Mindez elmúlt


Íme, egyik rögeszmém története.
Már régóta azzal hivalkodtam, hogy hatalmamba kerítettem minden elképzelhető tájat, s nevetségesnek találtam a modern festészet és költészet hírességeit.
Szerettem az együgyű festményeket, szemöldökfa-díszeket, díszleteket, bohóc-vásznakat, cégéreket, népies metszeteket; a divatjamúlt irodalmat, egyházi latint, fogyatékos helyesírású erotikus könyveket, őseink regényeit, tündérmeséket, gyermekkönyvecskéket, ódon operákat, bárgyú refréneket, naiv ritmusokat.
Keresztes háborúkat álmodtam, fölfedezőutakat, melyekről nem maradt leírás, történelem nélküli köztársaságokat, elfojtott vallásháborúkat, erkölcsök forradalmát, fajok és világrészek áttelepítését; hittem minden varázslatban.
Kitaláltam a magánhangzók színét! — Éj A, hab É, rőt I, kék O, zöld Ü. — Megszabtam minden egyes mássalhangzó formáját és mozgását, s azzal hízelegtem magamnak, hogy ösztönös ritmusokkal olyan költői nyelvet teremtek, amelyet ma vagy holnap minden érzék föl tud majd fogni. A fordítást fönntartottam magamnak.
Először mindez csak tanulmány volt. Csöndeket, éjszakákat írtam meg, lejegyeztem a kifejezhetetlent. Szédületeket rögzítettem.
[…] A költői ócskaságoknak nagy szerepük volt az én szóalkímiámban.
Hozzászoktam az egyszerű hallucinációkhoz: egy gyár helyén egész világosan egy mecsetet láttam, angyalok rezesbandáját, hajtókocsikat a mennybolt útjain, szalont egy tó mélyén; szörnyetegeket, rejtelmeket; egy vaudeville-cím borzalmakat villantott fel előttem.
Mágikus szofizmáimat ezután szóhallucinációkkal fejeztem ki.
Végül már szentnek éreztem lelkem zűrzavarát. Tétlenül álltam, súlyos láz martaléka voltam: irigyeltem az állatok boldogságát — a hernyókat, melyek az árnyvilág ártatlanságát jelképezik, a vakondokat, a szüzesség álmát!
Jellemem megkeseredett. Románcfélékben mondtam búcsút a világnak.

Arthur Rimbaud: Delíriumok 2. (A szó alkímiája)
(részletek, Rónay György fordítása)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük