Zrubecz Szilvia: tégla


jó edzőként fokozatosan terheltél.
mindenhova magammal cipeltem a körülöttem épülő falakat.
a tieid már az égig értek, szemeid előtt vékony tejüveg:
nem láthattad, ahogy a napfényt megtörik a levegőben szálló porszemek,
s én ezen keresztül láttalak bátornak, erősnek.
gyávaságod, gyengeséged néha előbújt soha nem elég széles vállaid mögül.
nem tudtad, de még kialakulóban volt az alaklátás nálam,
ijesztőnek találtalak.
sosem sikerült igazán a kedvedben járnom.
lebontottam az egyik falamat,
a legnagyobb téglával betörtem a tejüveget.
a szilánkok arcodba fúródtak, átszabták izmaidat,
többé nem mosolyoghatsz fájdalom nélkül.
igyekszem minden nap megnevettetni téged.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük