És akkor van az a hely, ahol egy hétig, tíz napig ugyanabban a ruhában vagyok, abban alszom, abban vagyok napközben, három-négy naponta zuhanyzom. Itt reggel mindig mosok fogat, pedig vannak helyek, ahol viszont nem mosok fogat minden reggel, de itt érdekes mód: igen. Szóval minden reggel fogat mosok, és vízzel megmosom az arcom. Igen, vízzel. Milyen érdekes, hogy most, amikor erről beszélünk, jövök rá, hogy fél éve nem használok arclemosót, míg azelőtt tíz évig minden reggel szemcsés arclemosót használtam, mert féltem, hogy soha nem múlik el a tinikorom, de most fél éve nem. És elmúlt a tinikorom. Na mindegy. Vízzel megmosom az arcom. És a legjobb ezen a helyen, hogy mindig van kávé, amikor kiérek a konyhába. A konyha egyébként tágas, levegős, fényes, jó konyha. Mindent kicseréltek benne, mindent az ő ízlésükre, nem tudom pontosan, melyikükére, de be van rendezve becsületesen. A konyhapult burkolata talál az asztaléval stb. Az erkély, vagyis a terasz kellemes. Csak az ablakot kínos kinyitni. Azt kérdezed, miért kínos? Mert az apámnak valami madaras mániája van, hogy be fog valami repülni. De mostanában csak azt mondja, hogy feldagad a huzattól, azért ne nyissam ki egészen. Mindenestre tágas, levegős, fényes, jó ablakok, bukóra nyitva. A nappali, vagy ki tudja mi, a régi bútorokkal van berendezve. Régi, úgy értem, hogy a legeslegrégi, ami még az idők előtti időből van itt. Ezt viccesen mondom, nem tragikusan. Még abből az időkből, amikor én nem is tudtam, hogy létezik ez a lakás, pedig már akkor is a családunké volt. Vagyis az apám családjáé. Szerintem még a szőnyeg is akkoriból van. A kanapé nem, meg a tévé sem. A régi-régi kanapé a másik nappaliban, vagy ki tudja, miben van. Az új kanapén alszanak. Ki lehet húzni. Mindig ki van húzva. Csak kihúzva van. Azon gondolkodtam, hogy miért nem vettek akkor már egy normális ágyat, és miért nem csináltak a régi-régi nappaliból egy hálószobát. Ezen gondolkodtam. Az a hűvösebb szoba, az nyílik viszont a játszótérre is. Aminek a zaja, rakj akármilyen szigetelésű ablakot, behallatszik. A gyerekzaj behallatszik. A gyerekzaj bezzeg be. És az apám, ha éjszaka dolgozott, és reggeltől mondjuk délig aludna, nem tud, mert behallatszik. De legalább a nap nem süt be, mert az a hűvösebb és legnagyobb szoba. A másik kettő kisebb, és rohadt meleg. Tényleg nagyon meleg. Keleti fekvésű. Így mondják, nem? Ha arra néz az ablaka, amerről kel a nap, az bizony keleti fekvésű. Még ha nem is fekszik semmi. Nem talál ez fekvés ebbe az egészbe. Én például fekszem, és mivel a másik, nem nappaliszerű szobában alszom, keletre fekszem. Kelet felé fekszem — pontosabban. Ezek tágas szobák. Kb. egy-két éve kerülhetett ide ez az egyszemélyes ágy, azelőtt nem is emlékszem, hogy miben aludtam, mikor ide jöttem. Talán egy kihúzhatós kanapén? Ez egy hülye kérdés volt, mert közben eszembe jutott, hogy igen. Na és ide húztam fel most az íróasztalom, mint egy sátrat. A másik íróasztal mellé felhúztam a saját íróasztalom. Mert azokat a tárgyakat, amiket a saját pénzemből veszek, a magaménak gondolok. A saját pénzemnek meg azt a pénzt gondolom, amiért megdolgolgoztam. És akkor idehozom az íróasztalom, amiről meg vagyok győződve, hogy az enyém, és mindig is az enyém lesz, amíg én másképp nem döntök róla, és berendezem újra. Átviszem a kisasztalt, amin virágok vannak a másik napfényes nappaliszerűségbe, arrébb tolom az eredeti íróasztalt, mert azelőtt arrébb toltam a fotelt, és azelőtt meg a nem működő tévét, és így felszabadult kb. húsz centi. Szóval arrébb toltam ezeket, és még tíz centire ablaktól pont befért az íróasztalom. Csodálatos, nem? Innen nézve az. Ugyanúgy néz ki, mint eddig mindenhol, ahova felhúztam. Rajta nagyjából ugyanazok a tárgyak. Mekkora az esélye annak, hogy apám azt a szemüvegtörlőt rakja a saját íróasztalára, amit én költözéskor utolsó dologként leemelve az íróasztalomról valamelyik dobozba csak úgy bedobtam, és már akkor, de az autóban, és aztán a kipakolásnál biztosan, fogalmam sem volt, hogy egyáltalán létezik? Mekkora az esélye? És akkor idejövök, és mivel az apám pakolta ki a dolgaim, amiket ide hoztam, itt van az ő íróasztalán az a szemüvegtörlő, ami azelőtt mindig valahogy futólag volt az én íróasztalomon. Ő pakolta ki, mert nekem nem volt kedvem. De nem egy szemüvegtörlőm van, gondolhatod. És akkor ez a kék szemüvegtörlő, hogy a franc enné meg, szépen visszakerül a helyére. Az íróasztalomra. És összemosódnak a dolgok. Van az a hely, ahol egyedül vagyok, ahol mindenkitől távol az íróasztalom és én vagyunk, és akkor van az a hely, ahol egy hétig ugyanabban a ruhában vagyok, abban alszom, abban vagyok napközben, és három-négy naponta zuhanyzom. A dolgaim összemosódnak, és már nem tudom, minek hol a helye, és ebből mi az enyém.
