Enyhe pátosszal


Fejembe szállott a fekete méreg,
szemembe fürge részegség piheg.
Kávén, dohányon dőzsölök, henyélek,
mint a komoly, vidám keletiek.

A földi álmok lassan elsuhannak,
búcsúzva integet felém a fény.
Megyek: vonatja lettem önmagamnak,
s lázult erem csak azt kopogja: Én.

Szegény szobám ijesztően kitágul,
dalok suhannak át a másvilágból,
a gyertya bordó napként néz reám.

Indul a könyvtár, mint egy büszke gálya,
a padló életemnek szaharája,
és egy pohár víz a nagy óceán.

Kosztolányi Dezső: Az ihlet perce

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük