Az áprilisi könyvfesztiválon ezúttal Gabriela Ybarra spanyol elsőkönyves szerző volt a Spanyol Nagykövetség idei „ajándéka”, vagyis néhány nap alatt ő látogatott el Budapestre, a könyvfesztre, és vendégeskedett az ELTE-n és a Cervantes Intézetben. Két alkalommal is lehetőségem nyílt beszélgetni vele, és általa nem csupán egy rendkívül rokonszenves fiatal írót, hanem egy legalább ennyire szimpatikus spanyol kiadót is megismerhettem. El is szégyelltem magam, mert a Caballo de Troya madridi székhelyű kiadóra eddig nem figyeltem föl, pedig csupa friss, fiatal spanyol írást publikálnak, s ha ez önmagában nem lenne elég, csodaszép csomagolásban: kissé a régi idők plakátjait idéző, art decós ízlésvilágú, sokszor minden sallangtól mentes, csak a feliratra szorítkozó, „betűs” címlapokkal. És ez még nem minden, az összes könyvük kapható ebook formátumban is, mégpedig szokatlanul olcsón: a friss kiadványok egységesen 4 euro körül, a tavalyiak 3-ért olvashatók azonnal.
Lássunk tehát tőlük egy kis ízelítőt. Az egyik legújabb, idén májusban megjelent kiadványuk Alejandro Morellón El estado natural de las cosas (A dolgok természetes állapota) című kötete (ennek a címlapja pont nem tartozik a kedvenceim közé), melynek beköszöntője hét olyan történetet ígér, melyek a feje tetejére állítják a jó ízlést, a természet törvényeit meg a konvenciókat. A sztorik valóban legalább olyan bizarrak, mintha Ben Vautier fénykorából idéznénk néhány fluxus-művet, így például azé a férfié, aki arra vállalkozik, hogy párezer euróért cserébe elveszíti a teste egy részét, aztán ott van egy nép, mely áhítattal várja a hurrikánt, valaki, aki eltemeti az egyik heréjét az Almudena temetőben, egy férj, aki felköltözik a tetőre… Alejandro Morellón hét elbeszélését ugyan minden jóérzésű kritikus a fantasztikus irodalom műfajába utalná, a szövegek azonban mégis zavarba ejtően a visszájukra fordulnak, hogy görbe tükröt tartsanak azoknak az időknek, amelyekben mi magunk is élünk. A kötet az El caballo de Alberto (Alberto lova) című sorozat harmadik kötete, melyet Alberto Olmos író, a kiadó 2016-os évre meghívott szerkesztője válogatott.
Ugyancsak Alberto Olmos ízlését dícséri Braulio Ortiz Poole La fórmula Miralbes (A Miralbes-képlet) című regénye, melyben egy plágiumgyanúról egybegyűjtött pszeudodokumentáció ad hiteles képet a spanyol irodalmi-kulturális szcénán belüli korrupcióról, ahol sem a szerzők, sem a kiadók, de még az újságírók sem engedhetik meg maguknak, hogy mindent elmondjanak, amit tudnak. A történet egy sikeres író köré szövődik, aki egy alkalommal arra kényszerül, hogy felfogadjon egy „négert”, mert különben nem tudná teljesíteni a kiadó által megszabott határidőt. Ezzel kezdetét veszi a hanyatlás, amikor a lecsúszott író plágiummal gyanúsítja meg sikeres kollégáját. A szövegben szellemesen egybeszőtt tanúvallomások, fotók és levéltári dokumentumok illusztrálják a kulturális élet árnyékosabb oldalát.
A fentebb már említett Gabriela Ybarra El comensal (Az asztaltárs) című regénye is valóság és fikció sajátos elegye. Az eredetileg közgazdász végzettségű szerző egy nagy múltú baszk család sarja, ahol a nagypapát, Javier Ybarrát 1977-ben az ETA elrabolta és különös kegyetlenséggel kivégezte. A könyv apropóját a szerző édesanyjának halála adja, aki rákban hunyt el néhány évvel ezelőtt, és Ybarra a gyászmunka során találkozik a másik halállal, melyről a családban addig hallgattak. E két haláleset rekonstrukciója fonódik össze az asztaltárs mítoszában, akiről azt tartják, mindig ott ül a családi asztal mellett, és olykor el-elvisz magával valakit az asztal körül ülők közül. A kötet angol fordítása épp készül, és felteszem, a magyar változatra sem kell sokat várnunk.
Gabriela Ybarra regénye írása közben Elvira Navarrónál tanult írástechnikát, és Navarro volt az a szerkesztő, aki felajánlotta neki, hogy a Caballo de Troya kiadó megjelenteti az elkészült regényt. És ugyancsak Elvira Navarro választása a mindössze egy hónappal később, 2015 októberében ugyanitt megjelent Meteoro (Meteor), Mireya Hernández első regénye, mely több ponton is hasonlóságot mutat Ybarra könyvével. Kiindulópontja szintúgy a családi örökség, melynek természetére tézise szerint kapcsolataink minőségéből és milyenségéből deríthetünk fényt. A regény narrátora, Martina barátjával, Pablóval a városból egy faluba, azon belül is egy romos házba költözik a Pireneusokban. A romantika irodalmára emlékeztet, amikor a párkapcsolat nehézségei és lassú felbomlása a ház pusztulásával és a szereplők testének gyötrelmeivel párhuzamosan történik, ugyanakkor a regény maga minden rossz értelemben vett szentimentalizmustól mentes. A spanyol kritika a könyv életigenlését és a kis dolgok iránti megbecsülést Natalia Ginzburg stílusához hasonlítja, Mireya Hernández stílusában pedig ugyanazt az objektivitást és távolságtartást méltatja, amit Gabriela Ybarra regényében is láthattunk.