A jövő generációjának színháza?

2016. február 3. és 6. között került sor az európai színművészeti egyetemek szemléjére, azaz a SZEM-re a Miskolci Nemzeti Színházban. A színház Művészeti Tanácsának egyik fontos kezdeményezése a színművészeti hallgatók mustrája, mert lehetőséget ad az új tehetségek felfedezésére, és a vizsgaelőadások — kilépve a képzőintézmény falai közül — szélesebb szakmai és fesztiválközönség előtt is megméretnek.

2016. február 3. és 6. között került sor az európai színművészeti egyetemek szemléjére, azaz a SZEM-re a Miskolci Nemzeti Színházban. A színház Művészeti Tanácsának egyik fontos kezdeményezése a színművészeti hallgatók mustrája, mert lehetőséget ad az új tehetségek felfedezésére, és a vizsgaelőadások — kilépve a képzőintézmény falai közül — szélesebb szakmai és fesztiválközönség előtt is megméretnek.

A SZEM előadásaihoz kapcsolódó szakmai beszélgetésekből kiderült, milyen nehézséget is jelent az osztályok létszáma és összetétele miatt a darabválasztás és a szereposztás, ami gyakorta nem mindennapi megoldásokat szül. Az itt látott vizsgaelőadások esetében többnyire az osztályokra volt bízva a választás azzal a kitétellel, hogy mindenkinek lehetőleg azonos megszólalási lehetőséget kell kapnia. A nyitónapon Vidnyánszky Attila rendezésében láthattuk Weöres Sándor Psyché című verses regényének színpadi változatát a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának harmadéves hallgatóival. A Gyulai Várszínházzal közös nyári produkcióban szabad téren bemutatott, azóta pedig a Nemzeti Színházban is látható előadásban az osztály összetételéhez igazodva nem egy Psychét látunk, hanem rögtön hetet. Hét lány eleveníti meg ezt az igéző és komplex nőalakot. A lányok, ahogy az osztály fiútagjai is, ki-be lépnek a jelenetekbe, mindegyikük alkatának és habitusának megfelelő passzusokat idézve Weöres művéből. A szerep megtöbbszörözése egyrészt lehetővé teszi, hogy a színinövendékek a hozzájuk legközelebb álló szövegrészletekben bontakozhassanak ki, de ugyanakkor jótékonyan palástolják az esetleges hiányosságaikat. A lázadásról, a szabadság utáni vágyról és a szerelemről Weöres által megfogalmazott gondolatok a fiatalokból és ennek következtében az egész előadásból áradó üde szépséggel, lendülettel és hévvel párosultak.

Fürdőavatás

A darab- és szerepválasztás kérdésköre mellett a látvány és a színházi tér megjelenési formáit is exponálta Vidnyánszky Psychéje (díszlet: Oleksandr Bilozub), mely idén a fesztivál egyik legfőbb szervezőtematikájának bizonyult. A színpadi látvány, a társművészetek bevonása, sőt magának az előadás terének átértelmezése vagy áthelyezése nemegyszer arra késztette a fesztiválközönséget, hogy újragondolja, mi is a színház. A Fürdőavatás avagy ki ment ki?! című abszurdnak a Helynekem nevű szórakozóhely biztosított teret két helyiségével. A budapesti Utolsó Vonal Művészeti Alapítvány előadása (rendező: Felhőfi-Kiss László) maximálisan kihasználta a nem színjátszásra létrehozott terek adta lehetőséget, izgalmasabbá és főleg mozgalmasabbá téve ezzel a játékot. A kitartó fesztiválozók késő esti csemegéje szövegében és humorában ugyanúgy idézte a Monty Pythont, mint Vinnai András szövegeit, leginkább a Rolót, de Bacsó Péter filmjét, A tanút is, de van benne a skandináv krimikből jövő rideg morbiditásból is.

4×100Marosvásárhely a határon túli magyar színjátszás és színészképzés fellegvára, nem véletlen, hogy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata határon innen és túl is hatalmas népszerűségnek örvend. Az utánpótlás neveléséről a magyar és román tagozatú Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem (UATM) gondoskodik. A SZEM-re a magyar színjátszók Egressy Zoltán 4×100 című darabjával érkeztek, melyet Sebestyén Aba állított színpadra. Az előadáshoz kapcsolódó szakmai beszélgetésen elhangzott, hogy az atlétákat alakító lányokat korábban már érte kritika amiatt, hogy egyikük sem igazi sprinteralkat. A bírálat nyilvánvalóan a Hollywood táplálta szereplőválasztások és a végletekig vitt Method Acting általános normává válásából fakad, ami színházi keretek között aligha megvalósítható. Számomra viszont úgy tűnt, a négy futónő sokkal inkább eltalált figurái mellett a filozofikus gondolatokat megfogalmazó, alkoholista, önsorsrontó, de minden nőt elcsábító masszőr és az edzőnő szerepe volt kevésbé sikeresen kiosztva.

A SZEM még fiatal fesztiválkezdeményezés, szervezettségét tekintve mégsem mondható rá, hogy gyerekcipőben jár. A technika ördöge ennek ellenére itt is közbeszólt, méghozzá pont az UATM román tagozatának előadásán. Így az elcsúszott vagy későn érkező feliratok miatt Eugène Ionesco Alma Improvizációk (rendezte: Gabi Cadariu) című darabja nem ért igazán célba a közönségnél, és ez valóban sajnálatos, mert nemcsak figyelemreméltó előadásról van szó, de egy mesterien megírt, intelligens humorú darabról, melyben Ionesco alaposan megcsipkedi a színikritikusokat, de kellő öniróniával beszél önmagáról és a drámaírásról is.

Több évada teltházzal játsszák Janne Teller Semmijét a Budapesti Bábszínházban, melynek sikere komoly áttörést hozott a fiatalok megszólításában. Az Alszanak a halak? (rendezte: Szilágyi Bálint eh., SZFE, főszereplő: Prohászka Fanni) a Semmihez hasonlóan szintén tinédzsereknek, a kora tinikor perspektívájából beszél betegségről, elmúlásról és a gyász feldolgozásáról. Jens Raschke monodrámája a 2012-es mülhelmi Gyerekdarab Fesztivál fődíját kapta.

GóG
GóG

A Prágai Előadóművészeti Egyetem Színművészeti Karának (DAMU) GóGját Giovanni Papini azonos című, 1931-es szatirikus regénye ihlette. A kétszemélyes, kísérleti jellegű előadás a fizikai színházat a videóművészettel egyesítette. A GóG kapcsán kiderült, hogy a két szereplő (Sára Arnstein és Jiři Šimek) a DAMU független, alternatív színházi osztályának hallgatója, ami azért különösen érdekes, mert Magyarországon az ilyenfajta színházi kísérletezések annyira a perifériára szorulnak, hogy elképzelhetetlen az intézményesített színészképzésben helyet kapniuk.

Play House
Play House

Színházi térben még inkább szokatlan volt a párizsi Nemzeti Iparművészeti Egyetem (ENSAD) Play House című, az installációt, a performanszot és a színházi kamaradrámát ötvöző műfaji crossovere. Az eredetileg egy galéria terére készült képzőművészeti vizsgamunka alapötletét Martin Crimp brit drámaíró azonos című darabja inspirálta.

Charlotte Roos és Juli Zen Sárga Vonal című színművét a Színház- és Filmművészeti Egyetem Zsámbéki–Fullajtár osztálya vitte színre Zsámbéki Gábor rendezésében. A 2012-es német darab a tavaly nyári migránshelyzet és kerítésépítés miatt sokkal közelibbnek tűnik mind térben, mind időben. A több szálon induló, de bizonyos pontokon mégiscsak kapcsolódó és kerek egészet alkotó cselekmény a modern ember, a menedzsmentelvek által meghatározott normák vezérelte társadalom és a terrorizmus és idegengyűlölet szülte paranoia szatírája.

A „fiatalos lendület, az új hangok, új témák és színházi formák” jegyében megrendezett fesztivál idei programja — leginkább financiális okokból kifolyólag — karcsúbbra sikeredett, de sem a fesztivál szervezettsége, sem az előadások és szakmai programok színvonala nem árulkodott a szűkre szabott fesztiválbüdzséről. Öt hazai és külföldi képzőintézmény képviseltette magát nyolc produkcióval, emellett színházi workshop és az előadásokhoz kapcsolódó szakmai beszélgetések (Jászay Tamás kritikus vezetésével) tették színesebbé a programot.

A SZEM-en a fiatal tehetségek által innovatív megoldásokkal és alkalmanként alternatív színházi térben bemutatott produkciók már a jövő generációjának színházát vetítik előre.

Megjelent a Műút 2016056-os számában