Március, tisztázat

Az ember a Fellegvárban filmsorozat-változatában Hitlerből pozitív figurát faragtak. Nem tették éppen jóvá, és nem tagadják tetteit, sőt — mivel a sorozat alapjául szolgáló Philip K. Dick regényben egy olyan világ hatvanas éveit látjuk, amelyben a második világháborút a tengelyhatalmak nyerik — még tovább is gondolták azokat. Ám a végén a nézőnek mégiscsak olyan furcsa érzése támad, hogy itt most annak kell szurkolni, hogy ne sikerüljön a merénylet, és a Führer maradjon életben. Mert hirtelen ő lesz a béke záloga. Nem mellesleg, csöndesen címszereplővé emelkedik. Senki más nincs még csak közelében sem semmilyen fellegvárnak.

— Süt a nap. A hátsó teraszon hangosan kerepelve pörög a két szélkerék. A barométeres hőmérőn a száraz időkre öltözött lányka áll a kunyhó előtt. A madarakat még etetni kell, mert egyik nap havas eső esik, a másik nap fagy még kora reggel. Végre elő lehet venni a biciklit. Elseje óta tűzgyújtási tilalom, mégis minden reggel füst gomolyog valamelyik kert felől, hol itt, hol ott. Akik télen ki se dugták az orrukat a házból, most előpörögnek azok is a fényre.

Az ember a Fellegvárban filmsorozat-változatában Hitlerből pozitív figurát faragtak. Nem tették éppen jóvá, és nem tagadják tetteit, sőt — mivel a sorozat alapjául szolgáló Philip K. Dick regényben egy olyan világ hatvanas éveit látjuk, amelyben a második világháborút a tengelyhatalmak nyerik — még tovább is gondolták azokat. Ám a végén a nézőnek mégiscsak olyan furcsa érzése támad, hogy itt most annak kell szurkolni, hogy ne sikerüljön a merénylet, és a Führer maradjon életben. Mert hirtelen ő lesz a béke záloga. Nem mellesleg, csöndesen címszereplővé emelkedik. Senki más nincs még csak közelében sem semmilyen fellegvárnak. Bezzeg ő! Hol van ez Philip K. Dicktől? Regényének alakjai folyton azon töprengenek, hogy a náci vezetők egytől egyig őrültek — ez az egyetlen dolog, amiben túltesznek egymáson. Autonóm belső beszédjükből a filmben semmi nem maradt meg, és nem is váltották ki semmilyen más megoldással. Ezen most el kell töprengeni, hogy ilyet lehet-e csinálni feldolgozásban…. Bár közben rajtam kívül senkinek sem tűnt fel ez, úgyhogy talán nincsen semmi gond sem itt.

— Féltem Damien Jurado új albumától (Visions of Us On the Land), de nagyon jó lett. És igazából semmit sem vártam a Church of Misery új lemezétől (And Then There Were None), de az is nagyon jó lett! Na, ilyet is kevesen fognak gondolni a kettőről egyszerre.

— Viták és egyetértések a belső levelezésben díjak és egyes kommentjeik kapcsán. Nem, most nincsen vita, egy negligáló komment felbaszott egy kicsit, és mindenki megértő. Pár nappal később azután újra nevetni is van min, ahogy jönnek a még nagyobb díjak. Pedig talán zokogni kéne. De jobb dolga is van az embernek tavaszidőben. Például a Húsvét előtti nagytakarítás. Az a legjobb dolog a világon.

Nos, igen.