friss műút

-ról, -ről

Varga Melinda

Varga Melinda

Költő, újságíró, 1985. március 20-án született Gyergyószentmiklóson, egyetemi oklevelet a Babeş-Bolyai Tudományegyetem újságírás szakán szerzett. Jelenleg Kolozsvárott él, az Irodalmi Jelen munkatársa. Megjelent kötetei: 6van9 (Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2009); A kék tempó (AB-Art, Pozsony, 2009); Űrezüst (Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2013). Verseit magyarországi és erdélyi irodalmi lapok közölték.

Legfrissebb

A rovatból ajánljuk még

Vers

Varga Melinda: Szombat. Hétvége. Délutáni napló.

2016. július 07.

Hullámzó tiri-tarka a tömeg. Utcazene-fesztivál,
tucatnyi ugráló pötty felülnézetből a város.
Napszemüveges, kutyás, biciklis fiatalok,
nem hasonlítanak néhány évvel ezelőtti önmagadra,
mintha nem ugyanabban a városban élnétek te és ők.
A gyerekeket sétáltató veled egykorúakat figyeled.
Akár neked is lehetne.
Ha tíz éve másképp döntesz, ha nem fekszel fel arra
a kórházi asztallapra, ha nem terítenek ki, ha nem zsibbasztanak el,
ha nem hoznak ki tolószékben, ha nincs hóvirág a párnádon,
ha nem gyűrött arcú nők a kórházi szobatársaid,
ha hamarabb felépülsz, és szeretkezni tudsz,
tán nem cserélnek le egy szűzkurvával,
ha megtartod, és mégis lecserélnek, vigasztalhatna,
van egy már iskoláskorú lányod,
felnőne látszatapaságban, ahogy te.

Állsz a hullámzó tömeg közepén, arcokat keresel történetekkel és nélkül,
elraktározod magadban, közben vad jazz mászik be hallójárataidba.
Határtalan lárma lakik benned. Mindig is a csendet kerested,
de csak hangok, hangok és üvöltés mindenütt. Belső szinesztéziák,
amelyektől évek óta nem tudsz elrejtőzni.
Egy ideje aritmiás a szív. Kihagyja azokat a pillanatokat, amelyekért szerinte
már nem érdemes, amelyek túlfeszítik a húrt.
Hány lélegzetvétellel kövérszívűbb, vörösvérűbb
az egészséges ritmussal élők délutánja, mint a tied?
Tömegiszonyod van. Szédülsz, ha az emberek hullámzó kígyógorillateste sodor.
Bűz a trolin, többnapos hagyma és izzadság szaga. Összepréselt intimszférák.
Nem kapsz levegőt. Kiáltanál. De. Visszafogod magad.
Visszafogások, elfojtások. Egyszer megbosszulják maguk.
Nem, már nem akarsz megfelelni senkinek. Nem érdekelnek a következmények.

A jazzes hullámok füledig hatolnak, és beszakítják a dobhártyád.
Yorkie kutyák a téren. Egyik sem olyan, mint a tied.
Amióta nem vár a négylábú barátod, eléggé tesze-tosza lettél. Újra kocsmákra vágysz.
Szorul valami a melled alatt. Felhívod. Dolga van. Sms-t írsz, nem tud most.
Szeretne. De nem tud. A barátaid lelki élete rendben van, ha nem akarnak látni.
Több baráttal nem próbálkozol. Nincs kedved kikönyörögni magad a magányból.
Bemehetnél valamelyik belvárosi művészkávéházba,
hogy ugyanolyan sérültszívűekkel átidd az estét.
Nem teszed. Már nem érdekel mások sérültszívűsége. Talán a sajátodé sem különösebben.
Démonjaidat kalitkába zárod. Csuklós buszon gurulsz haza. Félig üres, és ennek örülsz.
Nyikordul az ajtó. Meg kéne zsírozni a sarkát, csak tudnád, hol lehet ilyen ajtózsírfélét kapni ebben a városban.
Nem szalad veled szembe senki. Kutyátlan esték. De félsz új kisállatot beszerezni, rettegsz, hogy hasonlítani fog a régi kutyádra.
Villanyt kapcsolsz. Pizzát rendelsz. Megtöröd a kéthetes fogyókúrád.
Bevágod mind az ötszáz grammot. Félkilónyi boldogság akciós áron.
Sajtot reszelsz rá, kecsappal bolondítod.
Nem akarsz szép lenni. Nem akarsz már semmit.
Sós fátylat húzol az estre. Alig látsz ki. Csípi az arcbőröd, homályosítja a látást, de legalább
elfáradsz végre. Még az is lehet, átalszod az éjszakát.

Szólj hozzá!