileg ellenpéldának tűntek, valójában nem is azok a kompatibilisták szerint.

Legalább négy különböző módon érvelhetünk a kompatibilizmus mellett:
— Különböző helyzetekben hallgatólagosan más feltételezésekkel élünk a mondatainkban szereplő kvantorok (vannak, nincsenek stb.) hatóköreivel kapcsolatban. Példa: „Nincs több sör.” (Kontextus: például valaki a nyitott hűtő előtt állva mondja ki a mondatot, vagy egy rosszul felszerelt kisboltban.) Senki sem érti félre ezt a mondatot úgy, hogy a világban nem létezik több sör. Ontológiailag és hétköznapi helyzetekben más-más releváns értelmezéssel dolgozunk a kvantorok hatókörét illetően.
— Informális, laza beszéd. Példa: „Azért nem fogsz meghalni.” (Kontextus: türelmetlen vagy ironikus szülő mondja a mondatot a térdhorzsolás miatt síró kisgyerekének.) Senki sem érti félre a mondatot úgy, hogy a beszélő szerint a hallgató halhatatlan lenne. A hétköznapi beszéd informális, a metafizika viszont egyértelmű és formális módon beszél a dolgokról.
— Dolog, tárgy, vagy létező alatt más kontextusban mást és mást értünk. Eszerint amikor úgy gondoljuk, hogy nincsenek trogok, akkor azt úgy értjük, hogy a trogok nem hétköznapi tárgyak.
— Más kvantorokat használunk, amikor szigorúan ontológiai értelemben és amikor hétköznapi értelemben beszélünk. Azaz: trogok nincsenek, ha egy hétköznapi kvantor szerepel a mondatban. Viszont trogok vannak, ha szigorúan az ontológiai kvantor felhasználásával alkotjuk meg a mondatot.

Korman szerint nem számít, melyik stratégiát választjuk a kompatibilizmus védelmére, mivel mind a négy módszer pszichológiailag és pragmatikailag is hibás elemzését adja a konzervatív ellenpéldáknak. A probléma Korman szerint nem az, hogy a fenti jelenségekre ne találhatnánk példákat a természetes nyelvekben. Inkább egyszerűen nincs rá bizonyíték, hogy bármelyik fenti próbálkozásra támaszkodva hihető leírását adhatnánk az eredeti szituációnak, amikor ellentmondunk a revizionista metafizikusoknak. Korman úgy érvel, hogy ha bármely stratégia a négy közül hihető leírását adná ennek a szituációnak, akkor a kérdéses rejtett nyelvi elemeket felszínre hozva be kellene ismernünk, hogy az asztalok létezése melletti, illetve a trogok létezése elleni intuícióink helytelenek, tehát képesek lennénk átértékelni az eredeti intuícióinkat. Korman meggyőzően érvel amellett, hogy az ellenérzéseink akkor sem szűnnek meg a revizionista ontológiákkal szemben, ha formálisan és egyértelműen felszínre hozzuk, hogy mely típusú kvantort használjuk, milyen a kvantor hatóköre, és hogy a „dolog” kifejezés mely értelmére támaszkodunk. Sőt valószínűleg ugyanazt a kvantort használjuk ugyanazzal a hatókörrel, mint amit a képzett metafizikusok, és nem beszélünk informálisan, és nem a „dolog” szó egzotikus értelmére utalunk, amikor úgy gondoljuk, hogy nincsenek trogok. Ez sokszor egyaránt így van akkor is, ha valaki az utca embere, és akkor is, ha egy filozófia-tanszéken dolgozik.

Az ellenpéldákra alapozott érvről szóló rész tanulsága az, hogy a konzervatív ontológiát nem lehet elvetni mint egyszerű, reflektálatlan, filozófiai előtti népi elképzelést a világról. Az ellenpéldákból vett érv viszont nem ér sokat, ha a revizionista ontológiák mellett szóló érvek meggyőzőbbek. Korman a könyv második felében a konzervatív metafizikák elleni érvekkel foglalkozik. Ezek az érvek mind a konzervatív ontológia hiányosságaira hívják fel a figyelmünket. A továbbiakban itt csak Korman ún. evolúciós leleplező érvekre adott válaszára térek ki, illetve a fent is említett önkényességre alapozott érvekre.

Az evolúcióra alapozott leleplező érvek szerint figyelembe kell vennünk, hogy a dolgok létezésével kapcsolatos elképzeléseink (éppúgy, ahogy például az érzékszervi képességeink) biológiai folyamatok produktumai. Az evolúcióra hivatkozva megmagyarázhatjuk, hogy bizonyos dolgokat nem vagyunk képesek érzékszerveinkkel tapasztalni — épp így azt is megmagyarázhatjuk, hogy a dolgok létezéséről szóló ítéleteink (valószínűleg) fajspecifikusak és korlátozottak. Viszont ha elképzeléseink fajspecifikusak és korlátozottak, akkor az ontológiáról szóló konzervatív elképzeléseink és a tényleges ontológia között nincs egyértelmű magyarázati összefüggés. Úgy érezzük, hogy hétköznapi dolgokkal vagyunk körülvéve, de ennek a gondolatmenetnek fényében akár valami egészen más is lehet ott, ahol mi asztalokat, kutyákat, köveket és egyebeket vélünk felismerni.

Korman válaszát az első bekezdésben már említettem: szerinte igenis képesek vagyunk felfogni a releváns tényeket a dolgokkal kapcsolatban, és ezért gondoljuk a konzervatív ontológiát igaznak. Valahogyan intellektuálisan megérezzük vagy ráérzünk, hogy a fa egy önálló dolog, míg egy trogról nem gondoljuk ugyanezt. Ha úgy véljük, hogy képesek vagyunk valamilyen módon felfogni a metafizikai tényeket, akkor legalábbis racionálisan indokolt megtartanunk az ítéleteinket. Korman nem mutatja meg, hogyan vagyunk képesek ezeket felfogni, és kérdéses, hogy a tudomány valaha is képes lesz-e ezt a jelenséget megmagyarázni, ha tényleg fennáll. Emellett a leleplező érvek akár igazak is lehetnek, de jelen formájukban nem kényszerítenek arra, hogy elvessük az általunk helyesnek tartott világképet. Korman stratégiája inkább a szkepticizmusra adott általános válaszokhoz hasonlít. Miért gondoljuk, hogy tudunk bármit is, ha akár egy gonosz démon félrevezetésének áldozatai is lehetnénk? Egy népszerű megfontolás szerint erre a tudományos módszertanból ismert abdukció a legjobb válasz. Az abduktív érvelés két lépésből áll: vegyük a tapasztalati bizonyítékainkat, és keressük meg rájuk a legjobb magyarázatot. A tapasztalati bizonyítékaink azt mutatják, hogy tudunk néhány dolgot a világról, és nem vagyunk félrevezetve egy gonosz démon által. Erre nagy vonalakban az a legjobb magyarázat, hogy úgy általában véve képesek vagyunk tudást szerezni. Korman hasonlóan érvel: szerinte az a legjobb magyarázata annak, hogy erősen kötődünk a konzervatív ontológiákhoz, hogy képesek vagyunk ontológiai tényeket felfogni.

Viszont azt is érdemes figyelembe vennünk, hogy a szkeptikus kihívásra adott válaszaink nem egyértelműen alkalmazhatók az ontológiai kételyeink ellen. Egyrészt természetesen a két kérdéskör hasonló: A szkeptikus érvek mind gondosan úgy vannak felépítve, hogy ha igazak volnának az elővezetett szkeptikus szcenáriók, akkor is ugyanolyannak tűnne számunkra a világ. Ehhez hasonlóan egy metafizikus sem tagadja, hogy a világ pont így tűnne számunkra, ha a revizionistáknak lenne igaza, és több vagy kevesebb dolog lenne a világban. Másrészt viszont a hatékony szkeptikus érvek összeségében ássák alá az elképzeléseinket. Semmiben sem lehetünk biztosak, ha egy gonosz démon folyamatosan megtéveszt minket. Viszont egészen más elfogadni, hogy nincsenek asztalok, vagy vannak trogok. Ha az elutasító ontológiák igazak, akkor is valami hasonló (például részecskék rendszeres összhatása) magyarázná az asztalszerű dolgokkal való interakcióinkat. A trogok létezése sem írná felül alapvetően a meglévő ismereteinket: a valóságban több dolog áll össze egészként, mint korábban gondoltuk, ám minden más ugyanolyan, mint eddig hittük. Mindezt ugyanúgy képesek vagyunk felfogni, mint a konzervatív ontológiát. Ennek fényében pedig további, független érvek híján nem egyértelműen a konzervatív ontológiát támogatja Korman válasza.

Egy másik érv szerint a részekről és egészekről való elképzeléseink önkényesek. Vegyük például a szigeteket, hogy az írás vége felé még elővezessünk egy jól ismert fejtörőt. A szigetek víz feletti földterületek, melyek megszűnnek létezni, ha víz alá kerülnek. Most egy pillanatra gondoljunk a garázsban álló autókra! Legyenek a benti autók olyan tárgyak, melyek csak akkor léteznek, ha egy autó a garázsban van. Amíg az autó a garázsban van, a benti autó pontosan ugyanazt a térbeli helyett foglalja el, mint amelyet a mi felfogásunk szerint az átlagos autók szoktak. Viszont ha az autó átlépi a garázs küszöbét, a benti autó fokozatosan elkezd összezsugorodni, míg a küszöbön kívül létrejön és folyamatosan növekszik egy kinti autó, amely végül pontosan ugyanakkorára nő, mint amekkorák szerintünk az átlagos autók. Ha vannak szigetek, melyek a vízszintnek megfelelően zsugorodnak, miért nincsenek benti autók? Az elutasító metafizikusok szerint a benti autók és a szigetek közötti tényleges ontológiai különbség hiánya indokolja a szigetek létezésének tagadását. Az engedékeny metafizikusok elismerik, hogy igenis vannak benti autók.

Korman szerint az ehhez hasonló fejtörőket külön-külön a maguk módján kell megválaszolnunk. A fenti fejtörőre adott válasza a következő: a szigetek nem szűnnek meg létezni, ha akár teljesen víz alá kerülnek, például árapály idején, tehát nem egészen olyanok, mint a benti autók. Talán ez idő alatt megszűnnek szigetnek lenni, de a földfelszín ott lesz, és ténylegesen nem szűnik meg semmi sem létezni, amíg a sziget víz alatt van.

A szétszórt tárgyakról szóló érveket Korman szintén egyenként kezeli. Egy érv szerint pontosan azért léteznek trogok vagy hasonló szétszórt tárgyak, amiért léteznek méhkolóniák. De a méhkolóniák nem egészen számítanak egyetlen dolognak a konzervatív ontológia szerint. A „méhkolónia” kifejezést több különálló, de valamilyen laza értelemben mégis összetartozó méhre használjuk. Például a következő tesztet alkalmazhatjuk Korman szerint: a tárgyak rész-egész viszonyai tranzitívak, míg a különálló, de nyelvtanilag együtt kezelt dolgok tagjainak részei nem tagjai a csoportosulásnak. Tehát például az ujjam a kezem része, a kezem az én részem, következésképpen az ujjam is a részem (ahogy az ujjam és a kezem összes része is a részem). De a méhek fullánkjai nem tagjai a méhkolóniáknak, ahogyan a méhek azok. A méhkolóniák ezért nem hasonlítanak a trogokra. A méhkolóniák nem tárgyak, melyek méhek szétszórt összegei, ahogy más egyéb csoportosulások sem azok (mint például az országgyűlés sem az).

A metafizikát nehéz megérteni alapos felkészültség nélkül, és néha a legkevésbé szokatlan metafizikai elméleteket a legnehezebb elfogadni. A konzervatív metafizikusok, ha olyan erős és megfontolt érveket hoznak, mint Korman, akkor sokkal jobban hasonlítanak egy megfontolt, ésszerűen gondolkodó tudósra, mint az egyértelműen félrevezetett laposföld-hívőkre. Ha Kormannak igaza van, aggodalomra semmi ok: egy fejtörő nem tudja csak úgy aláásni a világról szóló homályos ontológiai elképzeléseinket.

A Kiskáté vendégszerkesztője Bárány Tibor
A rovat korábbi írásai itt olvashatók