Damien Bonneau: Egy fal fele


Az ősrobbanás számukra tölcsér-veszély alakját ölti magára,
mesterségünk a kavargó,
fosszilis fény feltárása.
Hagyd nyitva az ajtót, kérlek.
Az elemi ég bináris, harcban áll.
Felhők uralmának ütközött csapatunk a veszélyben,
a szúnyogok békével közelítő kenuja elveszett,
a gyermekek fekete vére nem folyik tovább.
Hallom, hogyan gyorsul a kéreg, az ultrahang hogyan mutat rá a másik szemre,
hogyan csicseregnek a fiatal galaxisok és hívják egymást a farkasok.
Oda-vissza, temetők, falvak,
néztük, hogyan nyalogatták magukat a fekete kutyák a szuperhold éjszakáján
— se csillag, se akarat nem állt utunkba.
Nem mehetnénk megnézni, miről álmodom? Csak egy óra biciklivel.
Ahol nem tudhatjuk, melyikünk veszett szem elől,
ki ivott a poharamból, ki aludt az ágyacskámban?
A pincében egy folyó fele,
a gyerekkoromban fallikus fenyvesek,
keserű sírkövek, tücskök, lovas népek.
Eszményi határ, ahol az élettelen szavakat simogatom,
és a madárnyomokat fürkészem.
Végül nem mentünk sétálni,
de arra odafigyeltünk, hogy a felhők földjét megforgassuk.
Egy macska mosakszik a szekrény tetején.
Ezt a biciklit a bokrokban felejtették.

Bajtai András fordítása
Megjelent a Műút 2015049-es számában

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.