vázlatvers

a hadtörténetiben esett meg velem
sápkóros vitrinek között
hogy körbekorzóztak az egyenruhák
-ingek és -öltönyök
anyámmal voltam aki lemaradt
nem sokkal egy teremmel
apróság kötötte figyelmét
le rólam aki mentem
előre vagy hátra az időben
habár ez jelentéktelen
de végeredményként
a jelenbe érkeztem meg —
egyedül forgattam ’56 hordóját
kiverni kidobolni akartam valamit
történésekre és esetekre hangszerelve
s mert a dátumok hallgattak
hiába visszhangoztak a terem falai
a fülem fájt a csendben
hogy miért nem lehet szólni gondolkodni
akárhogyan de tettlegesen —
aztán egy apát vettem észre
csíkos pólóban volt
szabadnapos rabruhában
kézenfogva vitte a fiát
focimeccs helyett múzeumba jöttek
sugárzott róluk a középosztályiság
hogy van is meg nincs is mit aprítaniuk a tejbe
kézenfogva jöttek elmondom még egyszer
mert idill volt szeretet és béke egy augusztus délután
ahogy egymás mellett mentek büszkén és bután
mosolygós arcuk mégis páratlan oldalra illik
ahogy elmesélem — szétrombolom e képet;
szóval a kisfiú plakátra szögzött szemmel
kérdésen törte a buksiját
igazándiból dicsérést várt
persze sokáig bámult előre
aztán tétovázott s egy szuszra kinyögte
nem dobálva a foghangokat:
apa ezek zsidók?
mert kopott ruhába öltözötten vonult a tömeg
fegyver nélkül is emberhadnak látszott
talán a halál elől menekültek a halálba ki tudja
még egy-két folt is kijátszott
kinyúlt a képből hogy kiteljen a szövetkabát
erre mondhatta pilinszky hogy plakátmagány
s a kisfiú szinte elolvadt a vurstli vattacukra volt
megdongták a féltékeny méhek és a kistesók
tudása körbelengte juharszirup-színt látott
hogy ilyen okosan jött haza abból az iskolából
hol betűkkel és számokkal gyilkolták a tejfogait
melyek szép sorban elkezdtek kihullani
s ő mégis tudó lett felnőtt egy kicsikét
kiabálta két gombfocicsatára szerteszét —
még a szó is rémlett neki: soá
amit a rádióban felolvasott néhány nyolcadikos lány
megjegyezte mert egy szőke copfos bakfis
a szomszédjuk lánya volt az egyikük
s neki tetszett az intonáció
habár még nem ismerte ezt a szót
többet soha — erre rímel gondolta
hogy soá vagyis hogy soa
melyik lánynak hogy sikerült
a mikrofonba szólnia;
s várta a kisfiú minden idegszála:
hogy az én kincsem a legokosabb
egy óriási csoda — emilyen s más versezeteket
a benne felgyülemlett feltételes reflexek
diktálták hogy most ez jön
jól tudta miért jár dicséret s szidás
s ahogy ott állt szétmetszette a levegőt
egy mélyen beszívott levegő
s az apa rántott egyet a kiskezen
még mit nem — sugalmazta elhúzott szájjal
dühre váltott négyezer-hat gesztusa s jegye
azzal felnézett s kinyilatkoztatta a hóreb hegyen állva
azazhogy a múzeum felmosásra váró padlatán:
dehogy zsidók hősök —
s mentek útjukon tovább
én pedig a páva utcába kívántam az apát
és szentségelő sóhajjal a mennyekbe a fiát
mert nem hittem hogy a jó megterem a gyom közt
feketének láttam az emberiséget
s boldogságomra csalódtam illetve mégsem
hisz az ártatlanság elvesztése zajlott
egy ’56-os plakát előtt azt hiszem
legalábbis csorbát szenvedett a nyíltság
mert a gyerek elengedte a felnőtt kezet