szapphói tizenhatos
Így nevezzük azt a tünetcsoportot, melyben a legfőbb
mozzanat, hogy retteg az illető bármely kijelentés
vokális artikulációjától. A beszédet
voltaképp úgy percipiálja, mint ha a hangja
nem sajátja volna. A testi szymptómái: a hangja
elmegy és a szája kiszárad; émelygés, valamint sokk
és halál félelem ejti foglyul. Más, idegen hang
szól a száján át, hiszen egy szavunkat sem mi találtuk
vagy fedeztük fel, hanem őseinktől kaptuk. A „kapjuk”
pontosabb, mert folytonosan keletkeznek belőlük.
És a krónikus lalofóbiás irtózik a néma
olvasástól, mert a torok részei úgy is
mozgolódnak. Retteg az állapottól, melyben a közlő
már nem egy szelf, mert a tudattalanjában gyökeret vert,
hogy nekünk folyton rohamunk van, és hogy a beszéd már
mindig is halálba vezet. Nem ő rendelkezik erről;
iszony tör rá, hogy a hangja révén a halottak
exoglossziája uralkodik rajta — ha hallja.
Megjelent a Műút 2015049-es számában