Lacinak és övéinek
„Nincsenek itthon, születésnap.”
(Garaczi László: Wünsch híd)
ötven
Tisztul a kép. Egy kórházi ágyon fekszel. Arra emlékszel, hogy egy füzetért szaladtál le a háztartási boltba. Hazafelé láttad, hogy néhány fiú, köztük ő is, cserebogarakat hajkurász a parkban. Aztán a zebra közepén a szél kitépte a kezedből a füzetet — a toronyház közelében mindig fúj a szél —, te utánaszaladtál. Fékcsikorgás, deréktájon éles fájdalom. Az utolsó, amit látsz, egy füzetlap száll a toronyház mellett a felhők felé.
ötven(1)
Bementek egy boltba. Más-más városban, de egy időpontban. Ő egy visszapillantót vesz, te egy hátizsákot. Otthon találsz a hátizsákban egy lapot, melyen az ő kézírásával a következő szöveg áll: ha már a magányban sem bízhatsz, itt vagyok neked én. Ő is talál egy ugyanilyen szöveget a tükör csomagolásába rejtve a te kézírásoddal.
ötven(2)
Cserebogárszezon. Néhány sráccal versenyben gyűjtik a cserebogarakat. Mindenkinek van egy befőttesüvege, abba. A győztes joga az aznapi összes cserebogár feltűzdelése az öreg somfa tüskéire. A lassú halál fája. A toronyház felől mentőautó szirénáját hallani. Mire kiér az úthoz, csak egy bepárásodott ablakú autót lát, meg egy füzet szétszóródott lapjait. A rohammentő már elindult veled.
ötven(3)
Egy lagzi. Tizenhat lehetsz. Unatkozol. A semmi részének érzed magad. Egyetlen életcélod a semmi megsemmisítése. Semmilyen eszköz nem riaszt. Egy lenőtt hajú kurva ül veled szemben. Kiveszi a rózsát a vázából. Egyenként lecsipegeti a szirmokat, leveleket és tüskéket. Elegáns ráérőséggel majszol. Végül a csupasz szárat, mint egy ropit, lassan az arcába tolja. Feláll, ital után néz. Ekkor ül a helyére ő. Húsz körül lehet. Gesztenyebarna haj és szem. Pár perc után már Beckettről beszélgettek. Egy óra múlva a kezedbe nyom egy ormótlan kulcsot. A magány lehetőségét nyújtja. Feltételesen elfogadod, bár a magányban sem hiszel. Hazudsz otthon. Sosem jönnek rá. A barátod küld egy kamu meghívót egy kitalált táborba. Késő délután ér a vonatod az állomásra. A peronon ül egy padon. Olvas. Honnan tudtad, hogy jövök?, kérdezed. Nem tudtam, válaszolja, kijöttem minden vonat elé. Faház a dombon. A tavat nem látni. Könyveket pakol az ágyad mellé. Hajnóczy, Esterházy, Beckett. Külön szobában fekszetek le éjjel. Olvasólámpáitok fénye a nyitott ajtóban összeolvad. Átjön, leül az ágyad szélére. Zavartan úgy teszel, mintha olvasnál tovább. Egy légy kering a lámpa körül. Betölt mindent az éjszaka. Csak egy könyvoldalt látsz, egy arc körvonalait s egy kezet, mely behúzza hálózsákod cipzárját. Reggel egy cetli vár az asztalon. Kaposvárra indult stoppal. Másnap jön tőle egy levél, az áll benne, hogy meztelennek érzi magát, ha arra gondol, más is olvashatja, amit neked ír.
ötven(4)
Van az a játék, hogy a tükröt a plafon felé fordítja, és úgy közlekedik a lakásban. Nagy terek nyílnak a zsúfolt helyiségekben. A küszöbök derékmagasságban vannak, a nagyszobában egy csillár mered ki a plafonból, amin jár. Vicces, mikor beleütközik valamibe, amit nem is lát. Kilép az erkélyre, a tükröt a korláton túlra tartja, és ahol egyszer egy élettelen testet látott fekete fóliával letakarva, most tizenhét emeletnyi mélység alatt a felhők puha vattája. Képzeletben tizenhét emeletet zuhan a felhők közé, hogy találkozzon veled.
ötven (5)
Hat ember kell egy meccshez. Óvodás vagy. Megszoktad, hogy csak akkor választanak, ha egy nagyobb fiú lelép. Ketten vártok az egyik kapufa mögött, ami egy villanyoszlop. Te egy évvel idősebb vagy. Ő nem is szokott lejárni a térre. Sajnálod, mert folyton hegedülnie kell. Kivételes eset, hogy a szülei leengedték. Nézitek a vonatozó bodobácsokat, egy bottal szétválasztjátok őket. Az egyik nagy veszi a mackófelsőjét, indul haza. Biztos téged választanak, gondolod. De ő felkap egy féltéglát a földről, és beveri vele az arcodat.
ötven(6)
A zebrán hirtelen kikapja a kezéből a szél a füzetet. Egyenesen felénk rohan. Hiába fékezek. A visszapillantó tükör közénk esik. Zihálva áll az idő. Az ablaküveget és a tükröt lassan belepi a pára.
Megjelent a Műút 2016056-os számának
Garaczi 60 című összeállításában