Gilbert Edit: KH — orosz (2015. március 30.)


Gyina Rubina

Gyina Rubina

Szőke Katalin joggal állapítja meg az orosz nőirodalomról: „Az általában értelmiségi olvasóközönségre számító, színvonalas, cselekményes, intellektuális jegyeket mutató, de nem esztétizáló prózát sorolják ide, például a Magyarországon inkább, mint Oroszországban népszerű Ljudmila Ulickaja regényeit, valamint Gyina Rubina műveit.” (Ugyanott a külföldön oroszul alkotó írónők közt Mariam Petroszjannal említi egy lapon Gyina Rubinát.) Jelen ismertetőmben róla írok. Népszerűsége, elismertsége emelkedőben, a műveiből készült nyolcadik filmet mutatják be idén, tévécsatornák gyakori vendége (lásd www.1tv.ru/videoarchive/50458, tvkultura.ru/anons/show/episode_id/154261/brand_id/20872/ — az utóbbiban különös találkozásairól és misztikus élményeiről is vall).

Lelkesült hangon („…kultikus név, kozmikus nagyságrendű író, sok nyelvre fordított több mint 40 könyvvel!”) hívja márciusi fellépéseire Kijevbe Rubina rajongóit az Ukrán Színház portálja, s idézi a Moszkvai Echóban közölt esetet, amikor is egy néző felkiáltott a nézőtéren: „Nem tudja elképzelni, mennyire imádjuk!” A korábban esztrádnak, most inkább irodalmi koncertnek nevezett vegyes műfajú szerzői estekről van szó itt is, ott is. Áprilisban, májusban pedig naponta lép majd fel az írónő Jeruzsálemtől Haifáig Izrael számos településén Julij Kim „bárd”-dal (http://bravo.israelinfo.co.il/announce/22608).

Gyina Rubina 1953-ban született Taskentben, ott végzett konzervatóriumot, dolgozott pedagógusként és vezetett irodalmi szervezetet. 1990-ben emigrált Izraelbe. Szerkesztő, író, különféle testületek tagja ott, így az Izraeli Orosz Írók Szervezetéé is. Folyamatosan hallat magáról 1971-től, amikor elkezdett publikálni: Nyugtalan természet címmel jelentetett meg először prózai írást a Junosztyban. Későbbi műveiből néhány: Itt jön a Messiás!; Mikor lesz már hó? (most adták ki hangoskönyvben is); Az utca napos oldalán; Nyissátok ki az ablakot!; Kapuidban; Kettős vezetéknév; A hős szeme premier plánban; Az idő és mi.

A Leonardo-kézírás

A Leonardo-kézírás

Nálunk egy kisregénye és három korai elbeszélése után A Leonardo-kézírás című (2008-as) regénye olvasható magyarul Soproni András kitűnő fordításában, egy olyan lány „trükkös tükreiről (S. A.)”, aki természetfölötti képességekkel bír, ám egyre hárítja a tudást, a látomásokat, amelyek belső tükrein megjelennek, mert senki javára nem tudja fordítani valakinek a haláláról vagy éppen bűntényéről megjelenő képeket. Tenni ellenük nem tud, s terhes látnoki adománya iszonyú fizikai kínokat is okoz neki. A földöntúli képességek, szűkebben a beteljesülő kívánságok pusztító ereje jól ismert toposza az irodalomnak Balzac Szamárbőrjétől Kuprin Salamon csillaga című kisregényéig és tovább. Az utóbbi főszereplője szintén mellőzi e képességét, amikor saját életéről, vágyairól van szó. A lány, Anna-Nyuta Rubinánál sem fordítja ezt saját előnyére, például a vágyott állás, a tükrökkel végrehajtható bűvésztrükk megvalósítása érdekében sem használja fel paranormális adományát. Nem is kapja meg a munkát: félnek tőle, tartanak attól, ami körülötte történni szokott: hogy előre látja, s ahogy híresztelik, talán elő is idézi a bajt. Hiába figyelmezteti a lány a körülötte lévőket arra, amit előre lát, rosszul jön ki belőle: boszorkánynak vélik, aki tehet a szerencsétlenségekről. Nem kíméletes a világ a rossz hírek közvetítőjével…

Mintha a mai orosz (és nem csak orosz) nőírók Ljudmila Ulickaja köpönyegéből bújtak volna elő. A Leonardo-kézírás a Kukockij eseteihez hasonlatos az ikermotívummal, az árvasággal, a gyermektelenséggel — s a nevelt lány alakjával, aki mindkét műben elkóborol, leválik családjáról. Nem marad egyikük sem a szeretett s szerető nevelőapa s a mindkét esetben emlékezetvesztő betegségbe menekülő anya mellett. A szülők nem is tudnak megbirkózni a lány hiányával. Szerepet játszik itt és ott a zene mágiája és a lelki testvért (tükörlelket) megtalálás misztériuma ugyancsak. Nyuta (Rubina művében) idős férfiakban leli meg társait, akikkel értik egymást. Egyikükkel a zene csodálatos és pánharmóniát teremtő közege s a szexualitás köti össze (mint Tányát Ulickajánál a fiatal zenésszel, Szergejjel). A másik férfival, Eliezerrel pedig az vonzza őket egymáshoz, hogy hasonló adottságokkal (tükörírás) és világlátással rendelkeznek, s úgy beszélgetnek, mintha önmagukkal társalognának. Minden részlet érdekli őket a másikban, a legpraktikusabbak is, ami végtelenül megnyugtató, pihentető mindkettejüknek. Az idős tudós Nyutát kislány korától beavatja tudományaiba, megosztják egymással sajátos, különös adottságaikat, de így sem tudják megmenteni a másikat. (Az öregedő férfi és a hozzá lelkileg, életszemléletben közel álló lány szeretetteli kapcsolata hasonlóképpen nélkülözi a segíteni tudást, az egymásban való megkapaszkodás lehetőségét; nem tudja kielégíteni a végső magány enyhítésének igényét Csehov Unalmas történetének professzora s nevelt lánya közt sem.) Ulickajánál nem osztja meg, nem beszéli meg egymással a címbéli férfi, Kukockij és szerelme, Jelena a mindkettejükre jellemző extraszenzuális vizuális képességet. Rubinánál kísérlet történik erre, de így sem tudnak felülkerekedni a vele járó nehézségeken. Hrisztina, a dadus és háztartási kisegítő szerepe is egybeesik a Kukockij-család népi, babonás, jóindulatú, mindenkit ellátó és ápoló szereplőjével, akinek a másik dimenzióban majd kinyílik a harmadik szeme — itt pedig Hrisztina szemműtéten esik át.

A cirkusz világa a mű elsődleges közege, ez is jól ismert Ulickajától a Médea és gyermekeiből. A fiziognómiai tipológia pedig, ami Ulickaja műveinek ábécéje a szerző genetikusi iskolázottsága révén, Rubinánál is gyakori: a balkezesség például alapmotívum. Arc- és felsőtestmaszkot készítenek a cirkuszban (innen kiderül: az oroszok szorosan összezárják állkapcsukat). Rubina is tudja, hogy ki kell várni, amíg valami beérik, ír a női barátságok erejéről és működésmódjáról: az elkövetkező hosszú, gyönyörűségesen ráérő napról, amikor a két barátnő megfőz valamit egy harmadik emlékére, s cigizésben, izgatott majd nyugodt, pihentető beszélgetésben oldódik fel a jóleső feszültség… Az édes unalom, édes izgalom, édes nyugtalanság, a melankolikus búcsúk érzéki leírásai követik egymást a mű cselekményében. A tragikum katarzisának, a vészhelyzetben, krízisben, s néha a mindennapokban is megjelenő humánum képeinek felvillantása mindkét írónő erőssége. A Leonardo-kézírásban: „Az orvosnak megnyúlt az arca, lehajolt és megcsókolta a nagymama kezét…” — a nagymamáét, aki az érdeklődésre, hogy bírja-e még a fájdalmas vizsgálatokat, egyszerűen közli: igen, előző nap temette a lányát.

Végül pedig álljon itt egy idézet a könyvből a halálának 40. évfordulója kapcsán idén gyakrabban emlegetett, nagyhatású s egyre aktuálisabbá váló orosz tudós, Mihail Bahtyin szellemében. Dialogikus, kétpólusú, a másikat bevonó, megidéző — a másikkal folyamatosan számoló antropológiája jegyében is olvashatjuk azt a részletet a regényből, amikor idős barátja elviszi Anna-Nyutát híres, öreg zenészbarátjához. Látogatásukon a vendéglátó megjegyzésére, miszerint néhány éve még nem hagyta volna udvarlása elől kitérni, eltűnni a lányt, ez következik: „— Nem is igen igyekeztem volna — felelte kedvesen Anna, és Szenya meghatottan arra gondolt, milyen pontosan képes megtalálni Anna az összhangot beszélgetőpartnerével, mintha láthatatlan tükrökben tükrözné, és maga is tükröződne bennük.” (316)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük