két év után rendet rakott az íróasztalán. Mondta már egy ideje, hogy elnézni sem tudja a hétről hétre emelkedő papírhalmokat. Egy délután nekilátott, hogy lebontsa azokat a levelekből és borítékokból, számlákból, nyomtatványokból, könyvlapokból, üres papírokból álló falat, amit maga köré emelt. Talált egy térképet egy idegen városról, ahol eltöltött pár napot, talált tizenkét képeslapot, kettő kivételével mind üres volt, azt a kettőt Apám címezte neki. Egy tányér alatt talált három magazint, egyiket sem nyitotta ki soha. Talált pontosan negyvenhárom számlát, kettőt nem fizetett be, talált egy lapot a :-*ből, egy egész ívet egy verseskötetből, talált egy százpengőst. Kidobott harmincvalahány különböző nyomtatványt, egy tesztet, amiből megtudhatta volna, hogyan lehet boldog. Megtalálta katonakönyvét is, meg egy régi sablonfüzetet még a műhelyből. Talált papírfecniket a saját kézírásával, recepteket, sanzonok dalszövegét.
Ahogy egyre fogyott a papírhalom, egyre újabb és újabb emlékek kerültek elő minden egyes oldallal, minden egyes összegyűrt papírdarabbal. Két óra alatt túl volt az egészen. Aztán estig ült mozdulatlanul az üres asztal előtt, a púposra halmozott papírkosarat másnap reggel Nagyanyám ürítette ki.