(anyámat keresem ötven éve)
volt a fényes kulcsra írva
de hiába mondta hogy az anyám
nézegettem a cirádás fémdarabot
nem melegítette föl a szívemet
állt
vékony nyári ruhája kopott-virágos árva
balogné
ez a kulcs nem nyit semmit
nincs ajtó mi innen elvezet
mégis megremegtetett
honnan tudja mi van a tenyeremben
egy kulcs az ő nevével
honnan tudja
balogné
álltunk szótlanul
a csönd könyörgése közénk lapult
tekintete is kopott-virágos
tavasztalan
balogné
egy h betű se benne
őriztem rejtettem tenyerembe
mert a saját nevem eltűnt
nem mozdult egyikünk sem
kezdett feljajdulni bennem
jó lenne odabújni a vékony ruhához
őt igazolja a kulcs nálam
balogné
vár
miatta indultam hogy megtaláljam
világ végéig érte
s most mégsem tudom
szoborként ki áll előttem
engem remélve