Végül is tényleg elég lusta vagyok. Persze
diszgráfia, meg a többi kifogás. Azért
a házak között az utcákat jól ismerem,
harminc éve járok rajtuk. Láttam már őket
hóban lehugyozva gőzölögni, véresen,
láttam, ahogy forró sínek emelkednek ki
az aszfaltból, mint bálnák a jégtáblák közül
és láttam tízezreket ünnepelni repedt
hátukon. A színes házak között bolyongva
ebben a labirintusban tétovázom, mint
a kisgyerek, aki az óvoda előtti
aszfaltba vert cölöpökhöz láncolta magát,
irigységgel és látva a járókelőket
futni, egyhelyben követeli, hogy várják meg.
Megjelent a Műút 2015049-es számában