friss műút

-ról, -ről

Nagy Zsuka

Nagy Zsuka

(1977, Nyíregyháza) Költő, kötete: mégismarionett (Parnasszus, 2008). (Fotó: Monostory Judit)

Legfrissebb

A rovatból ajánljuk még

Vers

Nagy Zsuka: branül
(szobakamera, naplótöredék)
2016. július 09.

nincs pszichotróp
összetörted a ruhaszárítót, nagy katicák repültek
szét a szobában, kiborult a borosüveg, úgysem egy
hőfokon ittuk a bort, gurigázik a parkettán, üvegezik
az éjjel, vöröshangyák özönlenek be az ablakon,
mindenütt rovarok másznak, kihajolsz az ablakon,
ráhamuzol a szomszéd kezére és eszed a körmödet,
mikor én adok enni neked, ráköpsz az ételre, ma nem
vettél be gyógyszert, nem szeretsz, csak nézed a bogarakat
és ülsz törökülésben, hangjegyeket vakarsz a sebeidből,
a szádból kimászik egy pók, és hálót fon köréd a semmi,
nem akarsz enni, belőlem sem kérsz, és a halál sem érdekel.

akarat
tejfölös dobozokba ülteted a megmentett
hajhagymáidat, nem szereted a kopasz fejeden
a kendőt, felmentél a padlásra megkeresni magad,
bámultad a biológiafüzeted, csodálkoztál, milyen
almaarcú betűid voltak, beleharaptál minden írt sorba,
aztán hangosan ugattál, meg sírtál, nem akarsz
kisgyerek lenni, aztán ordítani kezdtél, hogy
nem akarsz felnőtt lenni, vakarózol, viszketnek
a sebeit, nem tudod, mit akarsz, csak úgy írod, ami
eszedbe jut, nézed az írásod, mint a csupasz gallyak,
nem lógnak rajta kerek almák, mint a biológiafüzetben,
felugrik a vérnyomásod, fészket rajzolsz a semminek újra,
egész délutánra beleülsz, nem szólsz semmit, csak beveszed
a gyógyszereidet, én vodkát iszom és nézem, ahogy elalszol a konyhaszéken.

nem szintetikus

nem szereted a cigarettát, csak a tisztán szintetikusra
buksz, mégis füstöt fújsz a szipkámból, nem látni messze,
kint szedik az öregek a dohányt, vörös piócák másznak
a kezükre, nagy, sárga bogarakat szór rájuk a nap,
a fák lombjaira tüdőket rajzolnak a grafikusok, sanzonokat
írnak a költők,a kézművesek csuhéból csinálnak életet,
kenyeret süt neked az anyád, jól vagy és napozol, italt
töltesz nekem, hogy évszaktalan arcomba egy kis nyarat lehelj.

halszem
bevettél egy csomó rivotilt,
ki kellett hívnom a mentőt, neked ez az antropomorf,
az ekg-t kihúzták a mellkasodból, összeraktad járókának,
lépcsőnek, szaladgált rajta a szíved, elájultál és
felhúzták a hasadon a pólót, meglátták a farcolásokat
a testeden, a hullámzó nagy óceánt,
a halacskákat a végtelenben, amiket én csókoltam bele,
ezt nem mondtam el senkinek, nem hisznek nekünk,
elektrosokkot kaptál, pedig azt mondták, nem csinálnak már ilyet,
mikor hazamentem, kiabáltam, ittam és sírtam,
üveggolyók koppantak a járólapokra távolságnak élet és halál
között, halszeme van az éjnek, ma mindenki egyedül.

epizód
behívtak minket az udvarról, letelt a látogatás,
nem a miénk az idő, megígértem, hogy nem iszom,
te pedig megígérted, hogy a másik télre otthon
leszel, nem akarunk sok havat, annyi fehéret láttunk,
hogy minden színt örökbe fogadunk,
és lesz sok gyerekünk is és mindig tiszták leszünk.

Hozzászólások, visszajelzések

Hozzászólás küldője: Abonyiné Antal Anna
Ideje: 2016-07-10, 07:16

Húú! Csorog rólam a veríték!

Szólj hozzá!