beszélgetünk, a konyhaasztalra zsúfolt tárgyakat nézem közben, direkt nem téged.
fegyelmezésről van szó meg gyereknevelésről.
a szakadékaim próbálom betemetni, melyeket te ástál belém,
ki akarlak hasogatni magamból.
óvatosan jegyzem meg, hogy a könyvek szerint a büntetés bosszúvágyat ébreszt,
és hogy fontos az erőszakmentes kommunikáció.
célzásnak szánom, te meg rezzenéstelen arccal igyekszel témát váltani.
disszonáns ezen gondolkoznom, de mégis
mit tegyek, hogy érezd magad rosszul
és fájjon a húsz év, ami eltelt azóta, hogy először találkoztunk?
ami alatt félelem volt a reggelim (esténként kihánytam),
meg szorongás — mindig mondtad, hogy fontos a változatos étrend.
nekem mégis gyomorfekélyem lett,
szerinted valamit nem jól csináltam.
akkor jöttem rá, hogy rajtad kívül senkinek nem lehet igaza,
veled csak általánosságokról beszélek azóta.
próbáltalak felmenteni, de nem megy.
nekem ne kedveskedj, ne akarj több pénzt adni,
bezárom előtted a szobaajtót,
menekülök előled, apa.
Megjelent a Műút 2015054-es számában