pont, vessző, betű, szó | Műút portál

friss műút

-ról, -ről

Kabai Zoltán

Kabai Zoltán

(1970) Költő, író, performer. Harmadik kötete Hova | Tovább címmel idén jelent meg a Dűlő 010-es számaként.

Deákpoézis 2016

Legfrissebb

A rovatból ajánljuk még

Esszé

Kabai Zoltán: pont, vessző, betű, szó

2016. május 20.

„Istenem, milyen boldogok az emberek. Mennek az utcán, és észre sem veszik, hogy van levegőjük” — Nádas Péter Párhuzamos történetek című könyvében gondolkodik így a légszomjjal küszködő egyik szereplő.

Azt a csodát, hogy vannak emberek, akik képesek kifejezni magukat szöveggel, talán nem mindenki érzi. Azt legalábbis, hogy ez csoda, azt igazán kevesen. Az érzelmek átadása, az érzetek megosztása pedig olyan képesség, amely tényleg ritka, és tiszteletet érdemel. A pont, vessző, betű, szó stb. felhasználása egyrészt bizonyítvány, másrészt lehetőség. Lehetőség, hogy nyitott könyvvé váljon az alkotójuk, vagy elbújjon mögéjük és onnan szemlélje, hogy az irodalmi alteregója merre tart épp.

A merre tartásnak egy fontos fogódzója az igazodási pont. Pontosabban: hogy mihez viszonyítva születnek meg a szövegek. Ezeket a pontokat az ember önmaga határozza meg. Persze ebben kaphat jó tanácsokat, mások igazodási pontjai lehetnek iránymutatóak, de a választás szabadsága mindig az alkotóé.

Kezdő költőként nem mindig értettem egyet az idősebb pályatársakkal. Illetve ha műhelymunkára került sor, nem mindenkinek a véleménye esett azonos súllyal latba. És igen fontos lett, amikor valaki egy, másfél év ismeretség, számtalan csapnivaló vers után először mondta azt nekem, hogy tényleg verset írtam.

Remélem, mindazok, akik itt szerepelnek, érzik ezt a pillanatot, sejtik, hogy nem véletlenül kerültek most „helyzetbe”. Ezen a pályázaton a legjobb tízbe kerülni erény, mert nagyon erős volt a mezőny. Jellemző, hogy a zsűritagok sokkal kevesebb átfedéssel hozták meg döntésüket, sokkal több név volt a kalapban, mint amennyi ebből a kalapból kihúzható.

A pályázatra jelentkezők már rég nem csak tapogatóznak a sötétben; olyan igazodási pontokat határoznak meg saját maguknak, amelyek vállalhatóak. Láthatóan nem légüres térből érkeznek, van olyan, aki már tudja, mit jelent a műhelymunka, fogadja és él a megfogalmazott kritikákkal. Színes, szélesvásznú, több nyelven beszélő versek születtek. A vers matériája, a formája más-más alakot öltött, s — az alkotók korát tekintve —, meglepően kevés a bizonytalanság bennük.

Ha húsz évvel ezelőtt arról kérdeznek, van-e jövője a költészetnek, igencsak bizonytalan választ kellett volna adnom. És az elmúlt időben úgy éreztem, hogy egyre kevesebb a „piaci” ok arra, hogy az ember verseket írjon, valódi olvasók csak elvétve akadnak. Még szerencse, hogy az íráshoz nem piaci okokat keresünk, s hogy az írás kényszere vezeti tollunkat. Azt remélem, hogy ezeket a verseket úgy írták, ahogyan Márai szerint olvasni kellene: életre-halálra. Mondjuk én úgy olvastam őket.

És ha korábban azt írtam, hogy az érzelmek, érzetek átadásának képessége tiszteletet érdemel, akkor most elárulom: ezek a szövegek tiszteletet érdemelnek.

Elhangzott 2016. április 8-án,
a
Deákpoézis 2016 pályázat eredményhirdetésén

Szólj hozzá!