Hegedüs Benjámin Jutas: Hasonulás


Vonásaidra találok az utcán,
kapualjban és folyosón.
Felismerni véllek azokban,
akik nem te vagy,
pedig arcuk nem nyit borvirágot,
hangjuk nem kellemes orrhang,
nem botorkálnak belém karolva,
hajszínük is mindegy,
hozzájuk szólni képtelen vagyok.
Ragaszkodásom részeg hamarkodás,
kihűlés elleni séta
ismeretlen körúton, parkon át,
mikor kapuk zárnak aluljárót,
megtartva hőjét hajnalig.

A végére akartam járni
valami nagy titoknak,
mihez hozzáférhetek, ha van,
vagy biztosra vélthez élni,
akár egy elvakult,
ki istenről papol,
s rögeszmét dajkál
szívének gondolt tájon.
Testvért s világit különít,
elszigetelt részekre oszt,
és meg se kérdezi,
kit hazudtoljon.

Én sose voltam szorgalmas,
csak annak tűntem,
órákig görnyedtem
tankönyveim fölött,
minél mélyebb fáradtság
vegyen rajtam erőt,
s úgy érezzem: elaludhatok.

Most meg csak ülök,
pedig lenne dolgom,
de lelkesedésem addig elég,
ameddig meggyújtott csikk
háztömbnyi keresgélés után,
ha láncdohányzás a cél.

Nem tudom, mi történt valóban,
és mit gondoltam túl
idényen kívül esve,
mint néhány éve
májusban hullott a hó,
és nem döntöm el,
hogy önálló forma,
vagy megkésett utánzatod leszek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.