KH — német (2016. július 4.)

Az idei nyár, egyelőre úgy tűnik, főként a sportról szól majd, hiszen alig egy hónap telik el a foci EB vége és az olimpiai megnyitó között. Otthon a kanapén szurkolva bizonyára sokan gondoltak már arra, milyen jó lenne valamely olimpiai sportágban jeleskedve a legjobbak között versenyezni, esetleg a dobogó valamelyik fokára felállni, míg a szkeptikusabb alkatok esetleg úgy vélik, erre soha nem lennének képesek. Nos, Ilija Trojanow bolgár származású író és publicista 2012-ben úgy döntött, kipróbálja, milyen megélni mindezt. Négy év alatt a nyári játékok 80 olimpiai sportágában próbálta ki magát, miközben bejárta a világot. Ennek a projektnek az eredménye legújabb könyve, a Meine Olympiade. Ein Amateur, vier Jahre, 80 Disziplinen (Az én olimpiászom. Egy amatőr, négy év, 80 sportág). A győzelmi esélyek szempontjából eleve kudarcra ítélt vállalkozást megörökítő kötete irodalmi értékeiről megoszlanak a vélemények. Míg az FAZ recenzense rajong érte, amiért ismét magára a sportra és sportolásra irányítja a figyelmet, a Zeitban pedig azért dicsérik, mert pár rövid mondatban az egyes sportágak kultúrtörténetét is összefoglalja, addig a Süddeutschében úgy vélik, éppen ebben rejlik a felületessége. Trojanow csak néhány kivételes esetben, például a gyorsúszás és a boksz kapcsán jut el addig, hogy az egyes sportágakban illetve az elmélyült sportolásban rejlő szépséget, az adott sport technikájának eleganciáját vagy éppen mámorító gyorsaságát is megjelenítse. Abban azonban mindannyian egyetértenek, hogy a szerző lelkesen ecseteli önnön gyengeségeit, és élvezetes, öniróniával átitatott stílusban írja le csetlését-botlását egy dél-afrikai triatlonversenyen. A teljes fejezet itt olvasható: http://www.fischerverlage.de/media/fs/308/LP_978-3-10-080007-7.pdf.

„Az osztrák irodalmi avantgárd egyik állócsillaga” — állítja Petra Ganglbauerről legújabb verseskötete utószavában Helwig Brunner. Az önmagát nemcsak költőként meghatározó művész tevékenysége igen sokrétű. Korábban a Perspektive folyóirat szerkesztőjeként, majd a Gangan Kiadó egyik alapítójaként is dolgozott, elnöke a Gráci Szerzőnők és Szerzők Gyűlésének és az Osztrák Íráspedagógusok Szakmai Szövetségének. Művészként számos experimentális líra- és prózakötetet jegyez és elméleti témákról is publikál, különösen szívesen vesz részt interdiszciplináris művészeti projektekben, dolgozik együtt zenészekkel és/vagy képzőművészekkel. Média- és rádióművészként is aposztrofálják, saját bevallása szerint egyik kedvenc projektje ezen a téren az a 12 darab, az ORF számára készített, különböző hangokból, atmoszférából és interjúkból összeállított „Hörstück”, vagyis hangdarab, amelyek létrehozása során az eredményorientált hangjátékokkal szemben a folyamaton volt a hangsúly. Az írónő az Osztrák Kulturális Fórum támogatásával volt két napig Miskolci Egyetem MFI Német Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszékének vendége. Előadásaiban a kortárs osztrák irodalomról, azon belül pedig különösen a fiatal írók és írónők helyzetéről beszélt, számos szerzőt — többek között Gerhard Jaschke, Christine Huber, Ilse Kilic, Günter Wallaster, Marie-Thérėse Kerschbaumer, Julia Rabinowich, Doron Rabinovici, Gertraud Klemm neve hangzott el — és kiadványt ajánlott a közönség figyelmébe. Saját munkássága, ars poeticája bevallása szerint azon a meggyőződésen alapul, hogy „a nyelv alap, a nyelv eszköztár, a nyelvben megvan minden.” Számos aktuális témára is reagál műveiben, a Täter sind Risse (A tettesek szakadások) és az Augentexte (Szemszövegek) például háborús tematikát dolgoznak fel a médiában megjelenő háborús képek és tudósítások özöne valamint a divat retorikáját átjáró harcos retorika kritikáján át. Mindezt olyan szokatlan szóösszetételek által próbálja megfogni, mint „optische Gebrauchtware” (otikai turkáló) vagy „Frauenzerfaserung” (nők szálakra szedése vagy bomlása). Az írónő köteteiben egyébként gyakori a kettős témaválasztás, ezzel is igyekszik elkerülni, hogy egyetlen írásmód uralja a szövegeket, aláásva ezzel azok hierarchikus struktúráját is, amit egyébként a férfi és/vagy férfias írásmód meghatározó jegyének tekint. Saját bevallása szerint kritikai és társadalomkritikai jellegű műveiben szívesen nagyítja, rajzolja el a dolgokat, olykor a szörnyűségeket is. Mindemellett kevésbé vérre menő szituációkban, mint amilyen a marketing és a reklámok világa, melyet a Der Himmel wartet (A mennyország vár) című kötetében ábrázol, fergeteges szatíra forrása ez a technika. Legújabb publikációja a Wasser im Gespräch című verseskötete, amely magyarul talán Vízek párbeszéde vagy Vízbeszéd lehetne. Bár formailag nem követei maradéktalanul a tradíciót, mégis bevallottan a japán haiku és tanka hagyományai inspirálták a kötet darabjait, amelyekben a természet motívumai szervesülnek a mindössze pár rövid sorból álló versformával. A verseket két ciklusba rendezték, ezek a Mondgedichte (Holdversek) és Pflanzengedichte (Növényversek). Az elsőben a holdállásokat, a nyelvet és az érzelmek és tapasztalások terét kapcsolja össze a költőnő, a másodikban részben a képzeletre, részben az érzékek tapasztalataira hagyatkozva készít apró, növényi miniatúrákat, amelyekkel pár pillanatra a lírai én is azonosul, mint ahogy azt az egyes versek végén zárójelben megjelenített önazonosító állítások is mutatják. A Borzaskataarcom; Pipacsarcom; Zsályaarcom; Pünkösdirózsaarcom; Csalánarcom; Nyírfaarcom; Fagyöngyarcom; és további variációik szinte fordítva pozícionált címként hatnak, külön kiemelve így a ciklus formailag is részben eltérő, ugyanakkor szorosan egymásra referáló keretét, nyitó és záró darabját, amelyeket saját fordításomban, az eredetivel párhuzamosan megjelenítve adok közre:

Mire ezek a hírek megjelennek, éppen véget ér a 2016-os Ingeborg Bachmann-Verseny, amelynek legfontosabb eseményei azonban utólag is megtekinthetők a verseny honlapján: http://bachmannpreis.orf.at/tags/ibp/.