Molnár T. Eszter: Holtidő


Mosolygó anyát láttam
magam fölött megrepedni.
Szépen születtem.
Komilfócsecsemő.

Apámtól meghalni tanultam.
A végén felült az ágyon,
keresztet vetett,
és visszahanyatlott.

Gyereknek rút, de vénnek kevés,
szülni rest és meghalni gyáva,
bennem megszorult
az idő, a közbeeső.

Megjelent a Műút 2015050-es számában

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.