Az ecetfa

Úgy nőtt ki a földből, akár a gaz:
elég gyorsan, csak úgy magától.
Öt éve lehetett ez.
Akkor apám nem élt már velünk.
Egyszer csak ott állt a medence mellett.
Nem akartuk kivágni,
de nem is locsoltuk.
Nem beszéltünk róla,
mintha nem is lenne.
Levelei foltosak,
talán beteg.
Ahányszor meglátom a nyitott ajtón át,
mintha mindig egyazon oldalán
világítaná meg szürke kérgét
a fény, a szikkadt bemélyedés fölött,
és ez az, amiről rendszerint
Isten jut az eszembe.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük