Al kocsmája üres volt. Csak Sala üldögélt az udvaron. Ahogy odaléptem az asztalához, felemelte a fejét. — Kemp — sóhajtott —, olyan öregnek érzem magam.
— Miért, mennyi idős vagy? — kérdeztem. — Harminc? Harmincegy?
— Harminc — vágta rá. — A múlt hónapban töltöttem be.
— A fenébe — feleltem. — Képzeld el, én milyen öregnek érzem magam. Mindjárt harminckettő vagyok.
A fejét ingatta. — Sosem gondoltam, hogy megélem a harmincat. Nem tudom, miért, de ebben mindig holtbiztos voltam.
Elmosolyodtam. — Fogalmam sincs, én hogyan voltam ezzel a dologgal. Nem hiszem, hogy sokat törtem a fejem.
— Hát — folytatta Sala. — Imádkozom istenhez, hogy ne érjem meg a negyvenet. Nem tudnék mit kezdeni magammal.
— Ki tudja — mondtam. — A nehezén már túl vagyunk, Robert. Innentől már igazán ocsmány lesz az út.
Hunter S. Thompson: Rumnapló, Totth Bence fordítása
Konkrét Könyvek, 2005, 223–224.