Nyirán Ferenc: Tiltott zóna


Háttal a konyhaablaknak megcsillan
a reggeli napfény kávéscsészéden, csak
szemedben ül a másnap étcsoki színű
bánata, s vállad lejtői a csüggedést
sugallják; nem tudlak most megmenteni
magadtól, zárványként kuporogsz
a zöldalma hokedlin, s csak meghitt,
apró tokádban maradt némi bizalmam,
meg csészét kulcsoló hosszú ujjaidban,
s még nem tudom, hogy az éjszaka
utoljára tértem magamhoz eme ujjak
ritmikus mozgását követő félájulatomból,
s még akkor sem értek semmit, amikor
halkan koppan a kávéscsésze az asztalon,
ám téged már nem látlak sehol, de világos:
mostantól számomra tiltott zóna vagy.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.