A görögökrűl

és más egyebekrűl. A múlt héten írtam ezt-azt, és azóta többször elbambultam azon, hogy milyen problémamentesen került egymás mellé, onnan, hogy „azért nem, mert hogy Orbán vissza ne jöjjön” odáig, hogy „ha nemet mondok, úgy éreztem volna, hogy itt most én írom alá Trianont”. És hogy abban az időben ez a két ember csak úgy egyszerűen egy társaságban beszélgetett, együtt itták egymás borát, sörét, pálinkáját, horribile dictuját etcetera single maltját — minő anakreonizmus („vérengző jámbussaid / daloljanak szerelmet”), az is bolond.

és más egyebekrűl. A múlt héten írtam ezt-azt, és azóta többször elbambultam azon, hogy milyen problémamentesen került egymás mellé, onnan, hogy „azért nem, mert hogy Orbán vissza ne jöjjön” odáig, hogy „ha nemet mondok, úgy éreztem volna, hogy itt most én írom alá Trianont”. És hogy abban az időben ez a két ember csak úgy egyszerűen egy társaságban beszélgetett, együtt itták egymás borát, sörét, pálinkáját, horribile dictuját etcetera single maltját — minő anakreonizmus („vérengző jámbussaid / daloljanak szerelmet”), az is bolond.

Ezen a ponton fel kell idéznem egy kései korszak önmegfogalmazását, miszerint make love, not war, de a helyzet az, hogy az eredeti ennél jóval nagyobb igénnyel lépett föl, azt még képletesen volt érdemes érteni, nem pedig faékesen, azaz basszál, ne kardozzál, nem beszélve az eltelt időről, és a szövegfejlődésről — make money, not war, or make money, just. Only.

Egy kollégám a minap — ballib költőként tartják számon azok, akiken ezt számon kérni nem lehet — egy beszélgetés részese volt, mondhatni egyik főszereplője. Úgyszólván műsorvezető, kérdező (biztos), akit kérdezett, akivel beszélgetett, az a nemzeti oldal, a népi (értitek, nemzsidó), képviselője lenne, ha képviselne bármit is azon kívül, hogy verseket ír, amióta az eszét tudja, meg azóta is, amióta elfeldkeztek róla a (nemzeti) oldalon is, keveseket leszámítva, mert nem indult harcba mma, meg tegnap semm. Költő, verseket ír.

Költője egy átmeneti korszaknak, a huszadik századnak, ami éppen átmenet a XIX. század (a költő egyfajta lángoszlop) és a XXI. század (a költő egyfajta termék) között. Harcos társainak mma hatalma van, ők is költők voltak abban az időben, de most hatalmuk van. Neki nincs hatalma, ő ma is költő.

Szóval, ez a két kollégám beszélgetett egymással a minap, a Balatontól kissé északra, és a jelenlévők tanúsága szerint („mit tud maga? amit a vaksi szemével lát? amit a süket fülével hall?”) az úgynevezett valóságra vonatkozó eltérő nézeteik nem okoztak köztük nézeteltérést, hanem ennek ellenére úgynevezett beszélgetés jött létre köztük.

Mindeközben ránéztem a hírekre, meg a fészre, és láttam, hogy legitimálunk, fasságot nyuggereknek propagandagép kurvaannyát. (Álmaim gőzei alól.)

Eszembe jutott egy másik kollégám gondolata, aki egy bagatell nyakkendőigazítás kapcsán azt írta egy helyütt, hogy „ezerszer annyi ok ajánlkozik / a gyűlöletre mindig, mint ahányra / egy gyűlöletnek valóban szüksége van.”

Visszatérve a görögökre, meg arra, amit igazából mondani akartam, azt tudjuk, mit adtak nekünk a rómaiak — nem részletezném itt. De mit adtak nekünk a görögök? Két dolog van, kapásból. A férfiszerelem és az államadósság.  Ezt kellene megszavaztatni. Mármint, hogy melyik a fontosabb.

Ez a kérdés. Válasszatok!

(Írta Petőfi Sándor.)