porcelán

a csészédben kávé van, és egy kanál.
az ablakon kívül örvénylik a köd,
ellopták a víztornyokat. az
utca nem kopog. nem remegnek, alszanak
a tócsák, lábtörlőkön hasal a sár.

bent ülünk, és felém húzódik, nekem dől
a fal. olyan gyengének látszol most,
és ha átnyúlok az asztalon, megérintenélek,
akkor úgy kongasz, mint a porcelán.
a csészédben kávé van, és egy kanál.

a csészédben kávé van, és egy kanál.
csak én hallok meg minden neszt, hogy
nem csengenek, hanem összeröhögnek a
poharak a pult mögött. rajtad vagy
rajtam, vagy az ellopott víztornyokon.

de te nem képzelsz semmit. hogy áztatod
az utolsó jéghegyed. és nem fázok? te
nem érted, hogy utolsó sálam a higanyszál.
csak mondod, hogy hiába, attól még az
én csészémben is kávé van, és egy kanál.