Bódvalenke képei

Bódvalenkén kisebb csoda született. 18, magát cigánynak valló, magyar, német, skót, lengyel, spanyol művész 33 alkotása ragadja meg a látogatót szépségével, expresszivitásával, néhol naiv bájával. Ha még két művészt (Lita Cabelutot Spanyolországból és Gabi Jimenezt Franciaországból) el tudnánk hozni Bódvalenkére, elmondhatnánk, hogy Bódvalenke a kortárs európai roma festészet érvényes keresztmetszetét mutatja be az egész világon egyedülálló módon.

„Bódvalenke fontos, mert általa az évszázadokon át
velünk élő láthatatlan cigány művészet láthatóvá válik a világ előtt.”
(Zoran Tairović)

 

Sok írás jelent már meg Bódvalenkéről, a Freskófaluról. Ezek a cikkek többnyire a Freskófalu projekt szociális vonatkozásairól szóltak, a falu küzdelmeiről, a mélyszegénységből való kilábalás különféle kísérleteiről. És bár a figyelem a házakra festett képek miatt irányul a falura, viszonylag kevés szó esik a képek művészeti értékéről.

Pedig Bódvalenkén kisebb csoda született. 18, magát cigánynak valló, magyar, német, skót, lengyel, spanyol művész 33 alkotása ragadja meg a látogatót szépségével, expresszivitásával, néhol naiv bájával. Ha még két művészt (Lita Cabelutot Spanyolországból és Gabi Jimenezt Franciaországból) el tudnánk hozni Bódvalenkére, elmondhatnánk, hogy Bódvalenke a kortárs európai roma festészet érvényes keresztmetszetét mutatja be az egész világon egyedülálló módon.

Egyetlen cikk keretében nem lehetséges az összes képet bemutatni; ráadásul e sorok szerzője nem művészettörténész, hanem laikus, aki viszont végigélte e művek születését, ismeri történetüket. Így most kissé önkényesen kiválasztok néhány képet, és elmondom, én miért tartom nagyra őket. Egyúttal az olvasók elnézését is kérem: még nem sikerült igazán profi fotósorozatot készíttetni a képekről (ami egyébként nagyon nehéz — van 36 méter hosszú, de csak 4 méter magas képünk is).

Horváth János: Menekülő angyalok
Horváth János: Menekülő angyalok

Horváth János miskolci festőművész festette az első képeket Bódvalenkén, az első években ő volt a projekt művészeti vezetője. Ennek a képnek a gondolata akkor fogalmazódott meg benne, amikor a cigányok tömegestől kezdtek el kivándorolni Franciaországba, Svédországba, Kanadába. A képen mindenki menekül, még a fák is eltépik gyökereiket. Olyan is van, aki mutatja, merre menjenek, húzzanak el, tisztuljanak. Ám mire odaérnek (a visszafelé irányuló áramlás a képen), már fordítják is vissza őket. Vajon van-e e népnek hazája? Olyan, ahol otthon lehetnek?

A képen minden arc torz. Torz, mert ha valaki fél, vagy megfélemlít másokat, elvész minden, amiért élni érdemes: elvész a szeretet, a bizalom, kedvesség és a jóság, nem marad semmi, csak a gyanakvás, az irigység, a bántás.

Kunhegyesi Ferenc: Bódvalenke balladája

 

Abban az időben, amikor Kunhegyesi Ferenc ezt a képet festette, óriási feszültség dúlt a faluban. Akkor hajtottunk végre egy telepfelszámolási programot (a legborzalmasabb nyomorban élőket, a falu lakosságának 17,5%-át) átköltöztettük felújított, fürdőszobás házakba) és a kép festése idején kellett meghoznunk a legnehezebb döntéseket (ki vehet részt a programban, kinek a házát vesszük meg, ki kinek lesz a szomszédja stb.) — a falu szinte füstölgött a feszültségtől. És Kunhegyesi mintha átengedte volna magán ezt a rengeteg feszültséget, hogy aztán kivetíthesse a falra.

A kép fő alakja egy indiai félisten, némi krisztusi asszociációkkal. Mögötte ott az egész falu, én szinte valamennyi alakot felismerem: ott a nagy manipulátor (a macskafejű), ott vannak azok, akik képesek mindent tönkretenni az éles nyelvükkel, ott az egyik uzsorás szívtelen felesége, ott vannak azok, akik semmiről sem akarnak tudni, ott a négygyerekes prostituált, aki ha összedolgozta a miskolci úton a vacsorának valót, szépen bevásárol a Pennyben, aztán felül a buszra, mint bármelyik dolgozó nő, csak a lelke törött össze, és ott van maga a művész, fölötte a bőség szaruja (amiből csak gyerekek potyognak)… és alattuk az elnyomottak, megnyomorítottak, elesettek és megfélemlítettek sokasága.

Számomra ez a kép a cigány Guernica.

Omar Bhatia (Skócia): Romanistan

 Omar Bhatia a csak az álmok világában létező Romaországba (a kép jobb oldalán látható, gyönyörű, zöld dombon magasodó csodafaluba) tartó parányi karaván útjának küzdelmeit vetíti felénk: jó és gonosz erők,  mitikus alakok, természeti erők szegélyezik útját. Középen a kettős arcú Roma (jelentése: ember), aki az összes szenvedése ellenére is képes boldog lenni.

Zoran Tairović (Szerbia): Angyali üdvözlet (részlet)
Zoran Tairović (Szerbia): Angyali üdvözlet (részlet)

 Zoran Tairović szerb multimédia-művész három olvasatot adott ennek a képnek. Az első, a legegyszerűbb, amit a címe is mond: az angyal üdvözli Máriát, Jézus jövendő anyját. A második olvasathoz nagyon leegyszerűsítve össze kell foglalnom Tairović nemrégiben elkészült doktori disszertációját. Szerinte az avignoni pápaság korában a pápáknak megbízható küldöncökre volt szükségük, és e küldöncöket a nem sokkal azelőtt Európába érkező cigányokban találták meg. Ők azonban nem írásban, hanem az Indiából magukkal hozott tarotkártyák szimbolikáját felhasználva közvetítették az üzeneteket. Ez adta meg a lökést a kora reneszánsz festőiskolák létrejöttének, és itt adták át a cigányok az ő emberközpontúbb, természetközelibb látásmódjukat Európának. Ez a kép azt ábrázolja, ahogy a cigány/indiai kultúra megtermékenyíti az európai kultúrát. A kép harmadik olvasata pedig a szexualitás megtermékenyítő ereje, a férfi és nő között ütköző feszültségek, energiák megjelenítése.

Ferkovics József: Szeptember végén
Ferkovics József: Szeptember végén

 Ferkovics József öt muráliát festett Bódvalenkén — én ezt szeretem a legjobban. Nagyon egyszerű, geometrikus formák, gyönyörű, élénk, de már őszbe hajló színek: a nyugalom és a derű árad a képből. Gyógyír a stressztől, konfliktustól terhelt léleknek.

(Bogdán János) Amigo: Kövön ülők

 Amigo alkotása egyike a legszebb képeknek Bódvalenkén. A kékek-bordók, vörösök mélysége, árnyaltsága mérhetetlen kínokról, fájdalmakról, a kommunikációképtelenné vált emberi kapcsolatok hang nélküli sikolyáról beszél.

Váradi Gábor: A kislétai áldozatok emlékére
Váradi Gábor: A kislétai áldozatok emlékére

A kislétai volt az utolsó a cigányok elleni sorozatgyilkosság gaztettei között: itt megöltek egy asszonyt; 13 éves kislánya túlélte a támadást, de 600 sörétet kellett a testéből eltávolítani.

Váradi Gábor triptichonjának első részében a gyász, a fájdalom, az érthetetlenség az uralkodó. A második rész finoman mosolygó Krisztusa az egyetlen lehetséges feloldozás (ezt a Krisztust a bódvalenkeiek nagyon szeretik — néhány öregasszony oda szokott járni imádkozni). A harmadik rész (az eredeti vázlaton még népünnepélyként szereplő) boldogság: a művész és kedvese.

       *

33 képünk van Bódvalenkén. Fotón egyik sem az igazi. És a falu önmagában is valami különleges műalkotás, ami nagyon nem művi. El kell jönni, megnézni és átélni.

És ha érdekli az olvasót, hogy még mit csinálunkmár hatodik éve dolgozunk a faluban. 2009-ben 28 általános iskolás gyerekből 24-et osztályismétlésre buktattak, tavaly 38-ból ketten pótvizsgáztak. Már van hat szakmunkásunk, és ha minden jól megy, az idén már lesz egy érettségizett bódvalenkei is.

Szociális munkásunk egymaga egy önkormányzat. Ő az egyetlen, aki kiáll a helybéliek érdekeiért, harcol gyámüggyel és ÉMÁSZ-szal, tanácsot ad, letöröl könnyet és mindent megszervez. Valószínű, hogy nélküle már alig lenne Bódvalenkén olyan ház, melyben van villany — hála Istennek, még csak négy házban kapcsolták ki.

Kis karácsony, nagy karácsony…
Kis karácsony, nagy karácsony…

Lett egy Biztos Kezdet Gyerekházunk — június óta működik, és minden nehézség ellenére máris ragyogó eredményeket hoz. (Ez egy olyan ház, ahová babák és mamák együtt járnak; a cél a gyerekek korai fejlesztése, miközben a mamák rengeteget tanulnak a gyerekek gondozásáról, neveléséről, főzésről, háztartásvezetésről stb; ha kell, hoznak nőgyógyászt, logopédust, más szakembert; van két automata mosógép, ami hatalmas segítség a bódvalenkeieknek); azt hiszem, ennél jobb integrációs eszközt még nem találtak ki.

Karácsonyi ebéd a Biztos Kezdet Házban

Megnyertük a Sozialmarie pályázat közönségdíját, ami ebben a videóban öltött testet: http://www.youtube.com/watch?v=fFC0w3W8R7Y.

Feltérképeztük a lehetőségeket, készítettünk üzleti terveket, kihasználtunk minden pályázati lehetőséget — 2010 óta egyetlen pályázatunk sem nyert.

2014-ben pénz hiányában nem tudtuk megrendezni a Sárkányünnepet (pedig soha ekkora érdeklődés nem volt még iránta, bel- és külföldről egyaránt). 2013-ban a falu a Sárkányünnepen még 1500 vendéget fogadott (egész évben kb. 6 ezret); a Sárkányünnep két és fél napja nagyjából annyi pénzt hozott a falunak, mint egyébként két és fél hónap. 2014-ben a Sárkányünnep körüli hírverés elmaradása miatt a faluba látogatók száma közel felére csökkent.

2012–13-ban elvérzett a varrodánk (a foglalkoztatott 4 varrónő közül kettő nagyon súlyos megbetegedése miatt). 2013–14-ben a biomassza-projektünk — ami 12 férfinak adott munkát 4 hónapon át azzal a lehetőséggel, hogy akár az egész férfilakosságot is foglalkoztatni tudta volna — szűnt meg, mert nem nyertünk azon a TÁMOP-pályázaton, amiből a szükséges gépeket szerettük volna megvenni.

2014-ben 7 kisbabánk született — közülük négyen meghaltak, elsősorban anyáik alultápláltsága miatt. Négy kisbaba egy 205 fős faluban, egy olyan faluban, ahol igyekszünk mindenben segíteni… Mi lehet azokban a falvakban, ahol nincs ilyen projekt?

A közmunka egy picit segít a rettenetes szegénységen — amikor van közmunka, az egy főre jutó havi átlagjövedelem körülbelül 16.000 Ft; amikor nincs, akkor a felét sem éri el. De a közmunka biztosan nem megoldás. Itt, a környéken rengetegen vesztették el az állásukat azért, mert önkormányzatok és állami vállalatok közmunkásokkal végeztetnek el olyan feladatokat, melyeket korábban rendes alkalmazottak vagy vállalkozók végeztek. Ez bennünket is sújtott: felmerült ugyanis egy olyan lehetőség, hogy a biomassza-projektet egy kedvezményes kölcsönnel újra életre leheljük. A környező nagyobb területek azonban állami erdők, és ők parancsba kapták, hogy csak közmunkásokkal végeztethetik az erdőkezelési munkákat (ami nekik sem jó). Így a mi szociális szövetkezetünk már nem rúghat labdába. S közben az a tény, hogy a polgármester dönt a felvételről, rettenetesen kiszolgáltatja az embereket neki (meg is választották újra).

Így pénz hiányában csak egy helyben toporgunk. Próbáljuk tartani a lelket az emberekben, fenntartani a reményt, de ez egyre nehezebb. Tevékenységünk egyre inkább eltolódik az adománygyűjtés, a segélyezés irányába, pedig nem ez a cél — ám a helyzetet tekintve nagyon fontos. Nagyon nagy öröm volt a sok ürömben, hogy annyi pénz jött össze a lenkeiek karácsonyi vacsorájára, hogy minden családnak közel 3 hétre elegendő élelmiszert — húst, olajat, fűszereket, babot, lencsét, savanyúkáposztát, joghurtot, tejet, gyümölcsöt — tudtunk adni, ami a nagyon hosszú, ráadásul a hónap végére eső 16 napos iskolai szünet miatt különösen fontos volt. A cél az lenne, hogy a bódvalenkeiek a munkájukkal kereshessék meg a mindennapi betevőt. De ehhez beruházás kell, a beruházáshoz pedig beruházási pénz.

Kellene 300 millió forint a következő három évre. Ebből kiépíthetnénk a turisztikai infrastruktúrát (a Lenkei Kúriából vendégházat és éttermet alakíthatnánk ki, a hozzá tartozó 10 hektáros birtokot művelhetnénk); megrendezhetnénk évente a Sárkányünnepet és néhány kisebb programot, hogy legyen miért Bódvalenkére látogatni, rendezhetnénk képzőművésztáborokat, toleranciatáborokat, megépíthetnénk a kempinget és a tanösvényt, lehetne komoly marketinget csinálni és lehetne projektvezetőt — fiatalt, agiliset — alkalmazni. Kiadhatnánk a Bódvalenke Albumot. Elkezdhetnénk a helyben gyűjtött gombák, bio-fűszernövények szárítását és forgalmazását (hogy ne vesszen kárba a MOME diákjainak a Bódvalenke brand megtervezésébe fektetett munkája). Erre (is) beadtunk egy pályázatot.

Amikor ezt a projektet kitaláltam, úgy hittem, a rendszerváltás abszolút nyertesei majd biztosan finanszírozzák az abszolút vesztesek kilábalását a nyomorból. Ebben többnyire tévedtem (bár voltak, akik segítettek). Tervezünk egy szponzorációs eseményt abban a reményben, hogy a belépőkből összejön a szociális munkás éves bére és talán a projektiroda fenntartásának a költsége is, de a jelenlévők összedobják a 2015-ös Sárkányünnep költségeit — és hátha lesz olyan, aki hajlandó befektetni.

Megjelent a Műút 2015050-es számában

A szövegközi fotókat Pásztor Eszter,
a galéria fotóit Dombovári Tibor készítette