Viki volt a legjobb barátnőm. Nem mehettem át hozzájuk kutyázni, csak hetente egyszer, anyám azt mondta, nem szabad többször. Miért nem szabad, kérdeztem. Mert tanulnod kell, Vikinek is tanulnia kell, ráfér. Anyámnak mindig mindenre kész válasza volt, főleg, hogy mit miért nem szabad és mit miért kell. Vikiéknek mindenféle állatuk volt, macska, kutya, hal, hörcsög. Szerettem náluk lenni, pedig mindig nagyon büdös volt, állatszag keveredett a penészes fal és a bútorokba beivódott nikotin bűzével. Valami bulira készültünk, tizenkét évesek lehettünk, órákig sminkeltünk, szólt a zene, sötétkékre lakkoztam a körmét. Nem volt saját szobája, a testvéreivel aludt együtt. Az ágya fölött Chicago Bulls és Scottie Pippen poszterek voltak. NBA-rajongók voltunk. Rájátszásnál hajnalig fennmaradtunk, hogy élőben nézhessük a meccseket. Gyűjtöttük a kosaras kártyákat, NBA-s csomagolópapírt vettünk a könyveinkre. Nem csak néztük meg szurkoltunk, játszottunk is. Hetente háromszor volt edzés, utána nem siettünk haza, kimentünk még dobálni a laktanyába. Anyám erről nem tudott, azt hitte, addig van a rendes edzés. Viki volt a legjobb hárompontos dobó, egyszer az iskolák közötti versenyen különdíjat kapott ezért. Én sose voltam a legjobb semmiben. Anyám el akart tiltani az edzésektől, mert túl sokáig tart és nem elég jók a jegyeim.
Vikiéket elhagyta az apjuk. Se láthatás nem volt, se pénzt nem adott nekik. Talán lett valami új családja, de ez nem biztos, egyszerűen lelépett, így az anyja egyedül nevelte fel őt meg a testvéreit. Engem is egyedül nevelt fel anyám. Én találkoztam apámmal, mert kötelező volt, irigyeltem Vikit, hogy neki nem kell, nincs apja, elment két bőrönddel, és kész. Az anyja postán dolgozott, később a két idősebb testvére, aztán Viki is. Szoktam látni, soha nem állok ahhoz ablakhoz, ahol ő van. Kerülöm a szemkontaktust, ne kelljen köszönni se, vagy ha mégis, csak messziről. Ha nála fizetném be a csekkjeimet, kérdeznem kéne valamit, hogy vagy, ilyesmi. És anyukád? Tudsz a többiekről valamit, ja, igen, hallottam, hogy már az Andinak is vannak gyerekei. Megint terhes? Ikrekkel, jézusom. Így történne, pontosan így. Nem akarom, ezt akarom legkevésbé.
Tizenöt éves korom után már nem kellett mennem láthatásra. Az apám meghalt. Temetőbe kéne menni, anyám mindig rám szól, mégis csak az apád volt. Legalább halottak napján, legalább a születésnapján.
A laktanya helyén egy reptéri fapados parkoló van, tegnap vettem észre. Évekig jártam arra busszal, naponta kétszer láttam a pályát és a palánkot. Tizenhárom éve nem volt kosárlabda a kezemben.