Gondolat-vidra

Nem képzelem az éjjeli csatornát, él itt valami más is, mint a hivatásos hóhér, a kárókatona fekete árnyjátéka, grafit dum-dum golyó, tiszatavi sekélyben.

H.-ra, és B. I. J.-re is

 

Nem képzelem az éjjeli csatornát,
él itt valami más is, mint a hivatásos hóhér,
a kárókatona fekete árnyjátéka,
grafit dum-dum golyó, tiszatavi sekélyben.
Valk felett láttam, walking death,
ganaj idő volt, zuhogott a szürke,
mégis olyan alacsony volt a víz,
hogy a terapeutával egy órát toltuk ki a
sáron át, evezőt törve az öreg ladikot,
kényszeresen magunkon vigyorogva.
Jeges, ólmos volt a víz, az ég, az én,
süllőre vártunk, mindhiába,
órák párhuzamos, sánta magányában.

És nem gondoltam volna, hogy ő az,
oly elbűvölő, hogy rá nem gyanakodtam.
Szinte nálunk is jobb darabolós gyilkos,
a slank, gombszemű játékmester.
Félhalak vergődtek a mocskos, sárga vízen
félhalak félhalottan, nem hittem a szememnek,
ahogy fél törzs és farok nélkül egymás
felé mentek, de nem egy-kettő, hanem
egymás után sorban. Megböktem a
terapeutát, de ő is látta, hogy
úsznak a keszegek félholtan.
Szórakaténusz — mondta tágra zárt
szemmel, szórakozottan. Ennyi
— mondta még, se kevesebb, se több.