Gothár Tamás: Október 13, Kedd


Horváth Benjinek

Hány reményteli reggel
fordul sziporkázva, valami
párolgó kávézaccmagányba?

Pár sörrel a gyomorban
véget nem érő napokat élünk —
azt hiszem — és felzabál a rutin,
mint az egy sör, két sör, három
sör és így tovább. A vér csahol
mint ijedt kutyák.

Az aszfalton dupla záróvonalak —
tiszta kelet és tiszta Amerika.

Kocsmagányba forduló reggeleken
lopott szójátékok:
most ennyi telik.
Köztük fulladozom és úgy érzem vagyok:
Én, aki még most sem ért semmit.

Lassan vándorlok magamba,
és vissza, hogy pusztuljak újra
és mi jön?

Majd megint hetekig iszom és szorongások
nélkül állok ki hadonászni egy színpadra.
A meleg homokot a közönségre szórom:
üveg lesz végül az is. Ha elkap a kattanás, órák hosszat
sétálok egy sikátorban, majd reggelre eltűnök
a macskakövek között. De előtte tarajas trógerekkel
rántom vissza magam. Visszarántom
magamba a középsulis éveket és maradok.

De tegyük félre a félbemaradást, mi több,
tegyük félre a József Attilákat meg az Öcsiket.
A vágányok fölötti peronmagasságot —
csak tizenöt-húsz centi az egész.
Próbáljunk meg egy új kocsmát találni. Hátha.

Bezárkózni egy belvárosi
körforgalomba. Amit felköhögünk néha, mint
macska a szőrcsomókat mielőtt fogja magát és elmegy;
csak mi kátrányosan, hogy legyen mit
lenyelni megint.

Pár szál cigi meg egy-két joint.
Szociálisan retardált estéken
valahol egy piros lámpa előtt.
Ginsberg néger éjszakái egyszer
zöldre váltanak (és ez az egész a
miénk), majd vissza.

De hagyd el. Hagyd elmenni a buszokat
a Napoca utcán és a Sárbogárdi úton,
vagy épp a Copiilor sétányon Csíkban.
Most épp úgy érzem, hogy egy egészséges
bazmeg megnyugtatóbb, mint egy
esetleges válasz, és egy esetleges válasz
csak esetleges. No para, októberben sörözünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.