Ugyanez, vagy majdnem ugyanez a helyzet akkor, ha a levélszekrényedben egy kéziratot találsz. Felbontását húzod-halasztod, nem fűlik hozzá a fogad sehogy sem. Aztán egyszercsak, mondjuk napok múlva, mégiscsak kibontod és olvasni kezded. És megtörténik az a borgesi, az irodalmárokat, a te fajtádat mindig is izgató és foglalkoztató eset, hogy amit olvasol, arról szól, amit éppen csináltál. Énvelem egyszer megtörtént, hogy egy könyvben egy férfiről olvastam, aki a kertjében, ölében légpuskával üldögél, hogy lelője a szomszéd macskáját, aki már a harmadik kanáriját ette meg, miközben a kertben ültem, légpuskával az ölemben, hogy lelőjem a szomszéd macskáját, igaz, nem ette meg a kanárimat, pusztán aljasságból és kalandvágyból akartam lelőni, mert akkoriban kalandvágyó voltam és aljas. Elvileg azonban lehetséges, hogy mindaz, amit éppen teszel, egyszersmind egy szöveg tárgya is legyen. Mit fogsz akkor tenni, ha egy ilyen szöveget kapsz? Mondjuk lemész a Babilonba, és azt olvasod, hogy később valakinek meséled, hogyan mentél le a Babilonba?
Péterfy Gergely: A tűzoltóparancsnok szomorúsága, Palatinus, 2000, 70.