friss műút

-ról, -ről

Bárdos Dániel

Bárdos Dániel

(1988, Pécs) 2014-ben végzett filozófia mesterszakon a PTE-n, jelenleg a BME Tudományfilozófia és Tudománytörténet tanszékének PhD-hallgatója. Elsősorban a paleobiológia és az evolúcióelmélet filozófiai és tudománytörténeti kérdéseivel foglalkozik.

Legfrissebb

A rovatból ajánljuk még

Kiskáté

Bárdos Dániel: A biológia filozófiája…?
(Peter Godfrey-Smith: Philosophy of biology. Princeton University Press, 2014)
2016. január 15.

A biológia filozófiája az utóbbi néhány évtizedben a kortárs angolszász filozófia egyik leggyorsabban fejlődő és legizgalmasabb területévé vált. Ez egybecseng a természettudományok területén történtekkel: a múlt század utolsó harmadától kezdve egyre inkább a komplex rendszerek kerültek a különböző tudományterületen dolgozó kutatók érdeklődésének középpontjába, így egyre nagyobb hangsúly esett a biológia gyakorlati alkalmazásaira. Eközben a tudományfilozófusok érdeklődése is megváltozott, az általánosabb kérdések helyett az egyes szaktudományok fogalmi, elméleti problémái kezdték őket izgatni. Fel is merült hát a kérdés: miféle jószág az a biológia filozófiája? Mi szüksége van a biológiának filozófiára? Nem inkább arról van szó, hogy a filozófusok egyszerűen belekontárkodnak a biológusok munkájába? (Mármint azok a filozófusok, akik nem elég jók biológusnak…) Nem egy felesleges vállalkozásról beszélünk, amely — a Nobel-díjas fizikus, Richard Feynman szavait átfogalmazva — éppen annyira hasznos a biológusoknak, mint az ornitológia a madaraknak? A válaszok korántsem magától értetődőek sem a filozófusok, sem a biológusok számára.

Peter Godfrey-Smith könyvének célja, hogy tömör bevezetést nyújtson a biológia filozófiájába, bemutassa a terület legfontosabb kérdéseit és problémáit. Bármely műnek, amely valamilyen szaktudomány filozófiájának bemutatására vállalkozik, sajátos problémákkal kell megbirkóznia. A kötet jellegéből adódóan egyaránt kíván szólni a filozófia, illetve a biológiai tudományok művelőihez (és a diákokhoz), ebből következőleg kiemelkedően fontos, hogy — a szűkös terjedelmi korlátok ellenére — egyszerre legyen közérthető és alapos. A szerző elismerésre méltóan teljesíti a feladatát. A könyv felépítése első pillantásra is rendkívül áttekinthető, minden fejezet a biológia filozófiája egy-egy központi kérdése köré szerveződik, a fejezetek rövid bevezetést követően áttekintést adnak a főbb fogalmakról és elméleti irányokról. Godfrey-Smith jó arányérzékkel nyúl az egyes témákhoz, így sehol sem támad az az érzésünk, hogy elveszünk az elméletek taxonómiájában. Végül minden részt a további tájékozódást segítő olvasmányok listája zárja, ezek spektruma meglehetősen széles, a klasszikusoktól a kurrens viták sűrűjébe vezető tanulmányokig terjed.

Térjünk vissza az első bekezdésben feltett kérdésre: miért van a biológiának filozófiája? A kérdésre adott válasz nem elválasztható attól, mit gondolunk a filozófia természetéről, vagyis mit felelünk arra a kérdésre, hogy mi is a filozófia. Napjainkban sok tudományfilozófus gondolja úgy, hogy a filozófia — minden híresztelés ellenére — nem különbözik markánsan a természettudományoktól; lényegében ugyanannak az éremnek a két oldaláról van szó. Wilfrid Sellars tömör megfogalmazásában a filozófia azzal foglalkozik, hogy a szó legtágabb értelmében vett dolgok a szó legtágabb értelmében hogyan függnek össze egymással. Kissé leegyszerűsítve a tudomány is valami hasonlóval foglalkozik, vagyis annak kiderítésével, hogy a némileg szűkebben vett dolgok némileg szűkebb értelemben véve hogyan függnek össze egymással. Ha elfogadjuk ezt a képet, akkor nem minőségbeli, csupán fokozati különbségről beszélhetünk filozófia és tudomány között. Elképzelhetjük úgy is, mint egy skálát, amelynek a tudomány és a filozófia helyezkedik el a két végpontján, így vannak kérdések, amelyek „tisztán empirikusak” (ezek lennének a tudományos kérdések), és vannak, amelyek „tisztán fogalmiak” (ezek pedig a filozófiaiak) — a köztük lévő határ azonban nem éles. Ezen a határterületen olyan kérdések merülnek fel, melyek megválaszolásához az empirikus adatok elengedhetetlenek, azonban nem elégségesek — beható konceptuális analízisre, metaszintű vizsgálódásokra van szükség a problémák és a fogalmak tisztázásához.

Az általános tudományfilozófia nagy, általános kérdéseket tesz fel a tudománnyal kapcsolatban. Mi a tudomány célja? Mi számít jó tudományos magyarázatnak? Vannak-e természeti törvények? (Hogy csak néhány klasszikus példát említsünk.) A tudomány gyakorlatából vett példák ebben az esetben inkább az általános filozófiai kérdésekre adott válaszok illusztrálására vagy alátámasztására szolgálnak. Az egyes szaktudományok filozófiái (ilyen lenne például a biológia filozófiája is) ezzel éppen ellentétesen járnak el: egy-egy szűkebb szaktudományos probléma elemzésével kezdenek, majd fokozatosan eljutnak a filozófia territóriumába — metaszintű kérdések segítségével rámutatnak a szaktudományos gyakorlat mögött meghúzódó előfeltevésekre, fogalmi homályosságokra, amelyek máskülönben nem válnának nyilvánvalóvá.

Ez a megkülönböztetés természetesen leegyszerűsítő, az „általános” és az „empirikus” kérdések nem választhatók szét ilyen élesen egymástól, arra azonban megfelelő, hogy a két megközelítésmód közötti különbséget megvilágítsa. A biológia filozófiája tehát azokkal a biológia területén felmerülő erősen elméleti jellegű problémákkal foglalkozik, amelyek többé-kevésbé kívül esnek a konkrét szaktudományos, empirikus kutatások területén, és konceptuális, filozófiai elemzést igényelnek.

Helyes, ha a filozófiai bevezető olyan alapvető kérdések tárgyalásával kezdődik, amelyek szorosabban kapcsolódnak az általános tudományfilozófiához, majd a fejezetek fokozatosan elvezetnek a biológia filozófiájának mint egy speciális tudomány filozófiájának a problémáihoz. Mivel foglalkozik a tudomány? Legtöbben valami ilyesfélét válaszolnánk: a tudomány a természet világát uraló törvények felderítésén ügyködik. A tudomány célja tehát törvények megfogalmazása, olyanoké, mint mondjuk az energiamegmaradás törvénye, amely kimondja, hogy egy zárt rendszer teljes energiája állandó. Az energiamegmaradás törvénye minden zárt rendszerről állít valamit, előíró jellegű, kimondja, hogy a dolgoknak hogyan kell lenniük. Ez az, ami a törvényeket megkülönbözteti a véletlen szabályszerűségektől, mint például hogy minden aranygömb átmérője kisebb egy kilométernél. Lehet, hogy történetesen minden aranygömb átmérője kisebb egy kilométernél, azonban létezhetnének nagyobbak is. Ezzel szemben az az állítás, hogy minden urániumgömb átmérője kisebb egy kilométernél, már nem ilyen. Mivel egy ekkora urániumgömb azonnal felrobbanna, ezért nem puszta véletlen szabályszerűséggel van dolgunk, amely akár másképpen is lehetne, hanem olyan törvénnyel, amely minden urániumgömb méretéről állít valamit.

Valószínűleg már az iskolai tanulmányaink során rájöttünk, hogy a biológiában ebben az értelemben nem igazán beszélhetünk törvényekről. Vannak persze biológiai törvények, mint mondjuk Mendel szabályai az öröklődésre vonatkozóan; ezekből azonban viszonylag kevés van, és ami fontosabb, szerepük sem tűnik annyira központinak, mint mondjuk a fizika vagy a kémia hasonló törvényeinek esetében. Ez azt jelentené vajon, hogy a biológia nem elméleti tudomány (legalábbis nem abban az értelemben, mint a fizika, amely bizonyos jelenségek megértését és előrejelzését teszi lehetővé)? Ez a kérdés szorosan összefügg azzal, amelyik a biológia gyümölcsöző módjának művelésére vonatkozik. Vajon az, hogy a törvényeknek nincs kitüntetett szerepük a biológiában, azt jelenti, hogy a biológia mint tudomány más alapelvek mentén szerveződik, ilyenformán nem is feladata törvények keresése? Vagy egyszerűen nem kutattunk elég kitartóan a törvények után, és a(z ezen a téren) sikeresebb tudományok módszereinek alkalmazásával a probléma orvosolható? Netán valójában vannak biológiai törvények, csak helytelenül értelmezzük őket, és nem hívjuk őket „törvényeknek”, ezért hisszük, hogy nincsenek?

Úgy tűnik, hogy a biológiában előforduló törvények legalább egy fontos jellegzetességükben különböznek a fizikai törvényektől. Az energiamegmaradás törvénye minden zárt rendszerről állít valamit. Mi a helyzet az öröklődés törvényeivel? Ezek is minden múlt-, jelen- és jövőbeli élő szervezetről állítanak valamit ilyen szigorú értelemben? Semmi okunk ezt gondolni, hiszen elképzelhetőek lennének az öröklődésnek más módjai is, ráadásul nincs kizárva, hogy a jelenleg érvényes törvényszerűségek az evolúció során a jövőben ténylegesen meg is változzanak. Ennek ellenére ésszerűnek tűnik azt gondolni, hogy nem pusztán véletlen szabályszerűséggel van dolgunk, hiszen megfigyelhetünk bizonyos stabil mintázatokat. Mi következik mindebből? Talán érdemes elgondolkodnunk a törvény koncepciójának a lazításán. Ez nem lenne önkényes, ad hoc lépés, amely pusztán a fogalom „átmentésére” szolgál: így az olyan „problémás”, se nem szigorú törvény-, se nem véletlen szabályszerűség-jellegű eseteket is képesek lennénk kezelni, mint amilyenek a biológiában rendre előfordulnak. A törvények rugalmasság [resilience] vagy stabilitás tekintetében eltérnek egymástól — nem a véletlen művei, de nem is kell minden esetben fennállniuk.

Ha a biológia célja nem szigorú törvények keresése, akkor micsoda? Az egyik elképzelés szerint: a mechanizmusok feltárása. Egy mechanizmus nem más, mint az alkotórészek olyan elrendeződése és együttműködése, amely valamilyen komplex hatás kialakulását eredményezi. Például a fényrészecskék elnyelődése a klorofillmolekulában egy elektron áthelyeződését okozza, az ennek pótlására érkező elektron áthaladása a membránon pedig energiafelszabadulással jár. A fotoszintézisnek már ebből a leegyszerűsített leírásából is fény derülhet sok mindenre. Az egészet a részekre hivatkozva magyarázzuk, vagyis egy tág értelemben redukcionista megközelítést alkalmazunk. A rendszer komplexitását visszavezetjük annak alkotórészeire, megmutatjuk, hogy a magasabb szintű jelenségek hogyan jönnek létre az alacsonyabb szintű folyamatoknak köszönhetően. A redukcionizmus problémája a biológia filozófiája egyik kulcsterülete, amelyhez szorosan kapcsolódik az úgynevezett emergens tulajdonságok kérdése. Vajon a magasabb szintű tulajdonságok valóban visszavezethetőek-e valamilyen értelemben az alacsonyabb szintű régióra, netán redukálhatatlan, újszerű jellegekről van szó? A „redukció” és az „emergencia” fogalmának a kortárs analitikus filozófiai szakirodalomban rengeteg különböző változata van forgalomban.

A mechanisztikus szemlélet eredményes lehet az olyan rendkívül magasan integrált rendszerek esetében, amilyenekkel például a molekuláris biológia foglalkozik. Azonban az ökológiában és az evolúcióbiológiában rendszerint előforduló „aggregatív” rendszereknél — Godfrey-Smith ezeket „populációnak” nevezi a terminus tág értelmében —, amelyeknél a részek közti kapcsolatok sokkal lazábban szervezettek, másfajta megközelítésmódra van szükség. Ez a másik, gyümölcsözőbb felfogása a biológia feladatának: a modellalkotás. Az érdeklődésünk középpontjában álló, azonban a közvetlen vizsgálat számára túlságosan komplex rendszert (mint amilyen mondjuk az ökoszisztéma) lényegében egy másik, jóval egyszerűbb rendszerrel helyettesítjük, hogy ennek révén megértsük az előbbi működését. A rendszer minket érdeklő jellegzetességeinek reprezentálása során leegyszerűsítő idealizációkra, vagy bizonyos — az adott esetben irreleváns — faktorokat figyelmen kívül hagyó absztrakciókra támaszkodunk. Vagy olykor konkrét organizmusokra, amelyeken a teljes rendszer bizonyos sajátosságai jól tanulmányozhatók. Az egyik leghíresebb modellorganizmus a Drosophila melanogaster, a közönséges ecetmuslica, amely a múlt század első évtizedeiben kulcsszerepet játszott a darwini evolúcióelmélet és a mendeli genetika egyesítésében. Általában azonban elképzelt vagy hipotetikus modellekről van szó, például matematikai elemzésekről vagy számítógépes szimulációkról, amelyek révén fény derülhet alapfeltételezéseink bizonyos következményeire. A modellezés eredménye általában kondicionálisok sorozata, vagyis „ha…, akkor…” szerkezetű állítások összefüggő csoportja lesz. Felmerülhet a kérdés: vajon nem ezek a kondicionálisok maguk a biológia törvényei? Hiszen ezek olyan általánosítások, amelyek a stabilitás vagy rugalmasság magas fokával rendelkeznek, és téridőbelileg nem korlátozottak. Azonban a törvényekre hagyományosan úgy szokás tekinteni, mint amelyeket közvetlenül alkalmazhatunk valódi rendszerekre, ezzel szemben ezek a kondicionálisok idealizált rendszerek viselkedését írják le, vagyis szigorú értelemben csak nem létező szituációkra alkalmazhatók.

A 20. századi biológia kétségkívül legnagyobb teoretikus és gyakorlati eredménye a darwini evolúcióelmélet és a mendeli genetika egy keretelméletben való egyesítése volt. Theodoius Dobzhansky híres szlogenje, miszerint a biológiában mindennek csak az evolúció fényében van értelme, valóban érvényesnek tűnik a biológiai kutatások gyakorlatát nézve; így nem meglepő, hogy a biológia filozófiája legnagyobb részét az evolúcióelmélettel kapcsolatos kérdések uralják. A Philosophy of biology legtöbb fejezete is az evolúció kérdése köré szerveződik: egy-egy fejezet foglalkozik a szelekció, az adaptáció és a funkció, az individuumok, a gének, a fajok és a makroevolúció, valamint az evolúció és a szociális viselkedés témakörével. Az előbbiekben részletesen tárgyalt mechanizmus/populáció distinkció (vagy még inkább: skála) és a modellalapú megközelítés a könyv visszatérő alapkérdései, melyek markánsan megjelennek szinte az összes későbbi téma elemzése során is.

Charles Darwin legnagyobb újítása a természetes szelekció fogalmának bevezetése volt. Elképzelése a szelekció által irányított evolúcióról a maga korában nem volt népszerű, és bár később — a már emlegetett neodarwini szintézis révén — általánosan elfogadottá vált, számtalan probléma merül fel vele kapcsolatban. Jelenségeknek milyen széles körét magyarázhatjuk a szelekció, illetve az ehhez szorosan kapcsolódó fitnesz fogalmával? Milyen szintjei lehetnek a szelekciónak? Mi a kapcsolat a különböző szinteken lévő jellegek között? Godfrey-Smith szerint a természetes szelekció különböző definíciói különböző modellek leírásainak felelnek meg, és ezek a modellek, mint láttuk, bizonyos pontokon leegyszerűsítik a jelenségek komplexitását, illetve elvonatkoztatnak tőle. Ennek megfelelően a különböző modellek a szelekció más-más aspektusait világítják meg; nincs szükséges és elégséges feltételeknek olyan halmaza, amely kimerítően meghatározná a szelekció fogalmát. Ez a probléma szorosan kapcsolódik az individualitás kérdéséhez. Godfrey-Smith a szelekcióról, valamint később az individualitásról szóló fejezetben is nagymértékben épít az előző könyvében (Darwinian population and natural selection, Oxford University Press, 2009) kifejtett elméleti keretre. A darwini populáció definíció szerint olyan individuumok csoportja, amelyek képesek a Darwin által leírt evolúcióra. A már említett mechanizmus–populáció-spektrum tükrében tehát egyaránt beszélhetünk „nagyon darwini” individuumokról, amelyek mechanisztikusan működnek, illetve individuumokból álló populációkról, amelyek a szelekció célpontjául szolgálnak. Organizmusok populációi természetesen populációkat alkotnak, azonban ugyanez a helyzet egy többsejtű élőlény sejtjeivel is, vagy a kromoszómákkal egy sejtben. Csupán fokozati különbség van közöttük, bizonyos populációk „darwiniabbak”, mint mások. A darwini populációk elképzelése a gének, a földtörténeti léptékű evolúciós változások, valamint a kulturális evolúció kérdéseinek elemzésekor is megjelenik a kötetben, anélkül azonban, hogy túlságosan dominálna és egyoldalúvá tenné a témák tárgyalását.

A maga 150 oldalával Peter Godfrey-Smith könyve a legrövidebb eddig megjelent bevezetés a biológia filozófiájába, azonban kétségtelenül az egyik legvilágosabb és legeredetibb is. A negatívumok szinte kizárólag a szűkös terjedelmi korlátok számlájára írhatók. Így a biológia filozófiája több fontos kérdése (szinte) teljesen kimaradt, a mostanában divatos evolúciós fejlődésbiológiai irányzatot (az evo-devót) például a szerző egyszer sem tárgyalja, és az evolúció viselkedési és szociális aspektusait tárgyaló fejezet olvasása közben is hiányérzete támadhat az olvasónak. Ezek nem túl jelentős hiányosságok; és a szűkkeblűség a könyv céljait szem előtt tartva inkább előnynek bizonyul, mintsem hátránynak. Tömörséggel és jó arányérzékkel párosuló alapossága, valamint eredeti szemlélete miatt a Philosophy of biology hasznos útmutatóként szolgálhat mindazok számára, akik valóban közérthető bevezetést keresnek a biológia filozófiájának szerteágazó problémáihoz.

Hozzászólások, visszajelzések

Hozzászólás küldője: Harcz László
Ideje: 2017-09-26, 10:58

Egy természeti jelenség vagy akár az azt tárgyaló tudományág nem a jelenség részleteiből állapítja meg a jelenség ill. e tudományág lényegét, hanem először meg kell állapítani a természeti jelenség, folyamat lényegét, célját, értelmét az univerzumben elhelyezve azt, és azután lehet kibontani a részleteket, mindig szem előtt tartva, hogy segítik-e és hogyan segítik a jelenség lényegét, célját, annak megvalósulását.
Ez sajnos, nem így történik sem az ún. „Evolúciós pszichológia” általam ismert eseteiben, sem az itt említett evolúciós biológia ill. biológiai filozófia (a biológia filozófiája) esetében.
Beszélni persze végtelen sokat lehet, ez egy külön adottság.
De a lényegről sokszor semmit nem árul el.
Ezzel együtt is szemléletes ez a könyvismertető…

Szólj hozzá!