A lengyel eklektika diadala

Az ismeretlen, fiktív világ kiismerésének örömteli pillanata késik. Nem túl gyakran, de elő szokott fordulni, hogy ez a megvilágosodási pont időben csak később bukkan fel. Ennek ellenére a kíváncsiság tüzelte olvasó menetel előre, falja az oldalakat, háttérbe szorítva megdöbbenését a narratív tér nagyságán és annak még számára ismeretlen szegletein. Tudatos, remekül felépített stratégia ez a lengyel származású Jacek Dukaj részéről, akinek az Extensa és a Zuzanna és a világmindenség után a Más dalok a harmadik magyarul megjelent könyve.

Az ismeretlen, fiktív világ kiismerésének örömteli pillanata késik. Nem túl gyakran, de elő szokott fordulni, hogy ez a megvilágosodási pont időben csak később bukkan fel. Ennek ellenére a kíváncsiság tüzelte olvasó menetel előre, falja az oldalakat, háttérbe szorítva megdöbbenését a narratív tér nagyságán és annak még számára ismeretlen szegletein. Tudatos, remekül felépített stratégia ez a lengyel származású Jacek Dukaj részéről, akinek az Extensa és a Zuzanna és a világmindenség után a Más dalok a harmadik magyarul megjelent könyve. Dukaj filozófiát végzett a krakkói Jagelló Egyetemen, azóta folyamatosan írja a jobbnál jobb ötletekkel telezsúfolt regényeit. Szívesen tematizálja a szingularitást, a nanotechnológiát és a virtuális valóságot. Egy-egy elképzelését roppant körültekintően és alaposan dolgozza ki, különböző politikai diskurzusokat, világlátásokat vagy ideológiai konstrukciókat érintve. Köteteire jellemző továbbá, hogy a zsánerműfajok stilisztikai eszköztárának bármely elemét átemeli, ezáltal gazdagítja a történetet és árnyalja az adott könyvben felbukkanó tematikát. Összetettségük miatt sophia fictionként is szokták emlegetni szövegeit. Ez a címke olyan szövegekre érvényes, amelyek felvetéseit a filozófia tárgykörén belül szokás tárgyalni: a társadalom szerepe az egyén életében, az élet célja vagy éppen céltalansága, etikai vagy morális kérdések feszegetése.

Dukaj ezeket az általa fontos ítélt fogalmakat a Más dalokban egy olyan írói világban akarja körüljárni, bemutatni, azokra rákérdezni és aláásni, amelynek döntő többségében az arisztotelészi Metafizika szolgált alapjául. Lecseréli az ontológiai alapokat, így az általunk ismert világkép kopernikuszi, newtoni, darwini és einsteini modelljének helyére Arisztotelész és kisebb részben Hegel gondolatai lépnek. Dukaj Witold Gombrowicz lengyel származású író eredetileg az arisztotelészi forma fogalmáról alkotott nézeteit használta fel a Más dalok írása közben. Ez az elméleti megalapozottság nem idegen más szerzőktől sem, mint Richard Garfinkle, akinek Celestial Matters című könyve az arisztotelészi meghatározásokat köti össze a taoizmussal, vagy mint China Miéville Új-Crobuzon trilógiájának első regénye, a Perdido pályaudvar, végállomás. Atmoszféra tekintetében rokon szöveg érzetét keltette bennem egyrészt az orosz irodalom szentpétervári éjszakák toposzát tematizáló történeteinek egyike, Dosztojevszkij Fehér éjszakák című novellája, másrészt Joseph Conrad A sötétség mélyén című kisregénye. Nem beszélhetünk se parafrázisról, de még csak allúzióról sem a fentebb említett két klasszikus művel kapcsolatban, inkább az egyes helyekhez fűződő primordiális élmény elemi megragadásának hasonlatossága a közös a három íróban.

A fantasy műfaj jellegzetességei a Más dalokban egy altípus irányába mutatnak, az immersive fantasy felé. Ez a kategória a beleélhetőséget, átélést tartja elsődleges eszközének a fiktív világ megteremtésében. Farah Mendlesohn részletekbe menően mutatja be ezt a fantasy-típust Rhetorics of Fantasy című munkájában: „az immersive fantasynek feltételeznie kell, hogy az olvasó legalább annyira része a [fiktív] világnak, mint amikről olvas.”[1] Másrészt Mendlesohn meglátása szerint az „immersive fantasy a sorvadás fantasyje”.[2] A sorvadásra John Clute The Encyclopedia of Fantasyje tud magyarázattal szolgálni — a sorvadás „úgy is érthető, mint egy egészséges vidék redukciója saját paródiájává.”[3] Ezért ez a műfaj „döntően a világok entrópiájával foglalkozik”.[4] Ebből az írói stratégiából következik, hogy Dukaj a Más dalokban Vergilius — vagyis a fikciós világ szabályaiba az olvasót és a főhőst is beavató, magyarázó figura — nélkül hagyja erre a Róma bukása után ezerkétszáz évvel későbbi alternatív Földre érkező olvasót. Mindezen műfaji meghatározások mellett Mendlesohn felhívja a figyelmet Arthur C. Clarke gondolatára, miszerint „egy kellőképpen fejlett technikai megoldást már nem lehet megkülönböztetni a varázslattól”[5] és ezt egyúttal azzal viszi tovább, hogy kijelenti, „Akármilyen kellően [jól megírt] immersive fantasy megkülönböztethetetlen a science fictiontől.”[6] Mendlesohn ezt az analógiát kifejtve Miéville Perdidóját hozza párhuzamnak, és rámutat, hogy az immersive fantasy műfaján belül a „szereplők feltűnően sokat törődnek a narratív világ működésével és azon tudományos szabályok megértésével, amelyek lehetővé teszik, hogy a fiktív világ működjön.”[7] Szerinte „az a fantasy, ami ennyire logika által vezetett és ennyire szem előtt tartja a fantasztikum tudományosságát, azt általában racionalizált fantasynek szokás nevezni.”[8]

A Más dalokban prezentált tér másik világ, független, koherens és a maga szabályai szerint logikus. Nincsenek utalások az olvasó valódi világára, a gondolatok és a jelentések összefűzései deficitesek, külső referenciapont nélkül maradnak, az értelmezés aktusa meg kell, hogy maradjon a narratív téren belül. Emiatt elmarad az idegenségre, másságra való szereplő általi rácsodálkozás, helyét az érdeklődés veszi át. Több írói stratégia is létezik, amelyeknek segítségével el lehet érni az érdeklődés fenntartását és a világ másságának magyarázatára irányuló kísérleteket: információlerakatokkal, amikor egy fiatalabb, tapasztalatlanabb karakternek egy idősebb, tapasztaltabb karakter mondja el a világ felépítését, a leírás és annak magyarázatának nagy szövegbeli távolságával, valamint a csak és kizárólagosan a narratívára jellemző szókincs megalkotásával.

A Más dalok fiktív tere öt elemből építhető fel, amelyek közül négy megtalálható a Földön („Az Anyag egésze négy elemből épül fel, ezek: a Tűz, a pür, a Víz, a hüdor, a Levegő, az aer és a Föld, a gé” — 111), míg az ötödik, az aether Földön kívüli eredetű. Továbbá minden „tárgy arra törekedik, hogy a maga számára megfelelő helyre kerüljön: […] Föld nehezedik a legmélyebbre, fölötte van a Víz, azután a Levegő, legfölül a Tűz.” (111) Míg ez csak a környezetet érinti, addig az ember „tisztában van a világ természetével, és a maga akaratára tudja idomítani, képes arra, hogy ne csak önmaga, hanem más tárgyak Formáját is megváltoztassa.” (111) Az evolúciós fejlődés elmarad, helyette minden teleologikus meghatározottságú lesz, ahogyan Arisztotelész elgondolta azt. Akadnak olyan személyek is, akik akaratukkal és személyiségükkel képesek uralmuk alá hajtani a többieket és a körülöttük lévő természetet, ők a kratisztoszok (jelentése szerint: legerősebbek, legnemesebbek). Az első ilyen nagy hatású alak maga Nagy Sándor volt. Hatalmuk — amelyet anthoszuk, vagyis aurájuk szavatolt — növekedésével képesek teljes népcsoportokat befolyásolni, hozzájuk való hasonulásra kényszeríteni őket. Ez olvasható akár a cuius regio, eius religio elve (akié a föld, azé a vallás) fiktív megfelelőjének is.

A főszereplő, Hieronim Berbelek katonai vezetőként, úgynevezett sztratégoszként megbukott. A regény kezdetén Vodenburgban él, ahol egy kereskedőtársaság résztulajdonosa. Ellenfele „Makszim Rog, a Feketemágus, az Ural Óriása, az Örök Özvegy, Moszkva kratisztosz-hűbérura” (96) kolenicai összecsapásuk során megtörte, aminek következtében Berbelek elvesztette korábbi önmagát, fizikailag elkorcsosult, teljesen összeomlott — „Annyira összezsugorodott […], hogy harmadik személyben gondolt magára.” (24) Házassága tönkrement, ám sok-sok év múltán újra láthatja fiát, Abelt és lányát, Aliteát. Szeretője, Sulima Amitace eszthle (női változata a klasszikus görög kor eszthlosz terminusának, melynek jelentése jó, kiváló) egy olyan kalandra csábítja el a férfit, aminek következtében teljesen felfordul az élete, újjáalkothatja magát és magasabbra törhet, mint eddig bármikor.

A szereplők bejárják az általunk Európaként, Közel-Keletként és Afrikaként ismert földrajzi helyeket. A Más dalokban azonban ez a felosztás nem érvényesül, bár beazonosíthatóak és felismerhetőek, de nem feleltethetőek meg a korábban említett helyszíneknek. Olvasói mankóként értelmezhető az, hogy a narratíva az immersive fantasy műfaji jegyein túl a fejlődésregény, a detektívtörténet és bizonyos szempontból a naplóregény jellemzőit is magán viseli. A fiktív valóság minden egyes kratisztosz morphéja (alakja) alatt az ott uralkodóhoz idomul. Berbelek lánya, Alitea túl sok időt töltött Sulima Amitace társaságában és mindketten hosszabb ideig tartózkodtak Nabukodonozor aurájában, így az egyik fontosabb mellékszereplő a következő megállapítást teszi: „Nagyon hasonlítasz rá, tudod? Az arcod, az alakod, a hangod, tegnap beszéltem vele, még a hangod is, csak a hajatok színe más. Ha átmorfálnád ugyanolyan világos aranyra, mint Lakatoiáé [Sulimáé] — mintha a lánya lennél.” (495) Szubsztrátumuk — amely határozott formával rendelkezik, és amit Arisztotelész szubsztanciaként értelmez — adja meg területeik eidoszát, vagyis azok formáját, valóságát. A formához tartozik „a nyelv, a viselet, a konyha, a szent színek” (50), ehhez társul a hülé, ami a regényben lehetőségként értelmezhető, vagyis magában rejt egy meg nem valósult valóságot. Egy-egy hülé aktualizálódhat, ha idegen vagy erősebb alak alá kerül, így maga mellé létrehoz egy újabb formát. Ezek a változások a narratíva szintjén úgy mennek végbe, hogy az erősebb formához igazodnak a gyengébbek, ahogyan az egyik szereplő meg is jegyzi: „Forma ütközik meg a Formával. Idegen és idegen között — csak erőszak létezhet. Megegyezés — csak azonos Formájú lények között történhet. A megegyezés — annyi, mint az erősebb Forma győzelme, amelyet átvesz a gyengébb, és ebből világosan és egyértelműen belátja, miért nem volt igaza.” (363)

A társadalomban a szigorú alá- és felérendeltség magától értetődik, ugyanakkor a regény szereplői úgy tartják, vannak helyek, például Afrika, ahol ez felborul. Egy vacsora alkalmával szóba is hozzák ezt a témát: a „rend általános […] egyszerre vonatkozik emberre, állatra és növényre; mindenre, ami él és élni akar. Végy például két szabadon választott kutyát. Akármilyen körülmények között találkoznak, megugatják egymást, összeverekednek, amíg az egyik be nem hódol a másik előtt, el nem ismeri a másik fensőbbrendűségét és a saját alárendeltségét. […] De minden alkalommal, ha találkozik két ismeretlen, egymásnak feszül az akaratuk, megpróbálják maguk alá rendelni a másikat, többé vagy kevésbé kifinomultabb formában. Most, hogy civilizációban élünk, ez nem mindig látható első pillantásra. […] Megalázkodsz vagy meghalsz! Mennyit tudnál kockáztatni a szabadságodért, a Forma függetlenségéért? […] Mit választasz: a halált vagy az életet idegen akarat alatt? És egyesek meghajlottak, mert többre tartották a nyugodt, biztonságos életet, ezek közül kerülnek ki a rabszolgák, a parasztok, az engedelmes nép, de a többiek, és ezek vannak kevesebben, nem tudnak elviselni semmilyen megalázást, inkább törnek, mint hajlanak, túlságosan is kemény a Formájuk — és ezekből lesznek az arisztokraták.” (82)

Éppen ezért a demokráciát mint olyat nem értik, mert meglátásuk szerint e társadalmi szervezettségben élők „a hierarchiát nem érzékelik, […] mindenkinek ugyanannyit ér a szavazata, és mindent közösen döntenek el” (81), és egy ilyen minőségű világban szükségszerűen lehetetlen az élet.

Ebben a zárt kasztrendszert működtető fiktív világban — ahol minden más, úgy az ember is teleologikus — tulajdonképpen ellentmond Berbelek újbóli felemelkedése. A férfi már elérte célját és elbukott, viszont kapott egy második esélyt egy új céllal. Éppen emiatt, a regény által létrehozott és működtetett törvényszerűségek alapján a főhős valójában a rendszer ellenfele abban az értelemben, hogy látszólag megmagyarázhatatlanul visszajött. A szereplők érdeklődnek Berbeleknél, miért hagyta őt életben Makszim Rog, erre válasz soha sem érkezik, valamint a férfi sokáig megkérdőjelezi kiválasztottságának mivoltát, valamint magát a kiválasztási folyamatot is. Azonban soha nem jut el addig a pontig, hogy kataklizmát idézzen elő vagy visszafordítsa az eseményeket és ezzel az aktussal megbontsa a regényvilág komponáltságát. Helyette a Más dalok elején már tudott, majd később tanulással gyarapított tudása arra jogosítja fel Berbeleket, hogy kételyeket támasszon az őt körülvevő világgal kapcsolatban. A kritikus szembehelyezkedés szintén egyik kardinális jellemzője az immersive fantasynek mivel paradox módon a rákérdezés megerősítő aktusa általi retorikai stratégia hozza létre a műfajra jellemző zárt szövegvilágot. A főszereplő életútjában bekövetkező fordulat óvatossá teszi: senkiben sem bízik, mindenkiben az árulót látja. Ezeket a kérdéseket pedig az író csak felerősíteni tudja, számára nagyszerű terepet biztosítanak a politikai machinációknak és intrikáknak. Emiatt pedig az olvasó nem is ellenkezhet Berbelek állandó témafelvetéseivel, mert ő tisztán látja az őt körülvevő személyeket és történéseket, melyeket hol maró, hol rezignált iróniával kezel. Tamáskodása ellenére ugyanakkor érti, hogy szembemenetele az árral — vagyis az, hogy elkezdte „kitölteni a neki felkínált Formákat, mindegyik nagyobb volt az előzőnél: a szerető, az apa, a dzsurdzsa hegemónja, a bosszúálló, a sztratégosz” (397) — csak e módon valósulhat meg. Emiatt utazik el a dzsurdzsára, az afrikai vadászatra.

A fekete kontinensen játszódó részek esetében Dukaj a lidércnyomásos képzelet végső határig hajszolja az európai embert. Itt kúsznak elő a szereplők szemszögéből másnak érthető lények és tájak, amelyek leírása esetében a nyelv összeomlik — elveszti koherenciáját és jelentését. Ezen kódolt, ősi félelem dacára a főszereplő jön rá az afrikai Görbülés nyitjára (amelyet később, saját és szövetségesei céljának elérése érdekében a maga hasznára fordít), az emberi morphétól tökéletesen idegen lények felbukkanásának okára, amely a narratív és metanarratív szinten bontja meg a Más dalokat. Ezzel egy időben válik egyértelművé számára, mi is küldetésének igazi célja. A részleteket és az okokat továbbra is megkérdőjelezi, de tragikuma valójában éppen ebből a tudásából fakad, ami majd a legvégsőkig el is kíséri.

Dukaj munkája nemcsak a Metafizika terminusait dolgozza fel, hanem észrevehetőek szerkezeti egyezések is. Bár az arisztotelészi szöveg tizennégy fejezetből áll és a lengyel író kötete huszonhat részt ölel fel, utóbbi úgy pozícionálta a legfontosabb és egyben legfilozofikusabb részt, hogy az egybeessen az előbbiben olvasható fő kérdéskörrel, a teológiával. A regény struktúrájára jellemző továbbá, hogy az első három főfejezetet lezáró részek általában rövidebbek és összefoglaló jellegük miatt mindig az őket megelőzőek kapitális betűjelölései helyett ugyanazon írásjelek kis változataival nevezik meg őket. Ugyanakkor az arisztotelészi átemelések közül kiszórja a kis alfát és a kappát, valamint a görög ábécéből átvettek közül eltávolítja az omikront. A Más dalok fiktív és ezzel együtt apokrif olvasata is lehet az arisztotelészi Metafizikának, amely ezen minőségében engedékenyebb a sorrenddel és egy-egy rész fontosságával. Ugyanakkor Dukaj több interjúban is arról beszélt,[9] hogy meglátása szerint Arisztotelész elmélete logikailag hagy némi kívánnivalót maga után. A korábban említett Λ (lambda) Sulima Amitace című részben Berbelek egy elbocsátott alexandriai szophisztésszel, Antidektésszel bocsátkozik eszmecserébe elsősorban afrikai kalandjai kapcsán, majd minden kérdésre hosszan, kitartóan és mindenre kiterjedően válaszoló vitapartnert nyer vele. A filozófus egy nem kanonizáltnak tetsző világértelmezést, azonban belül egy mélyen átpolitizált verziót ad a főszereplőnek, ezen elképzelések tudásának átadásával pedig tovább táplálja Berbelek kételyeit a világgal kapcsolatban.

Az értelmezési lehetőségek végtelensége, a megírt világ zárt különössége valamint a filozófiai, politikai és társadalmi konstruktumként való olvasata mellett fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy Dukaj egy remek történetet írt. Berbelek Úr hányattatásai során a fejlődésregény, a detektívregény és naplóregény műfajisága belesimul a Farah Mendlesohn által meghatározott immersive fantasybe, életre hívva azt az ötletességet, összetettséget és részletgazdagságot, ami miatt a Más dalok hegyként magasodik ki 2015 zsánerirodalmi megjelenései közül.

Megjelent a Műút 2016056-os számában

_____________________

[1]     Farah Mendlesohn: Rhetorics of Fantasy, 209.

[2]     Farah Mendlesohn: I. m., 214.

[3]     John Clute – John Grant: The Encyclopedia of Fantasy, 942.

[4]     Farah Mendlesohn: I. m., 214.

[5]     Arthur C. Clarke teljes Űrodisszeia univerzuma, 233.

[6]     Farah Mendlesohn: I. m., 219.

[7]     Uo.

[8]     Uo.

[9]     Larry Nolen: (2003): Jacek Dukaj Interview, The OF Blog, 2003. 03. 01. http://ofblog.blogspot.hu/2003/03/jacek-dukaj-interview.html (letöltve: 2016. 04. 19.)