Tara Skurtu: Az amőba


A tűzhelynél álltam,
jobb kezemben fakanállal
hallgattam, hogy köpköd a vaj
a körré fröccsent tojásra. Talán
ahogy a tojás fodros szélei
a serpenyőt csapkodták,
vagy a barna héj fogatán kívül
rekedt belsőségek alaktalansága
eszembe juttatta a furcsa játékot, amit
cserkészként játszottam. Ez volt az amőba.
A cserkészkunyhó előtti udvaron
mindig egyszerre egy lány volt
az amőba, és vezette a többieket.
Nem tudtuk, mik azok az amőbák,
csak hogy nem emberek, nem is állatok,
és ezer vak lábként taposnak
át a melaszon.
Így történt, hogy fejünkből és karjainkból
lettek lábak, talpak, hullámzottunk
megrögzötten az alkonyatba. Balról jobbra
billentve vállunkat nevettünk, pedig szánk
nem volt elvileg, tettettük,
hogy szemeink nincsenek és nem tudjuk,
honnan jöttünk, hová megyünk.

Fenyvesi Orsolya fordítása
Megjelent a Műút 2015052-es számában

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük