Hatalmas, súlyos ezüst lufik
szálltak a szobában.
Utánuk ugrált, azt játszva,
hogy teste van és neme,
és hogy mindez számít.
Mellém feküdt, magához szorított,
és végigjárt bordáimon a keze,
miközben a szél szilánkosra fújta az ablakokat.
Elektronikus zenére álmodta meséit
bőrkabátjukat széttáró, színes fanszőrű isteneknek.
Amikor felébredt, a szeme olyan volt,
mint véraláfutásos csuklóján a kő a fémben.
Teleírta a kiürült szoba falait,
ájulásig forgott saját tengelye körül,
hogy visszataláljon végre önmagába.