Ne dőlj be


— Whiskyt vagy konyakot parancsol? — hajlik felém a megelevenedett törékeny kedvesség, és a homlokán láthatóvá válik a szénceruzával rajzolt, apró téglalap.
— Whiskyt — mondom enyhe közönnyel.
Ősi szokás ez nálunk, magyaroknál, villantom meg római arcélemet Kisázsia fölött, miközben a nagy, fekete szív vére vagyok, fejem fölött a csillagos mennybolt, előttem egy whisky jéggel.
Úgyhogy kissé megrezzenek, amikor a légikisasszony arca ismét föltűnik a sötét mozivásznon.
— Money! — mondja, így: felkiáltójellel.
— Pénz? — nézek rá elképedve a nagy, fekete szív közepéből.
Egyszerűen nem érkeztem vissza, ez a helyzet. Én még a csillagok alatt suhanok, ahol ingyen mérik a kedvességet és a whiskyt. A légikisasszony ezt viszont úgy értelmezi, hogy nem tudok eléggé angolul.
— Ami a zsebében van — bök a kabátomon át az irattárcámra.
Amivel csak még jobban megzavar. A pénztárcám a nadrágzsebemben lapul, az irattárcámban az útlevelemet és az oltási bizonyítványomat hordom. Mindkettőt megmutatom neki, de ez nem elégíti ki.
— Két shilling négy penny — néz rám most már szigorúan.
— Ah! — esik le a fejemben a tantusz —, a whisky!
Most mondjam el neki, hogy egy világ omlott össze bennem, hogy kedvessége megtévesztett, és én egy ingyen whisky üzemanyagával suhantam a csillagokig? Hogy szigorúsága tüzében megolvadtak a viaszszárnyaim? Csalódottan kotorászom Beirutból megmaradt valutám romjai között. „A tanulópénz — dörmögöm magamban —, hogy ne dőlj be a kedvesség talmi látszatának.”
Így térek tört szívvel nyugovóra az AIR INDIA repülőgépén.

Orbán Ottó: Ikarosz röpköd (részlet)
O. O.: Ablak a Földre, Magvető, 1989, 36–37.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük