Horváth Veronika: másra igazán


rögzítettük a felületeket
ne zörögjön a kilincs az ajtót rázza a szél
látszatai a rendnek
csavarodunk a menetbe szótlanul

poharamból kiürül a beszéd

ezt a várost a testemmel ismerem meg
tudod mint a gyermek mikor még
olyanokat tesz

mint mi most

véletlenül koccintottunk
az üveg fölé hajolva összekoccant a fejünk

húsz éve nem érintett így senki
húsz éve nem csodálkoztam

másra igazán

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.