A tömbösített kurzus végéhez közeledünk, Belgrád 20. századi várostervezésével és művészetével foglalkozunk. Minden résztvevő prezentál valamiről, én a nyolcvanas évek copy és appropriation artját dolgozom fel. Lemásolni Mondrianokat, Mondriannak szignózni kopikat 2057-ből — ilyenekről beszél Walter Benjamin 2017-ben brit akcentussal. Egy jelenség, ami Nyugaton a fogyasztói társadalom termeléskényszerén és piaci mechanizmusain keresztül értelmezhető, a különutas Jugoszláviában abszolút nonszensz, éppen ezért merőben politikai. Da-da. Jön a rendszerváltás, posztszoc arcok, Je suis Milica Tomić.
A levezető tanár megpróbál nagy konklúziókat megfogalmazni. Lám, lám. Milyen érdekes, hogy engem mint művészt soha nem foglalkoztatott az osztrák útlevelem. De aki elnyomó rendszerből próbál kitörni a nemzetközi művészeti piacra, annak csak egy választása van: reflektálni azokra a kondíciókra, ahonnan érkezik. Nem akarom elbőgni magam, mert hiába magyaráznám, úgy is belegabalyodnék a gazdatest-metaforába. A kolonialista beszédmódról meg már minek is bármit is.
M. G. hivatkozik S. Ž.-re, aki minden bizonnyal úgy definiálja a cinizmust, hogy mi, a cinikusok, noha felismerjük a minket körülvevő ideológiát, nem reflektálunk az ideológia fenntartásában betöltött saját szerepünkre. Hát reflexióra fel! Hiszek az önkifejezésben, annak fontosságában, mindezt persze mértékkel. És noha ismerem az objektivitás episztemológiai problémafelvetéseit, ugyanennyire hiszek a pontosságra való törekvésben, annak a felelősségében, hogy pusztán divatból ne használjunk szét szavakat, amelyek jelentésére valójában nem vagyunk kíváncsiak.
Ki a fene például ez a Dick Higgins? (I Love Dick!) És miért tartotta fontosnak, hogy az intermedialitás terminust használja olyan művészeti formák jelölésére, amelyeket úgy is le lehetett volna írni, hogy a szerző nem tudta eldönteni az adott munka esetében, fiú-e vagy lány. Általában fiú. J-nek felolvasom a szöveget eddig, erre teátrálisan becsukja az albumot, amit hetek óta olvas, és közli, sokkal okosabb lettem. Jól jönne most egy szíverősítő, mint ahogy jó lenne a díszítést, az illusztrációt és a social media marketinget nem összemosni az intermedialitással. Ha iszom egy szűretlen narancslevet és utánadobok egy Kalinkát, attól nem ittam vodkanarancsot, right?
Vagy legyen az intermediális az új durva. Intermediálisan bebaszunk, és intermediálisan befüstöljük a teret ebben az intermediálisan unalmas városban, ahonnan minden este intermediális büdösen térek nyugovóra. Intermediálisan ráflesselek a városra, fények, intermediális gyros-szag, páni félelem helyett intermediális rettegés. Úton az U-bahnhoz megállít az intermediálisan villódzó Verkehrsampel, de átmegyek, mert nem hiszek az intermediális szabadságkorlátozásban. Az intermediálisan komilfó osztrákok hisznek benne és ott állnak és állnak és állnak és intermediálisan ott állnak és én azóta már két intermediálisan összeszart utcasarokkal arrébb járok. Intermediális másnap. Hiába ismételgetem, hogy nem kéne felszívni magam ilyen durván.